Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kamionnal követtek el terrortámadást Nizzában

2016. július 15. 8:14 // Forrás: BBC, MTI
A francia nemzeti ünnep estéjén rendezett tűzijátékra összegyűlt tömegbe hajtott egy kamion Nizzában csütörtök este tizenegy körül.

A kamion több mint két kilométeren át gázolt a tömegben, mielőtt a vezetőjét lelőtték - a 31 éves férfi nem volt ismeretlen a rendőrség számára. A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint legalább 84 ember meghalt, köztük számos gyerek; több mint százan megsérültek, tizennyolcan kritikus állapotban vannak.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben - közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője. A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget.

A BBC-nek szemtanúk is nyilatkoztak. A helyi újságíró, Damien Allemand elmondása szerint néhány pillanattal azután, hogy a tűzijáték véget ért, egy fehér kamion hajtott a tömegbe őrületes sebességgel, vezetője pedig úgy kormányozta a járművet, hogy a lehető legtöbb emert sodorja el.

Áder János köztársasági elnök őszinte részvétét fejezte ki a csütörtöki nizzai terrortámadásban elhunyt áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak Francois Hollande francia államfőnek küldött táviratában.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.