Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A hibrid autó nem a jövő, a ma megoldása

2016. október 5. 19:14
Itt az ideje, hogy eloszlassuk azokat a kételyeket, amelyek az autózás innovációjával, a hibrid technológiával kapcsolatban élnek bennünk. Október a hibridek hónapja a Toyota Veszprémnél. Próbálja ki ön is a legújabb modelleket!

A Toyota bő húsz évvel ezelőtt lépett egy merészet, s megkezdte a hibrid technológiával felvértezett autók sorozatgyártását. Ma, 2016-ban látszik igazán, hogy történelmi lépést tett akkor a japán autógyár, hiszen manapság szinte kivétel nélkül minden autógyár kínálatában szerepel hibrid meghajtású gépjármű.

Ami talán ennél is fontosabb: mára több millió boldog tulajdonos élvezi az autógyártás elmúlt évtizedeinek egyik grandiózus innovációját. De álljunk meg egy pillanatra, s nézzük meg, mit is jelent pontosan az, hogy hibrid autó!

A hibrid modellekben a megszokott egy motor helyett kettőt találunk: egy elektromos és egy benzines meghajtásút. Az elektromos erőforrás folyamatosan hajtja a kerekeket, míg a benzinmotor csak akkor kapcsol be, ha plusz energiára van szükség, így üzemanyagot spórolhatunk. A technológia révén a három literes városi fogyasztás könnyedén elérhető, amit energiavisszanyerő rendszerek – fékezési energia – is segítenek.

– Nagyon sokan kérdezik, hogy mennyivel ró nagyobb terheket egy hibrid autó szervizelése a hagyományos meghajtásúakkal szemben. A válasz nagyon egyszerű: semmivel – szögezte le Schreiner László, a Toyota Veszprém értékesítési vezetője. Az akkumulátor élettartama miatt sem érdemes aggódni, akár tíz év garanciát is vállal a Toyota a hibátlan működésre.

Schreiner László elmondta, a villanymotorok zárt rendszerben működnek, s nem igényelnek karbantartást, továbbá a megkímélt, s gyakran lekapcsolt benzinmotor éllettartama is tovább nő a hibrid rendszerben. – Bécsben egymillió kilométeres Hybrid Prius taxi is szaladgál, anélkül, hogy hozzá kellett volna nyúlni a hajtásrendszerhez – tette hozzá.

S hogy milyen vezetni? A Toyota jelenleg négyféle Hybrid modellt kínál. Auris, Yaris, RAV4, Prius, ezeket ön is kipróbálhatja a veszprémi márkakereskedésben (Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 10). Jómagam a RAV4-es típusba huppantam bele, hogy újraértelmezzem a vezetést fogalmát.

Kényelem, nyugalom, erő. Ezt nyújtja a Toyota Hybrid SUV-ja. Normál módban tengelyenként két villanymotor segíti a benzines erőforrást, ami csak szükség esetén kel életre. Pillekönnyen tekerhető kormány, tökéletes automataváltó – mint minden hibrid, a RAV4 is csak automata váltóval érhető el. Sosem vezettem még ennyire egyszerűen, kényelmesen kezelhető autót, ami egy gombnyomásra igazi méregzsákká is válik, ha azt szeretnénk. Sport módban az ülésbe passzírozza utasait a három motor együttesen több mint kétszáz lóereje. Felkeményedő futómű és kormányzás jelzi, ha minden erő rendelkezésünkre áll.

Az árak? Újabb közhiedelmet oszlathatunk el, a hibrid autó megfizethető, az Auris már 6,5 millió forinttól az öné lehet.

Biztonság, kényelem, alacsony károsanyag kibocsátású motorok, japán megbízhatóság, alacsony fogyasztás. Ezeket találja többek között a veszprémi Toyotánál. Ha elhiszi, azért, ha nem, azért látogasson el a Toyotához októberben, a hibridek hónapjában.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Őrült nők ketrece Dupláznak az Őrült Nők Veszprémben Hatalmas az érdeklődés Az Őrült Nők Ketrece című előadásra Veszprémben, ezért a már május 18-ára meghirdetett, este 8-kor kezdődő előadás mellett aznap fél 3-kor is színpadra kerül a kultikus darab a Veszprém Arénában. Az előadás előtt két órával pedig az érdeklődők szintén találkozhatnak a szereplőkkel és betekinthetnek a kulisszák mögé is. 2025. március 18. 11:49 Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák közélet Botra fel! – Veszprémben is elindulnak a nordic walking túrák Nem a szauna az egyetlen dolog, amit a finnek adtak a világnak és jótékony hatással van az ember fizikai és lelki állapotára egyaránt. A nordic walking amilyen egyszerű sport, olyan sok előnye van, viszont itt sem árt, ha szakavatott oktatótól kap segítséget az ember a kezdő mozdulatok elsajátításához. A Tourinform Veszprém idei legaktívabb programján az ország legnevesebb nordic walking edzőjével kelhetnek útra az érdeklődők Veszprémben. De, hogy pontosan mit kínál a március 21-ei program és honnan ered a nordic walking, arról cikkünkben lerántjuk a leplet. 2025. március 12. 22:49 A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés gasztronómia A belváros egy eldugott zugában ismertük meg, hogy mitől lesz valóban élmény az étkezés Veszprém egyik legújabb ételkiszállító vállalkozása, a Zugkonyha nem attól lesz egyedi, hogy gondosan megválogatott alapanyagokból dolgoznak. Nem is csak attól, hogy a sütőlapnak ideje sincs kihűlni, hiszen a hét minden napján, reggeltől késő estig sercegnek rajta a húspogácsák. A Zugkonyhásoknak titka valami egészen másban van. Zsuzsit és Norbit a belváros egyik eldugott zugában kerestük meg, és miközben vártuk az ebédünket, kicsit a veszprémiek ízlését is megismertük. 2025. február 2. 20:33 Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért színház Szexpedíció a patthelyzetbe került kapcsolatokért Amikor egy kapcsolatban a fülledt romantikát felváltja egy egyszerű jóéjt puszi, vagy még később az ágy túlsó végéből elmormolt szép álmokat suttogás, akkor a párok többségénél felvillan az a bizonyos piros lámpa és figyelmeztet, ideje lenne visszamászni a hancúrlécre a kapcsolatuk érdekében. Aztán valaki vagy tesz ezért. vagy tabusítja a témát. Alice és Henry felismerte a házasságuk intim életében beállt patthelyzetet, a Szexpedíció című színdarabban pedig bemutatják az ő szexterápiájukat Hegyi Barbara és Seress Zoltán főszereplésével, amit most a veszprémi közönség is láthat a Hangvillában november 28-án. 2024. október 30. 15:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.