A beszélgetést Stumpf András vezette, a “régi idők nagy öregjeit” Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven), Frenk és Beck Zoltán (30Y) képviselték – bár kétségkívül a legmélyebb és legkiforrottabb észrevételeket utóbbi fogalmazta meg.
Beck Zoltán szerint eleve megváltozott az ismertté válás feltételrendszere. Korábban az ismertség előfeltétele volt a teljesítmény: hogy létrehoztál valamit, amit mások értékesnek tartanak, és ez a produktum tett téged ismertté. Mára ez a társadalmi mintázat felbomlott, és a közönség sem feltétlenül a teljesítményt keresi: Szűcs Krisztián megjegyezte, hogy az idősebbek még emlékeznek arra, amit a HS7 letett az asztalra, a huszonévesek viszont a Rühös Foxiból ismerik őt, ami nem egy hagyományos értelemben vett teljesítmény, hanem egy dadaista gesztus. Frenk mindezt úgy foglalta össze: hogy ötvenszer annyian lájkolják a macskájáról kitett képet, mint amikor egy új dalt tesz elérhetővé.
“Senkinek nem könnyű azt megélni alkotó emberként, hogy a művészeti alkotásra, amit létrehozol, egy teljes generáció egyáltalán nem kíváncsi.”
Ráadásul Beck Zoltán szerint még az sem feltétlenül pozitív, ha sokan kíváncsiak valakire. Azt mondja: azzal nincsen semmi gond, ha valakiben nosztalgiaélményt kelt egy-egy dal, az azonban fontos, hogy maga az előadó ne váljon nosztalgia tárgyává. “Ha egy 30Y koncertre azért jön valaki, hogy a saját fiatalságát megidézze, akkor művészi értelemben a jelen idő, amiben éppen benne állok, ki van véve a művészi alkotásból.” Persze, hosszú a névsora azoknak az előadóknak, akik a nosztalgia-faktorra építenek, és Beck szerint ezzel nincs is semmi baj, mert őket a szórakoztatás vágya hajtja, nem pedig a közlésakarat. “Ha a közlésakarat kicsúszik a jelen időből, akkor felfüggesztődik a művészi alkotói aktusunk.”
Beck Zoltán
A kérdés ebben a helyzetben az, hogyan lehet megszólítani a közönséget, hogyan lehet eljuttatni hozzájuk a mondanivalót?
Beck Zoltán szerint “oda kell figyelnünk arra, hogy valamiféle anakronizmus ne történjen meg, ne csináljunk olyasmit, ami velünk nem esik egybe. Például nem kezdünk el menő 12 másodperces TikTok-videókat csinálni szuper rövidgatyában, mintha azt képzelnénk, hogy 16 évesek vagyunk, mert nem vagyunk azok. Ráadásul az állításaink nem is innen jönnek.” Azt mondja: művészeti elbeszélésre van szükség, bármilyen platformról is van szó.
“Mivel a social media térnek nem vagyunk bennszülöttjei, akik evidensen működnek ebben a térben és ott hozzák létre a maguk releváns jelenlétét, (…) ezért nekünk sokat kell tanulnunk, hallgatnunk olyan emberekre, akik ehhez értenek.”
Szűcs Krisztián
A közösségi média nehézsége Beck szerint, hogy ugyanaz a tartalom más-más felületeken mást jelent: más az egyes social platformok értelmezési kerete. “Az áthelyezés alapvetően jelentéseket is vált, a szemantikai horizont is változik, és ha ebben nem vagy benne, akkor nem tudod, hogy releváns-e, amit mondasz.” A platformok megteremtik a maguk érvényes közlésformáit, a kérdés csak az, hogy amit létrehozunk, az kompatibilis-e ezekkel?
Beck szerint az alkotóknak nem dolga bármit létrehozni ezeken a felületeken: az ő dolguk az, hogy a létrejött alkotások olyan módon hagyjanak nyomot ezekben a terekben, ami segít a befogadónak eljutni magához az alkotáshoz.
Végső soron a generációk kérdésében a 30Y énekese arra jutott, hogy
“szeretném nem szembenálló feleknek látni az egymást követő generációkat. (…) Én azt képzelem, hogy a magyar undergroundnak vagy független zenének nevezett térben van egy jelentős folytonosság, amit legalább olyan pontosan meg lehet rajzolni egy narratívában a Kextől a Carson Comáig, mint ahogy meg lehetne írni az egymást ellentételező játszmákat.”
Frenk és Beck Zoltán
Frenk ezzel kapcsolatban megjegyezte: több fiatal is megkereste már azzal, hogy miatta kezdtek el zenélni, de ez nem hallatszik a produktumon. Beck szerint ugyanakkor nem szükséges, hogy ez a hatás hallható legyen, mert mégiscsak az történik, hogy amit csinálnak, az inspirálja az utána követő generációkat. “Nem az a dolguk, hogy olyan zenét csináljanak, ami annak az öröksége, amit mi csináltunk, nem ebben az értelemben tartom a folytonosságot fontosnak, hanem hogy van-e inspiráció, valami, ami átmegy?”
“Be kell látnunk – és ez szerintem szép dolog –, hogy van egy olyan történet, aminek szereplői vagyunk, és önmagában az nagy dolog, hogy a szereplői lehetünk. És ennek nem kell mindig a fő helyén állnunk.”
