– Kezdjük a legelején! Ön miért lett orvos, és miért éppen a belgyógyászatot választotta szakterületének?
– Az orvosi hivatás kiválasztása egy romantikus fiatalkori gondolatból fakad. Képességeim, tanulmányi eredményeim lehetővé tették, hogy ezen a szakterületen induljak el – így kerültem az orvosi egyetemre. Amikor 1991-ben elkezdtem ebben a kórházban dolgozni, akkor alapvetően egy manuális szakmában képzeltem el magam; a belgyógyászat – illetve a gasztroenterológia – pedig részben ezt a manualitást biztosítja, részben pedig rengeteg olyan szakmai, szellemi kihívást és sikerélményt, aminek az egyvelege aztán a hivatásommá vált. Ha meg kell határoznom önmagam, akkor továbbra is elsősorban orvosnak tekintem magam: a belgyógyászatban és a gasztroenterológiában is aktív tudok maradni a jelenlegi feladataim mellett.
– Hosszú ideje dolgozik ebben a kórházban. Hogy látja, mennyit változott az intézmény az elmúlt 25 évben? Jobb ma itt dolgozni, mint akkoriban?
– Ez a hivatás mindig nagyon szép volt. Rengeteg tekintetben változott a feltételrendszer – és a világ is körülöttünk. Akkor egy sokkal alacsonyabb technikai színvonal mellett sokkal inkább az emberi kapcsolatokon alapuló ellátás zajlott. Azóta megváltozott a munkatársak közötti, orvos-ápoló, orvos-szakápoló közötti, és az egészségügyi dolgozók és a betegek közötti kapcsolat is.
A szolgáltatás típusúvá váló ellátásból pont a személyes kapcsolatok és az egymásba vetett hit hiányzik.
Ez a régi időkben sok olyan helyzeten átsegítette a szereplőket, amik a mai viszonyok között nem oldhatók meg.
Egyébként fantasztikus, ami ebben az időben a kórházzal történt. Az elmúlt 25 évben teljesen átalakult: felújult az A épület, 1994-96 között létrejött az E épület – a sebészeti szakmák szárnya –, kialakult az onkológiai centrum, és tárgyi eszközökben is szinte teljesen megújultunk az elmúlt években. A betegek kevésbé látják, de az olyan háttértechnológiai feltételek, mint a központi sterilizáló is óriásit fejlődtek.
– Az egészségüggyel kapcsolatban mostanában sokat hallunk forrás- és emberhiányról. Nem úgy tűnik, hogy ez lenne az a pillanat, amikor mindenki kórházigazgató szeretne lenni.
– Nem nagyon emlékszem olyan alkalmas pillanatra az elmúlt huszonöt évből, amikor éppen mindenki kórházigazgató szeretett volna lenni. Nyilván az embernek vannak ilyen ambíciói, egy ilyen hatalmas kihívás és lehetőség elől nem lép félre. Minden korszaknak megvannak a maga kihívásai, akár pénzügyi vagy technikai téren, most ezek a humánerőforrás-krízisben nyilvánulnak meg.
'komolyabb megbecsülést kaphat az, aki itthon marad'
Ugyanakkor talán jobb is egy kicsit a helyzet: az én főigazgatói megbízásom kapcsán éppen most történt egy ágazati megállapodás, ami középtávon biztosíthatja a rossz tendenciák csökkentését. Az ápolók esetében egy átlagosan 25 százalékos bérfejlesztéssel, illetve egy előre meghatározott további fejlesztéssel jelentős életszínvonal-javulást lehet elérni. Az orvosok esetében a bejelentett bérfejlesztési programmal azt érhetjük el, hogy jövő év novemberére az akkor öt évvel korábbihoz képest két és félszeresére emelkedik a szakorvosi átlagbér. Az orvosbérekre kedvező hatása volt még az egykulcsos adórendszer bevezetésének, és annak is, hogy az említett emelések a mozgóbéreket is befolyásolják, tehát az ügyeleti díjak is az alapbérrel arányosan növekednek.
Ezek összességében jelentős segítséget nyújtanak a szakorvos-gárdának. Az európai bérszínvonalat nem fogja elérni sem az ápolók, sem az orvosok fizetése, de
komolyabb megbecsülést kaphat az, aki itthon marad, vállalja ezt a munkát, kötődik az intézményéhez.
– Mennyire érinti a veszprémi kórházat az emberierőforrás-hiány?
