Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 7. Gizella
Veszprém
16°C
2024. május 7. Gizella
Veszprém
16°C

Csökkentenék a közmunkások számát

2016. november 14. 16:44 // Forrás: index.hu/vg.hu
2018 végéig legalább 10 ezer fővel csökkentené a közmunkások számát egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium szakértőiből álló csoport által létrehozott tervezet, ami 12-15 milliárd forintnyi spórolást jelentene a költségvetésnek - írja a Világgazdaság nyomán az Index.

Több jogszabály módosítását is javasolja a közfoglalkoztatási program átalakítására felkért, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium szakértői által alkotott grémium. A nem végleges kormány-előterjesztés szerint a közfoglalkoztatás szabályait úgy módosítanák, hogy a 25 év alattiak, és azok, akik vélhetően maguktól is el tudnának helyezkedni, ne vehessenek részt a programban.

A tervezet alapján azt is megpróbálnák elérni, hogy ne lehessen hosszú távon a közmunkában részt venni, mégpedig úgy, hogy három éves periódusonként egy évben szabnák meg a programban maximálisan eltölthető idő hosszát.

A szakképzettséggel rendelkezők csak abban az esetben dolgozhatnának közmunkásként, ha a járási hivatal a munkáltató oldalán felmerülő okból sikertelenül próbálja az illetőt kiközvetíteni, vagy ha egyáltalán nem találnak neki megfelelő piaci állást.

A Világgazdaság információi szerint a jogszabály átalakítások és forrásátcsoportosítások nyomán legalább tízezer fővel csökkenhetne a közfoglalkoztatásban részt vevők száma, ami 12-15 milliárd forintnyi összeget szabadítana fel. A fennmaradó összeget a versenyszférában történő elhelyezkedést ösztönző programokra és intézkedésekre költenék, például a munkahelyteremtő beruházások támogatására.

vehir.hu
további cikkek
'Fesztiváloztak' a vállalkozások Veszprémben gazdaság 'Fesztiváloztak' a vállalkozások Veszprémben Az ESG került a középpontba a II. VOSZFESZT rendezvényen, amelyet Veszprémben tartottak április 25-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Pannon Egyetem közös fórumán többek között arra biztatták a vállalkozásokat, hogy az ESG-vel kapcsolatos jelentéseket a szervezeti hatékonyság növelése érdekében is érdemes elkészíteni. 2024. április 30. 9:21 Tisztán önerőből valósított meg egy közel félmilliárdos beruházást a Jager Holding Nemesvámoson gazdaság Tisztán önerőből valósított meg egy közel félmilliárdos beruházást a Jager Holding Nemesvámoson Uniós forrás és állami támogatás nélkül, kizárólag saját erőből építette fel Csatári László nemesvámosi vállalkozó cégcsoportjának legújabb üzemcsarnokát és gyártósorát, ahol olyan víz-, gáz-, csatorna-, és elektromos vezetékeket gyártanak, amit egész Európában forgalmaznak majd. A beruházás egy igazi polgári vállalkozói mentalitást tükröz, aminek a helyi gazdasági környezet is kedvez, hangzott el a csütörtöki átadóünnepségen. 2024. április 26. 14:04 Korszerű CNC esztergával is gazdagodott a Balaton Bútor Korszerű CNC esztergával is gazdagodott a Balaton Bútor Sikeres projektet zárt a Balaton Bútor kft.: európai uniós támogatással fejlesztették eszközparkjukat és a munkavállalók tudását is. 2024. április 25. 10:19 Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Pannon Egyetem Befektetőként tért vissza a Pannon Egyetemre az egykori hallgató Az egyetem a tudást, a cégek pedig a piaci tapasztalatukat és saját tőkéjüket teszik bele abba az az együttműködésbe, ami mindkét félnek előnyös a nap végén. A Pannon Egyetem most egy olyan befektetőcéggel írt alá együttműködési megállapodást, aminek alapítója annak idején Veszprémben végzett, most pedig befektetőként tér vissza az alumni intézménybe. 2024. április 2. 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.