Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ne csak diplomás legyél, hanem értelmiségi!

2016. augusztus 5. 20:23
Összehozza a fiatal korosztályokat, ápolja a kultúrát és értelmiségieket nevel. Röviden ez a Pannon UniFest küldetése, amelyet idén már másodszor rendez meg a Hallgatók a Művészetért Egyesület. Szeles Józseffel, a fesztivál megálmodójával és igazgatójával beszélgettünk.

– Tavaly nagy sikert aratott a fesztivál. Valójában mi ennek a sikernek a titka?

– Leginkább az, hogy eddig Veszprémben nem volt olyan rendezvény, ami különösebben azzal foglalkozott volna, hogy összehozza a középiskolásokat és az egyetemistákat. Pedig kellene, mert a két korosztály nem vegyül egymással. Nálunk amellett, hogy fellépési lehetőséget biztosítunk, ugyanolyan fontos, hogy egységet is kovácsoljunk a művészet és kultúra iránt fogékony fiatalok körében.

Ezért célunk az is, hogy még inkább bevonjuk az egyetemistákat a jövőben, ehhez viszont képeznünk kell a középiskolásokat, hiszen majd egyszer ők lesznek egyetemisták – bizonyos esetekben ez már így is van. Egyébként mivel tavaly számos középiskolás is részt vett a fesztiválon, szeretnénk idén még inkább nyitni feléjük. Öt évre előre tervezünk, és az a terv, hogy addigra az ország összes egyeteméről és a határon túlról is érkezzenek hozzánk fiatalok.

– Mennyire lepett meg titeket ez a siker?

– Egyenesen megijesztett, persze kellemesen. Első körben 200 résztvevővel számoltunk, de csak amikor elkezdődött a fesztivál, akkor láttuk, hogy mekkora munka ezt lemenedzselni. A kollégáim sokat segítettek, az egyetem is nyitott volt, valamint a város is felkarolt bennünket, így 2016-ban már a Fiatalok éve rendezvényeként szervezhetjük meg a fesztivált. Idén az a tervünk, hogy átlépjük az országhatárokat – a Magyar Ifjúsági Konferenciával együttműködve úgy néz ki, ez összejön: már vannak határon túli városok, ahol megjelent a rendezvény híre, és a fellépők is folyamatosan jelentkeznek.

– Mennyiben lesz más az idei rendezvény a tavalyihoz képest?

– Idén négy napról egy hetesre bővítettük a fesztivált a műhelymunkák iránti nagy érdeklődés miatt. Hétfőtől vasárnapig tart a rendezvény, az első nap lesz ismét a megnyitó, majd keddtől csütörtökig workshopokon és kísérőrendezvényeken lehet részt venni, a péntek-szombat-vasárnap pedig a fellépéseké.

Emlék a tavalyi évbőlEmlék a tavalyi évből

– Melyek ezek a kísérőrendezvények?

– Pótolva a hiányosságunkat, magasabb szintre emeltük a színházat: míg tavaly egyedül az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának színjátszó köre lépett fel, most Egyetemi Színpadi Találkozót tartunk az UniFest keretein belül. Ennek oka az is, hogy támogatóként részt vettünk a Veszprémi Egyetemi Színpad megalakulásában, és egyfajta ernyőszervezetként segítjük őket az elindulás során. Két darabot fognak bemutatni, összességében pedig 6-8 társulat érkezik.

Tavaly még nem voltak különálló workshopjaink, most különböző kurzusokkal, szakmai találkozókkal is készülünk, ahol például a retorika, szónoklattan, a modern jazztánc, néptánc, magyar színészek és vándorszínészek kerülnek a középpontba szakemberek segítségével.

Emellett koncertet ad a Gárdonyi Kamara és Ifjúsági Zenekar az egyetem aulájában. Alapelvünk, hogy semmiért sem kérünk belépőt, a kamarazenekar koncertjére viszont támogatói jegyeket adunk ki 1500 Ft értékben, a befolyt összeget pedig a rendezvény végén a zenekar alapítványának adjuk. Ezzel szeretnénk segíteni a részvételüket egy fontos, de költséges nemzetközi rendezvényen.