– A humánerőforrás-krízisünk nagyjából a hazai átlag szintjén van. Ez körülbelül 10-15% nővérhiányt jelent, amit túlmunkával, szervezéssel, beosztásokkal kompenzálni lehet, illetve sok olyan dolgozó kerül a rendszerbe, aki szakképesítés nélkül, segédápolóként láthat el feladatot.
'az ellátás minden területe jelentős fejlesztést kapott'
Orvosok terén inkább a szakterületek kiürülése jelenti a veszélyt, itt ugyanis elvándorlási spirál alakul ki: a távozó orvosok miatt megnövekszik a maradók terhe, ami előbb-utóbb őket is távozásra készteti – míg ha egy megbízható, stabil gárdát sikerül felépíteni és megtartani, ott kevésbé fenyeget ez a veszély. Nálunk a szájsebészeti osztályon két szakorvos távozása olyan spirált indított be, ami miatt a működést minimálisra, a járóbeteg-ellátásra kellett korlátozni; ugyanakkor másik szakterületen, például a radiológián olyan erős csapattal rendelkezünk, amiben jó feltételek között dolgozhatnak az orvosok, és a sok kórházban égető radiológus-hiány nálunk nem jellemző.
– Milyen a hangulat a stábban? Fél évvel ezelőtt a kórház egy doktor és a kollégái közötti konfliktus miatt került a címlapokra. Lecsillapodtak a kedélyek azóta?
– Ez a konfliktus nagyrészt egy egyoldalú és színezett forgatókönyv szerint bemutatott eset volt. Egy – talán éppen a főigazgatói szék megszerzéséért indított – egyéni érdekből zajló kezdeményezés volt, ami rengeteg csúsztatással és dezinformációval keltette rossz hírét az intézménynek. Ettől Rácz Jenő főigazgató úr elhatárolódott akkoriban, és én is ennyit tennék. Nem kívánok a részletekbe menni, mert értelmetlen vádaskodásra értelmes indokokkal nem lehet korrekt választ adni, mocskolódó kampányban részt venni pedig nem célom.
– Rácz Jenő főigazgató úr egyik legnagyobb teljesítménye az intézmény élén az onkológiai centrum megvalósítása volt. Önnek van olyan terve, amit mindenképpen szeretne megvalósítani az igazgatói pályafutása alatt?
– Az elmúlt néhány év azért nem ilyen szűk spektrumú volt, az ellátás minden területe jelentős fejlesztést kapott. A szülészet, nőgyógyászat, a gyermekintenzív, a műtők, a központi intenzív osztály, a sterilizáló osztály, a radiológia, a sürgősségi, a D épület nagy része is megújult. Nem most csöppentem ebbe a folyamatba, hat és fél éve Rácz Jenő mellett, vele együtt dolgoztam ezeken a projekteken, és nem magam fogom hirtelen kitalálni a fejlesztési irányokat, hanem
a közösen elkezdett munkát folytatom a korábban kijelölt irány mentén.
Előttünk áll a sümegi fekvőbeteg-pszichiátria fejlesztés lehetősége, a gyermek- és ifjúsági pszichiátria járóbeteg-ellátás fejlesztése, ami összekapcsolódhat a rendelőintézet komplexebb fejlesztésével is: a teljes épület energetikai megújítására is lehetőség van. Hasonló projekt lehet a nővérszálló felújítása, itt az energetikai, külső hőtechnikai megújítás mellett a belső technológiai-építészeti rekonstrukció megvalósulásán is dolgozunk. Nagy kérdés, hogy a pszichiátria rehabilitációt hogyan és miként tudjuk a kétszáz beteget ellátó dobai intézményben biztosítani.
'hat és fél éve Rácz Jenő mellett, vele együtt dolgoztam'
Ezek mellett folyamatosan dolgozunk a fogyóeszköznek tekinthető gépműszerpark, ápolási eszközök megújításán, az amortizáció miatt nagy értékű eszközöket kell folyamatosan beszereznünk. Az onkológiai projekthez kapcsolódóan patológiai fejlesztésben gondolkodunk. Jó irány lenne, ha a mostanáig az – egyre inkább hivatali feladatokat ellátó – ÁNTSZ által működtetett mikrobiológiai labort kórházhoz integráltan működtethetnénk. Szintén az elkövetkező években lehet aktuális az invazív hemodinamikai ellátásoknak – katéterlaboroknak – a füredi központtal közös fejlesztése: létrehozhatnánk olyan hemodinamikai központot, ami már nemcsak a szív, hanem a perifériás erek kezelésére is alkalmas. Erre már csak azért is mutatkozik lehetőség, mert a Struktúra pályázatban erre alkalmas eszközt szereztünk már be.
