A Class FM műsorvezetőjeként rengetegen ismerik a nevedet a rádióból, azt viszont már kevesebben tudják, hogy zenészként is tevékenykedsz, Garami Funky Stuff néven saját zenekart alapítottál. Régi vágy volt a zenekar létrehozása, vagy a rádiózás hozta magával?
Érdekes, mert rádiózni később kezdtem, mint dobolni: 26 évesen rádióztam először, a dobolásba viszont már 15 évesen belevágtam, mégis erről tudnak kevesebben. Igaz – hogy egy rossz közhellyel éljek – soha nem voltam olyan személy, aki nagydobra veri, hogy zenél. Persze mindig nagyon büszke voltam rá és szerettem, én voltam az első is a családban, aki komolyabban elkezdett foglalkozni vele.
Apám korábban sokat muzsikált lagzikban, a dob mellett tangóharmonikázott és hegedült is valamennyire, de talán énekelni, vagy szórakoztatni szeretett a legjobban. Sok dologért lehetek hálás neki; neki köszönhetem az első találkozást is a dobbal – kb. 8-9 éves lehettem, amikor a ruhás szekrény alján találtam egy pár dobverőt… De leginkább a zene volt az, ami már korán elrabolt engem, és ami a közös nevezője a dobolásnak és a rádiózásnak is. Hiszen a zene alapja a ritmus, de a rádióban is zenét sugárzunk a hallgatók felé.
Hogyan állt össze végül a csapat?
Nagyon régi álmom volt egy olyan zenekar létrehozása, amely a 70-es, 80-as, 90-es évek funky dalaiból válogat, olyan zenéket játszik, amelyeken én is felnőttem. Illetve amit a korosztályom is kedvel, mert azt nem szeretném, hogy csak és kizárólag rólam szóljon a zenekar, egy önző cél vezérelje. Szerencsére rajtunk kívül nagyon sok fiatal is hallgatja ezeket a dalokat, valamint a mostani generáció több előadója is óriási tisztelettel adózik a funky zene előtt, a dalaikban visszaköszön ez az irányzat – lásd Justin Timberlake, Bruno Mars, Jessie J és még sokan mások.
Tulajdonképpen tehát ehhez az elképzeléshez kellett partnereket találnom: hat évvel ezelőtt egyszerűen megnéztem, kik a műfaj legjobb magyarországi képviselői, majd leültem velük beszélgetni, és felvázoltam nekik a tervemet. Néhányan aztán csatlakoztak hozzám, s többségében azóta is velük (Kollányi Zsuzsi – ének; Gyöngyösi Gábor – billentyűk, ének; Csiszár Ferenc "Csiszi" – gitár, ének; Temesi Berci – basszusgitár, ének) zenélek.
Bár azt mondtad, nem akarod, hogy a zenekar csak rólad szóljon, alapítóként mégis miként tekintesz rá? Önmegvalósítás, második hivatás, megélhetési forma?
Egyik sem; ez szerelem. Leginkább az vezérel, hogy megtáncoltassam és megnevettessem az embereket, minőségi zenével, kulturáltam szórakoztassam őket. Én korábban magyar népzenét is játszottam, nagybőgőztem – ahogy mondani szokás, egy hagyományőrző zenekar tagja voltam. Ahogy a népzenére igaz, hogy volt egy fénykora, úgy igaz ez a funkyra is: nem tűnt el, de nyilván voltak erősebb korszakai, főleg Amerika esetében. Nekem az a misszióm, hogy ezt újra megmutassam az embereknek, éltessem a műfajt.
Több helyen is felléptetek már a zenekarral, Veszprémbe, a Rozé, Rizling és Jazz Napokra viszont első alkalommal érkeztek. Mik az előzetes elképzeléseitek, és mennyire áll közel hozzátok a város?
Nagyon jó csatlakozni egy olyan fesztiválhoz, ami eleve a minőségi zenét hirdeti, és minőségi fellépőket hív meg. Erre számít a közönség is, felkészült, pontosan tudja, mit fog kapni: a veszprémi fesztiválokra egyébként is igaz, hogy meglehetősen erősen ápolja a jazz, soul és a funky műfajt. Éppen ezért azt gondolom, nem véletlen, hogy a városban minden évben sikeresen rendezik meg a VeszprémFestet, olyan színvonalas sztár fellépőkkel, mint például az idén érkező és egyik kedvenc előadóm, Lisa Stansfield, aki saját elmondása szerint is Barry White muzsikáján nevelkedett. Ez már biztosan egy közös kapcsolódási pont lesz mind vele, mind a közönséggel.
Ezek szerint ott leszel a Lisa Stansfield koncerten is?
Igen, persze csak civilként. Bár bizonyosan nagyon jó lenne zenészként egy színpadon állni Lisa Stansfielddel.
