Ha a hazai közlekedési viszonyokra terelődik a szó, általában nem elégedett felkiáltásokat, hanem morgolódásokat szoktunk hallani. Annak ellenére, hogy a hozzánk érkező és huzamosabb időt itt töltő, vagy letelepedő külföldiek szerint egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy azt mi gondoljuk.
Azt azért mégsem mondanám, hogy nyakig ülünk a tejfölben – a távolsági járatok ütemezése és állapota például hagyna maga után némi kívánnivalót, és nem egy emberrel találkoztam már, akinek mintha a hátsó feléhez ragadt volna az autója, ami nyilvánvalóan nem kedvez sem a dugók elkerülésének, sem a környezetünknek. Szóval lenne mit tanulni – és nem véletlenül használtam ezt a szót, mert a felmerülő problémák sok esetben igen könnyen orvosolhatók lennének, ha változtatnánk egy kicsit a mentalitásunkon.
Hogy a klasszik példával éljek, ott van máris a kerékpár esete. Már-már közhelyszámba megy Amszterdamot emlegetni a kerékpáros kultúra kapcsán, de az tényleg megtapsolnivaló, ahogy a holland autósok és biciklisek együtt tudnak élni. Pedig ők is ott kezdték, ahol mi vagyunk: tömött kocsisorok mindenhol, és rengeteg közlekedési baleset, gyakran gyermek áldozatokkal. A 70-es években viszont az emberek megelégelték ezt, és a kocsisorokat felváltották a bringások: egy-egy zebránál nem ritkán 130-150 kerékpáros is áthalad egy lámpaváltás alatt. Fiatal lány, üzletember és diákok is.
De nemcsak a bringások száma nőtt meg rohamosan, hanem egy olyan rendszert is sikerült kialakítani, ami érdekes mód tud a toleranciára építeni: a kisebb forgalmú utcákban bringás, motoros és autós egymás mellett halad, direkt lassabban, hogy ne tolják le egymást az útról – és a csökkentett sebességen senki nem akad fenn. A főutakon pedig, ahol a gyorsabb haladás a cél, külön sávot alakítottak ki a bringásoknak. Szóval még Európa 3. leginkább kerékpáros nemzeteként is lenne hova fejlődnünk. De lépjünk eggyel tovább!
Makettasztalon a kínai találmány
A hazai tömegközlekedés rákfenéje általában két dolog szokott lenni: az egyik, hogy a busz (nagyvárosban metró, villamos, troli) nem háztól házig visz, ráadásul nem akkor közlekedik, amikor te épp szeretnéd, hanem egy megadott időpontban. Ez persze leginkább megint csak kényelmi kérdés, főleg egy olyan méretű városban, mint Veszprém. A másik ok gyakorlatilag leírható az Exotic Trabant-dalszövegével, buszra alkalmazva és kicsit megfordítva: döcög, pöfög és baromira nem kafa. Meg még elég gyakran le is robban. Plusz – hova tovább fokozzuk az élvezeteket – esetenként még koszos is. És akkor a távolsági járatok esetében rendszerint felmerülő késésről és az amúgy is lassú haladásról nem is beszéltünk.
A legegyszerűbb megoldás ez esetben természetesen az lenne, ha egyrészt mi rugalmasabbak lennénk, másrészt a busz-, vonatparkot korszerűbbre cserélnénk, ami teszem azt, elektromos árammal működne és kevésbé szennyezné a környezetet. Ennek feltételeiről és részleteiről egyébként korábban hosszasan értekeztünk itt és itt.
A berlini U-Bahn
De jó elképzelés lehetne a tömegközlekedés forradalmasítására az is, amit külföldi világvárosokban már jó ideje alkalmaznak: ez pedig a klasszikus metró- illetve vasúti kocsik „légi” közlekedésre alkalmassá tétele. Németországban, különösen Berlinben, de Észak-Rajna-Vesztfáliában is nagy hagyománya van a magasvasútnak, bár tulajdonképpen ilyet láthatunk Chicagoban is. Az elmélete nagyon egyszerű és a gyakorlatban is épp olyan könnyen alkalmazható: mindössze arról van szó, hogy a metróvonalak a hazai elképzelésekkel szemben nem csupán a föld alatt, hanem a föld felszínén, sőt a föld fölött is vezetnek. Mindez azért jó, mert egyrészt környezetkímélőbb, másrészt nem okoz torlódást, harmadrészt rendkívül gyorsan lehet haladni vele. Ebből a szempontból szuper megoldás a neten terjedő kínai „mindent elnyelő” busz is.
Ennél még egy fokkal jobb a Düsseldorfban és Dortmundban található Skytrain, vagy másként H-Bahn, ami nevéhez híven tisztán a magasban közlekedik. Ráadásul a kiépítése sokkal kevésbé bonyodalmas, mert nem a hagyományos síneken halad, hanem a vagonokat a tetejüknél függesztik fel – magyarán kívülről nézve kicsit olyan, mintha egy drótkötélen csúszna egy doboz, de szerencsére ennél sokkal biztonságosabb.
Skytrain
A gyorsaság viszont legalább annyira jellemző rá, mint egy drótkötélcsúszdára – és ha már ennél a hasonlatnál tartunk, annál jobban nem is üt el a környezetétől, így egy történelmi város képébe is viszonylag jól beilleszthető. De – bár városi közlekedésre találták ki – kis fantáziával a távolsági közlekedésben is jól alkalmazható lenne.
Szóval jó példa akad bőven, már csak adaptálni kellene őket. Persze a szkeptikusok részéről beugró pénzkérdés valóban problémát jelenthet, de talán a 21. századi közlekedés legnagyobb gátjai mégis mi, kényelmes emberek vagyunk.
