Szentül hiszem, hogy a világmegváltó ötletek nagy része kocsmaasztal mellett született. Úgy gondolom, minden ember életében akadnak olyan beszélgetések, melynek elengedhetetlen kelléke egy pofa minőségi sör vagy jó pohár bor. Kell egy hely, ahol a barátok összefuthatnak, ahol a szerelmesek egymás karjába bújhatnak; egy hely, ahol kikapcsolhatunk.
Pontosan ezt kínálja a Fészek Veszprém belvárosában. Hatféle csapolt sör, kiváló borok, első osztályú velős pirítós, mosolygós kiszolgálás, korrekt árak, kedvenc zenéink. Minden adott ahhoz, hogy jól szórakozzon az ember egy fárasztó munkanap lezárásaként. Sőt, ebédidőben is érdemes meglátogatni a Virág Benedek utcai vendéglőt, ahol kétféle menüből választhatunk.
– A Fészek több mint egy kiskocsma, sajátos hangulata van, amit fiatalossággal megtöltve igyekeztünk is megőrizni – jegyezte meg Selmeczy Norbert, aki nemrégiben vette át a hely üzemeltetését. Azóta színesebb, otthonosabb és még barátságosabb hely lett a vendéglő. A nyitott teraszhelyiségben, a nyüzsgő veszprémi élet központjában ehetnek-ihatnak a vendégek, a belső tér pedig tökéletes a világtól való elvonulásra. Itt egész évben nagyképernyős televízión követhetik a sporteseményeket, és vezeték nélküli internetkapcsolat is rendelkezésre áll a napilapok mellett.
A napi menü is népszerű, tizenegy órától várják az éhes veszprémieket. Az étlapról hétköznap kilencig, hétvégén tizenegy óráig válogathatnak a vendégek. A Fészek specialitása a velős pirítós, ami a Hoegaarden búzasörrel alkot igazán tökéletes párost.
– A töltött tócsi is kuriózumnak számít a környéken. Minden ételünket frissen készítjük, s a kiszolgálással is igyekszünk maximálisan a vendégek kedvére tenni – tette hozzá Norbert.
A Fészek vérfrissítésen esett át, de megtartotta azokat a tulajdonságait, amikért eddig is szerettünk odajárni. A legjobb sörök szolgáltatják a muníciót világmegváltó terveinkhez. Ha pedig megjönne az étvágyunk, miközben jobbá tesszük a világot, bőséges választékból, jó áron válogathatunk a finomságokból.