A Csalán Egyesület vendégeként a BOCS Alapítvány elnöke, Simonyi Gyula, közgazdász-teológus tartott előadást „Elveszítjük munkahelyeinket? A megoldás rég készen vár Ecotopiában!” címmel.
A kezdetétől fogva kötetlen beszélgetés egy világszenzációnak is beillő könyv, az Ernest Callenbach tollából született „Ecotopia” alapján folyt. A kötet afféle Thomas Morus-féle Utópia, csakhogy egyrészt regényesítve, másrészt a gazdaságot a középpontba állítva.
Ahhoz, hogy a hallgatóság jobban megismerje a könyv szellemiségét, egy kis házi vizsgán is át kellett esnie a hallgatóságnak. Meg kellett kinek-kinek határoznia saját „öko-lábnyomát”. Ehhez olyan adatok kellettek, amelyek a lakással, az ott élők számával, a táplálkozási szokásokkal, a vásárlással, közlekedéssel stb. vannak összefüggésben.
Végül egy szám összegződik a kérdések alapján, s ebből lehet következtetni arra, mennyire is vagyunk „öko” lények. Bár az Olvasóknak így nem sokat jelent, de az 1,8-es index lenne ideális a bennünket eltartó Föld „képességeihez” viszonyítva. Röviden: ez a szám mutatja meg, mekkora is az a terület, amely az én megélhetésemhez szükséges. A viszonyszám döbbenetessé válik, ha megtudjuk, hogy a világátlag 2,2; a magyar 3,5; s az amerikai ennek többszöröse.
Mi, akik „játékosan” részt vettünk a számolásban, kissé megrökönyödve tapasztaltuk, hogy bizony-bizony meghaladjuk a magyar átlagot.
Mit lehet tehát tenni annak érdekében, hogy ne terheljük agyon a bolygónkat? Bármennyire is meglepő, a spórolás, az új technikák alkalmazása, a húsevésről a növények fogyasztására történő átállás stb. csak töredéket jelentenének. Egyes zöldek szerint a megoldás a „vissza a nyomorba!” Csakhogy ez a legkevésbé vonzó megoldás, mint ahogy vályogházban élni, s gumókat fogyasztani.
A megoldást a lélekszámban kell keresni! A Föld túlnépesedett, s 2050-ig további drasztikus növekedéssel (majd ugyanilyen drasztikus, de akár tragikus!) csökkenéssel kell számolni.
A történelemben voltak korszakok, melyek (vagy melyeknek negatív hősei) ezt népirtással „oldották meg”. A viszonylag civilizált XXI. században ez nem lehetséges, s szerencsére ma már nincsenek életképes követői egy-egy ilyen fasisztikus elképzelésnek.
Az előadó szerint azonban lehet változtatni a reménytelen helyzeten. Drasztikusan kell csökkenteni a születések számát. De nem abortusszal, nem embertelen eszközökkel, hanem tudatos családtervezéssel. Ma erre kell világszerte felkészíteni az ifjúságot, a családokat. Nem kell attól tartani, hogy mi, magyarok ilyenképpen kivesznénk, hiszen a trianoni tragédia után – mondta Simonyi Gyula – soha nem látott mértékben és ütemben nőtt a lélekszám, s csak az utóbbi néhány évtizedben kongatták meg a vészharangot.
Ha nem hajtja a világ végre a százmilliósra becsült népességcsökkentést, akkor „a természet rajtunk hajthatja végre törvényeit” – mondta befejezésül az előadó, aki azt is hozzátette, hogy minden más téren „fékezni” kell, mert minden újabb húsevő újabb éhen halót jelent…
