Tudva lévő, hogy a kontinens elsőszámú küzdelmében, a Bajnokok Ligájában sorsdöntő mérkőzés vár az MKB Veszprém KC együttesére. Sok helyen leírtuk, s legalább annyiszor elhangzott, hogy a mieink negyeddöntős ellenfele gyakorlatilag megegyezik a világválogatottal. A címvédő, dúsgazdag együttes, amelynek posztonként van két-három világklasszisa. Honi „szakemberek” egész hada állította, hogy ebből a párharcból csak a spanyolok jöhetnek ki győztesen.
Tudva lévő, hogy az „odavágón” Hispániában ötgólos vereséget szenvedtek a mienk. Hiába érkeztünk a hajrába a 22:22-es döntetlennel, a játékvezető páros hathatós segítségével mégis jelentősnek mondható előnyre tudott szert tenni a végjátékot ismételten jobban bíró Ciudad Real. A pesszimisták (s reméljük nem realisták!) hangja még inkább felerősödött. Mondván, hogy nemhogy a továbbjutásban nem bíznak, de abban sem lehetnek biztosak, hogy hazai környezetben egyáltalán nyerni tudnak fiaink. Érvek egész sorozatát hallhattuk, hogy mennyivel esélyesebb Talant Dusebajev gárdája.
Vannak azonban, akik mindezek ellenére mégis optimisták. Hiszen van egy kiváló csapatunk. Mocsai Lajos együttese a szó legnemesebb értelmében véve igazi CSAPAT. A földkerekség legjobb játékosok halmaza ugyanis nem egyenlő a legjobb együtessel. Az MKB Veszprém KC már megannyiszor bizonyította, hogy képes a diadalmaskodni a legnagyobbak ellen. Az "Építők", amely a vezetőedző kezei alatt rengeteget fejlődött. Ennek tanúbizonyságaként tavaly elhódította a Kupagyőztesek Európa Kupájának serlegét is. Láttuk, hogy Marian Cozma tragikus halála elképesztő morált kovácsolt a csapaton belül, amely minden eddiginél egységesebb, elszántabb és motiváltabb. Ennek eredményeként tudott nyerni a társaság az otthonában félelmetes eredménysorozattal rendelkező francia Montpellier, illetve spanyol León csapata ellen a középdöntőben. Miért ne nyerhetnénk most is hat „pici” góllal? Vagy nyerjünk csat öttel, s jussunk tovább idegenben lőtt góllal!
Van egy világklasszis kapusunk, aki bravúrjaival a világ legjobb játékosainak kedvét is képes elvenni a játéktól. A csapatkapitány, akinek hihetetlen fanatizmusa, megalkuvást nem tűrő győzni akarása példaként állítható valamennyi társa elő. Dejan Peric, aki már két alkalommal is a magasba emelhette a BL-serleget. Ő, aki igazán tudja, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ilyen jelentőségő csatát is megnyerjünk.
S persze ott vannak a többiek, a teljesség igénye nélkül. A sorozat góllövőlistájának második helyén álló Vujin. Az utóbbi időben élete formájában irányító, Eklemovics, aki nemcsak az előkészítésben jeleskedik, hanem a góllövés terén is oroszlánrészt vállal. A villámléptű Iváncsik-fivérek, vagy az egyre jobban játszó Gulyás. A 38. életévét taposó Perez, akit a királynék városában mindenki csak "Csárli" néven becézi. A csupaszív balátlövő, aki csereként beállva akkor képes a legjobbját nyújtani, amikor arra a legnagyobb szükség van. S akikről általában méltatlanul kevés szó esik, a „rettegett” védőhármas: Lushnikov, Lapcevic és Ilyés.
S utoljára, de a legkevésbé sem utolsósorban a nyolcadik játékos, a közönség. Európa egyik leghangosabb, legszenvedélyesebb, leghűségesebb szurkolótábora. Hála a Veszprém Arénának, szombaton ismételten ötezren kiabálhatjuk be a spanyol kapuba a veszprémi lövéseket. A bevonulás, a Himnusz eléneklése, az ismert rigmusok, a HANGULAT, amit csak az ismer, aki életében legalább egyszer járt kézilabda mérkőzésen a Bakony fővárosában. A fülsüketítő, hátborzongató atmoszféra. A magyar bajnokcsapat felé áradó tapintható szeretet, amelytől a mienk szárnyra kapnak, miközben az ellenfelek keze megremeg. Vagy ahogy a Veszprém-induló klasszikus sora mondja: „Ha a csapattal együtt dobog veszprémi szív, akkor másnak esélye sincs…”