A Magyar Ifjúsági Konferenciával egyeztetve pedig egy 25 fős delegációt is várunk idén, akik különböző prezentációkat és rövidfilmeket fognak bemutatni a Vajdaságról, Erdélyről, a határon túli magyarság kultúrájáról, életéről.

– Említetted, hogy először 200 fővel számoltatok. Mit gondolsz, idén meg fogjátok ugrani ezt a számot?

– Reméljük, és fel is készültünk erre, bővítettük a szervezőgárdát. Már csak azért is, mert az Ifjúság évében különböző veszprémi ifjúsági szervezetekkel is együttműködünk, veszprémi középiskolásokkal és az egyetemmel, a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal – ha tehát idén is lesz 150 fellépő, plusz érkezik a határon túli delegáció, máris elérjük a 200 főt.

– Bár nem feltétlenül a tehetséggondozás a fő célotok, mégis csak tehetségek mutatkoznak be nálatok. Tudtok olyanról, akinek jó ugródeszkaként szolgált a rendezvény, és ma már komolyabb projektet jegyez?

– Úgy vélem, önmagában az is sokat jelent egy fiatal feltörekvő művésznek, ha megmutathatja a tehetségét egy színpadon, és ez erőt és bíztatást ad neki, hogy folytassa a fellépéseket. Az első Unifesten is számos ilyen fiatallal találkoztunk. Az egyetemistáknál a fesztivál eleve csak egy a sok fellépés között, ők egyébként is szívesen járnak az egyetemi tehetségkutatókra. Jurák Lili például a megnyitón lépett fel, de két évig játszott a színház társulatában, most pedig a Zeneművészeti Akadémiára felvételizett. Az idei évi rendezvény viszont valóban ugródeszkaként szolgálhat: a zsűri tagja lesz Oberfrank Péter Liszt Ferenc-díjas karmester, aki rengeteg színházban tart válogatást, talán ezen az eseményen is fog. Emellett lesz még egy kísérőrendezvényünk, ahol ez érdekes lehet: a Magyar János vezetésével működő Fortuna Színjátszó Egyesület Szenes Iván emlékkoncerttel készül.

– Többször elhangzott az interjú során, hogy nemzetközi fesztivállá szeretnétek nőni. Mi szükséges ennek a megvalósításához?

– Kapcsolatok. Éppen ezért elkezdtünk kapcsolatot építeni nemzetközileg elismert egyetemekkel. Felföldi Gáborral a kezdetek óta összedolgozunk, az egyetemi Ki mit tud?-ról is érkeztek hallgatók, de egyeztetünk a Pannon Egyetemmel is akár a szállás kérdésében, illetve hogy az Erasmus révén behozzuk a külföldi egyetemeket. A Nemzeti Ifjúsági Tanácson keresztül pedig próbáljuk elérni az Európai Ifjúsági Fórumot is, illetve már idén elkezdtük a konzultációt a nagykövetségekkel, így a lengyel és angol nagykövetséggel, nagy vágyunk pedig, hogy az amerikaiakat is elérjük. Fokozatosan bővülünk, a Magyar Ifjúsági Konferenciával együttműködve arra törekszünk, hogy megerősítsük a határon túli kapcsolatokat, a nagykövetségekkel és az ifjúsági szervezetekkel együttműködve pedig a V4 tagjait, a lengyeleket, a cseheket és a szlovákokat is elérjük. Komoly elvi támogatást jelent számunkra, hogy a rendezvény fővédnökeként – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is Dr. Navracsics Tibor európai biztost tisztelhetjük, aki a kezdetek óta mellénk állt.

– Ha tehát ügyesen sáfárkodtok, jó eséllyel ti is megközelíthetitek például a VeszprémFest szintű rendezvény színvonalát.

– Meglehet, minden együttműködésünkkel ezt próbáljuk elérni. Az a fő célunk, hogy kineveljünk egy generációt, akik ápolják a művészetet, és akik felnőve a nagyon magas kultúrát közvetítő VeszprémFestre is elmennek. Attól ugyanis, hogy valakinek diplomája van, még nem lesz egyből kulturálisan magasan pozícionált, ahhoz kell egyfajta intellektus is. Az egyesületünk mottója is éppen ezért az, hogy „Ne csak diplomás legyél, hanem értelmiségi!”

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.