Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ez lenne a megoldás a Nyugat iszlamizációja ellen?

2016. augusztus 22. 17:20
Kulturális relativizmus elfelejtése, a hazatérés ösztönzése és a gyenge vezetők eltávolítása.

Nyugaton egyre gyakoribb téma, hogy mit lehetne, illetve kellene tenni az egyre nagyobb teret hódító iszlamizációval. Míg egyesek polkorrektek, Hollandia iszlámkritikus politikusa, Geert Wilders megoldási lehetőségeket javasolt még 2009-ben, amelyek minimum megfontolandóak abban az esetben, ha a jövőben is egy szabad Európában szeretnénk élni. Való igaz, ezek jelenleg még főleg nyugatspecifikus kérdések, ám ne ámítsuk magunkat, a hatások előbb-utóbb a keleti tagországokra is könnyen lecsapódhatnak.

Mit javasol Wilders?

Úgy látja, (Magyarországhoz hasonlóan-a szerk.) a nyugati országoknak alkotmányba kellene iktatniuk azt a cikkelyt, amely kimondja, hogy a keresztény-zsidó kultúrkör országuk identitásának alapja, elfelejtve a kulturális relativizmust, vagyis azt, hogy minden különböző kultúrát elfogulatlanul kell értékelni.

Szerinte rá kellene ébredni arra is, és ki kell mondani, hogy az iszlám nem egy vallás, hanem egy totalitárius ideológia, a vallásszabadság jogát ezért nem is szabadna kiterjeszteni az iszlámra. Wilders szerint szükséges lenne az is, hogy leállítsuk a muszlim országokból érkező bevándorlókat, helyette pedig ösztönözné őket az önkéntes hazatérésre. Az ezekből az országokból érkező bűnözőket megfosztaná a kettős állampolgárságtól, és visszatoloncolná hazájukba.

Wilders nem fejti ki pontosan, hogy mire gondol, - de sejthető-, hogy szükségesnek érzi a szólásszabadság erősítését a nyugati országokban. Vagyis szeretné, hogy a bevándorlással és az iszlamizációval kapcsolatban nevezzük nevén a gyereket.

Szerinte aggályos az is, hogy milyen ütemben növekszik a mecsetek építése Európában. Amíg az arab országok nem engedik meg területükön a keresztény templomok vagy zsinagógák építését, addig nekünk is hasonló módon kellene eljárnunk. Azokat a mecseteket pedig, ahol erőszakra kerül sor, haladéktalanul bezáratná az elszeparált iszlám iskolákhoz hasonlóan, ahol szerinte a gyermekeket gyűlöletre és erőszakra tanítják.

Szerinte azonban a legfontosabb az volna, ha eltávolítanák a gyenge és gyáva vezetőket a nyugati országok éléről. „Több Churchillre és kevesebb Chamberlainre van szükség"- mondja.

Vajon lesz olyan ország, amely ezek közül bármelyiket is meglépi?

Ge. Á.
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.