Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A helyi kultúra őrzése mutatja a nemzet erejét

2016. november 4. 11:23
„Úton a helyiért” címmel rendezett szakmai konferenciát a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet pénteken a Pannon Egyetemen, felhívva a figyelmet a helyi értékek ápolásának fontosságára.

Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kap szellemi, kulturális értékeink és épített környezetünk óvása nemcsak országos, de régiós, megyei és települési szinten is – gondoljunk csak az értéktár mozgalomra, ami megakadályozza, hogy elődeink öröksége feledésbe merüljön, ugyanakkor nem csak skanzenként szolgál, hiszen követve a világ fejlődését, folyamatosan gazdagodik a legújabb értékekkel is.

Dr. Kocsis LászlóDr. Kocsis László

Dr. Kocsis László, a Pannon Egyetem rektor-helyettese szerint az egyetem maga is zászlóvivője ennek a törekvésnek a térségben, s mivel hálózatos formájának köszönhetően gyakorlatilag az egész Balaton-felvidéken és a Bakonyban jelen van, feladata is, hogy megbecsülje és ápolja annak kulturális és gazdasági hagyományait, természeti kincseit. A rektor-helyettes úgy fogalmazott: „a nemzet erejét kultúrájának megőrzése mutatja legjobban, ez pedig elsősorban a családok felelőssége, akik képesek továbbadni ezt a szemléletet a nagyobb közösségeknek. A Pannon Egyetemnek is ilyen családként kell működnie, amely képes a vitákat elsimítva közösen dolgozni a célért, élni a lehetőségeivel és kinevelni, majd megtartani azt a szellemi elitet, aki elősegíthetik a vidék fejlődését.”

Sövényházi BalázsSövényházi Balázs

Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere köszöntőjében az egyetemmel kialakult jó kapcsolatot emelte ki, mellyel a helyi értékek őrzését és gazdagítását segítették. A település dinamikus fejlődést tudhat magáénak, gyakorlatilag az önfenntartás útjára lépett, amellett, hogy multinacionális vállalatoknak is teret biztosít. A polgármester szerint rengeteg energiát fektettek abba, hogy a helyi értékeket és a kistermelőket segítsék, akiknek a száma folyamatosan nőtt az utóbbi években. Konferenciákat, szakmai beszélgetéseket tartottak, egy TOP-os pályázat keretében pedig pontosan utánajártak, mire van legnagyobb szükségük az ott élőknek. Az önkormányzat szorosan együttműködik a kistermelőkkel, de nagy hangsúlyt fektetnek az innovációra és az egyetemisták bevonására is.

Előbbiek megsegítését célozza meg a Bakony Expo is, amely nemcsak a kistermelőket hozza össze egy jó hangulatú gasztrohétvége keretében, de a vendéglátóegységek közül is többen itt ismerték meg legújabb beszállítóikat – számolt be az eredményekről Sövényházi.

A jó példa pedig ragadós, fejlődni folyamatosan lehet. A szakmai konferencia részeként a Pannon Egyetem és az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai osztották meg tapasztalataikat helyi érték megőrző tevékenységükről, majd a résztvevők panelbeszélgetéseken vitathatták meg a helyi értékek feltárási és hasznosítási lehetőségeit, a turizmusban betöltött szerepüket és a helyi közösségek felelősségét.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.