Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
13°C

A Padányi a szeretet iskolája

2016. november 11. 15:25
Színes műsorral ünnepelte meg negyedszázados jubileumát a Padányi Katolikus Iskola péntek délelőtt.

Darnai János lelki igazgató az ünnepségen úgy fogalmazott: a visszaemlékezések mindig fontosak, hiszen a múltból erőt meríthetünk és lelkesedést szíthatunk általa a jelenben, ami reményt ad a jövőhöz. „Mi most 25 évre tekinthetünk vissza, és ez egy pedagógus munkájában különös jelentőségű, hiszen a hivatásunk legnagyobb kihívása, hogy csak évtizedek múlva látjuk beérni a munka gyümölcsét – a miénk lassan beérik.”

Darnai János és Szabó Miklós igazgatóDarnai János és Szabó Miklós igazgató

Veress József, az intézmény első igazgatója beszédében az iskola létrejöttének körülményeit és első éveit idézte fel. „Szó szerint át kellett verekednünk magunkat az iskolalétesítés minden előkészítő fázisán, de a szeretetünk és a hitünk összekötött bennünket, vitt előre. A munkálatok vezéralakja Sipos László volt, de köszönettel tartozunk Dr. Pápai Lajos atyának és Szendi József püspöknek is, aki nem csak a fenntartója, de igazi pásztora is volt az intézménynek. Együtt dolgoztunk mindazon, hogy a kommunizmus vége után visszakapott iskolaépületet felújítsuk, hogy végül elfáradtan, de lélekben felemelkedve kezdjük meg a tanévet” – emlékezett vissza az egykori direktor.

Veress JózsefVeress József

Veress József szerint működésük során mindig azt tartották szem előtt, hogy ne csak a régi hagyományokra támaszkodjanak, hanem új értékeket is teremtsenek. Az erkölcsi, lelki nevelés jelentette azt az alapot, amire építhettek, igazgatóként pedig – az elődök gyakorlatát szem előtt tartva – minden héten egy jelmondathoz igazította a munkát, ami később aranyat ért. Közösséget akartak teremteni, hiszen mint mondta, „nem az a művészet, hogy képesek vagyunk megrendezni egy ünnepséget, hanem hogy van kikkel ünnepelni, hálát adni.”

Az iskola oktatói és tanulói egyben hármas ünnepet is ülhettek, hiszen nemcsak a 25 éves jubileumra emlékezhettek meg ezen a napon, hanem Szent Márton ünnepére és a lengyel függetlenség napjára is, mivel a megemlékezésen a lengyel testvériskola képviselői is részt vettek, ahol a diákok énekkel, tánccal és mondókákkal szórakoztatták az egybegyűlteket.

A Padányi Biro Márton Római Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Általános Iskola jogelődjét Ranolder János (1806-1875) püspök alapította 1854-ben, mely az Irgalmas Nővérek Veszprémi Ranolder Intézete néven Veszprém első nőnevelő intézményeként működött Veszprémben az 1948-as államosításig. Ezt követően több képzőhelynek is helyet adott: itt működött a Béke téri általános iskola, a Veszprémi Tanítónőképző, a Kállai Éva Középiskola és a Szabó Gáspár Kollégium. 1991-ben Szendi József püspök, későbbi érsek újra kitárta az iskola kapuit, amelyet Padányi Biro Márton veszprémi püspökről neveztek el. Az intézményben jelenleg elsőtől 12. évfolyamig képzik a diákokat, 8 és 4 évfolyamos gimnáziumi keretek között, valamint egy egészségügyi szakképzés is folyik, valamint akkreditált nyelvvizsga központként és OKJ képzőként is működik. 2008-ban az intézményben alapítványt hozott létre: a Padányi Schola Alapítvány célja a tehetséges diákok kibontakozásának támogatása.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.