Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az akaraterő győzelme

2016. július 28. 20:13
Mind ismerjük a kitűnő tanuló két típusát: az egyiküknek csak oda kellett figyelnie az órán és színötös volt, míg a másik éjszakákon át tanult, ismételt és gyakorolt. Na de ha mindketten kitűnők lettek, számít, hogy hogyan? Kerri Strug 1996-ban aranyérmet nyert Amerikának az atlantai olimpián. Az ő „hogyanja” még ma is legendás.

Az akkor 19 éves lány csak a véletlennek köszönhetően került be az olimpiai keretbe. Testalkatra és mozgásra is esetlen volt, nem az, akire azt mondja az ember: szerre született. Versenyein is rendszerint a középmezőnyben végzett.
Az akaratereje viszont emberfeletti volt. Egy minneapolisi versenyen kulcscsonttörést szenvedett, az orvosok és a szakma is leírta. 2 hónap múlva már újra edzett. Két álma volt az életben, hogy Károlyi Béla eddze, és hogy aranyérmet nyerjen az Egyesült Államoknak.

Károlyi fel is figyelt a mindenre elszánt kislányra és behívta az olimpiai keretbe az egyik sérülést szenvedett sztár helyére. Károlyi Béla addigra már világszerte elismert edző volt, nem csoda hát, hogy az amerikaiak számára is országos üggyé tette az olimpiát, hiszen a kontinensnek végre esélye volt tartani a lépést a szuperfavoritnak számító orosz és román csapattal.

Az utolsó szer a szekrény volt, Kerri Strug halálra vált arccal készülődött. Rajta múlt minden, 9.75-öt kellett ugrania, hogy Amerika győzni tudjon. Első ugrásánál azonban megtörtént a baj, rosszul érkezett és elszakadt a bokaszalagjai. A szervezők már leírták a kislányt, riasztották az orvosokat, Károlyi Béla azonban átverekedte magát a kordonokon, ölébe vette a kislányt, letette a szőnyegre és fojtott hangon beszélni kezdett hozzá. Kerri csak rázta a fejét, majd lassan megkeményedtek a vonásai és felállt a második ugrásához.
A kolozsvári sztáredző így emlékszik vissza a pillanatra:

Azt kértem tőle, hogy nézzen a szemembe. Kérdeztem, hogy emlékszik-e a hosszú-hosszú évekre, amikor hajnalonta és éjszakába nyúlóan csinálta a gyakorlatokat, akár ötvenszer is egymás után. Hogy gondol-e arra, hogy apja, anyja, egész Amerika őt nézi, és azt várja, mi fog most következni. Erre megkérdezte: miért, mi fog most következni? A második ugrás, feleltem.

(Részlet Vujity Tvrtko és Károlyi Béla beszélgetéséből)

A csodálatos hetesként emlegetett tornászcsapatA csodálatos hetesként emlegetett tornászcsapat

Károlyi eufórikus hangulatban csak annyit üvöltött a lánynak: „You can do it!” (Meg tudod csinálni). Ez a mondat azóta ikonikussá vált, pólókra és sapkákra nyomtatják, még Clinton elnök is felhasználta a választási kampányában.
A lány pedig tökéletesen végrehajtotta a gyakorlatot érkezésnél pedig beleállt, mint a cövek. Egyetlen másodpercre, mert szinte azonnal összeesett, de a szabályok szerint ez elég volt. Amerika női tornacsapata pedig az olimpiák története során először olimpiai bajnok lett.

Nem kell, hogy elvegye a kedved, ha nincs istenadta tehetséged ahhoz, ami téged boldoggá tesz, hisz a kulcs úgyis az, hogy szeresd és élvezd, amit csinálsz. Ha ehhez még emberfeletti kitartás, akaraterő és szorgalom is párosul, akkor nagy baj már nem lehet.

Szabó Virág
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.