“Egyértelműen jazzénekesnek tartom magam, de élvezem a bluest, a southern soult és a gospelt is. Ezek elemei mind utat találnak maguknak a zenémben. És mindig kihallom őket a jazzből” – vallja Gregory Porter.
A Grammy-díjas művészt ma az egyik legmeghatározóbb bariton hangnak tartják, akire saját bevallása szerint olyan nagy elődök voltak hatással, mint Nat King Cole, Joe Williams, Donny Hathaway vagy a templomi lelkipásztor, akit gyerekkorában hallgatott.
Zenéje egyszerre közvetít érzelmeket és intellektualitást, anélkül, hogy a dalok előadásában a legkisebb hangi manír is fellelhető lenne. Hangjával, amely hol simogat téged, hol ütközik veled, hol átölel, hol éppen lelkesít, Gregory Porter az énektudás olyan szintjét mutatja meg, amely nem kisebb jazznagyság, mint Wynton Marsalis elismerését is kivívta.
Nate Chinen ezt írta a New York Times-ban: “Gregory Porterben megtalálható minden, amit egy férfi jazzénekestől elvársz, és egy-két olyan dolog is, amiről nem is tudtad, hogy elvárod.” A Jazz Times hasábjain Dee Dee Bridgewater jazzelőadó így méltatja: “Régóta nem volt ilyen férfi jazzénekesünk. Szerzeményei is gyönyörűek. Csodás történetek mesélője.” John Fordham a Guardian hasábjain azt írta róla, hogy „Porter sikerének titka nem pusztán a hangjában rejlik. A hangulatot megragadó dalszerzőként szoros kapcsolatot épít ki a hallgatóval.”
Eddig négy szóló lemezt adott ki, a legutóbbi idén jelent meg Take Me to the Alley címmel.
Gregory Porter korunk egyik legkeresettebb jazzénekese, aki amerikai és európai önálló koncertjei mellett rendszeresen vendégszerepel más előadók albumain is.
