Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemcsak képeslapot, már SMS-t se küldünk karácsonykor

2016. december 27. 13:19 // Forrás: mti
Miközben az ünnepi SMS-ek száma évről-évre fokozatosan csökken, egyre nagyobb a december 24. és 26. közötti karácsonyi időszak mobilinternet-forgalma - közölték a távközlési szolgáltatók az MTI-vel kedden.

A Vodafone tájékoztatása szerint ügyfeleinek belföldi adatforgalma egy év alatt csaknem 70 százalékkal nőtt, 2014 karácsonyához képest pedig több mint duplájára emelkedett. Roaming környezetben pedig idén december 24 és 26. között csaknem kétszer annyi volt az ügyfelek adatforgalma, mint a 2015-ös ünnepnapokon, 2014 karácsonyához képest pedig közel nyolcszorosa.

Ugyanakkor az előző évekhez hasonlóan folytatódott az SMS-ek számának csökkenése, míg 19 százalékkal nőtt az MMS küldések száma. A közlemény szerint összesen 6,4 millió szöveges üzenetet, 106 ezer MMS-t küldtek és 9,4 millió hívást indítottak az ügyfelek 2016-ban a karácsonyi időszakban. Ezáltal a Vodafone ügyfelei idén mintegy 1 százalékkal több hívást indítottak, mint 2015 karácsonyán, és a hívások 2,4 százalékkal hosszabbak is lettek.

A Magyar Telekom hasonló trendről számolt be, a korábbi várakozásoknak megfelelően a küldött SMS-ek száma közel 10 százalékkal csökkent a karácsonyi ünnepek alatt a tavalyi ünnepi időszakhoz képest. Míg tavaly a háromnapos karácsonyi időszakban közel 7,6 millió szöveges üzenetet küldtek az ügyfelek, idén már csak 6,9 milliót. A mobilinternetes adatforgalom viszont csaknem 30 százalékkal nőtt - írta a Telekom, hozzátéve, hogy a forgalom több mint háromnegyede már 4G hálózaton zajlik.

A Telenor pedig arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ügyfelei rekordmennyiséget interneteztek a karácsonyi időszakban. A távközlési cég egyúttal emlékeztetett: ügyfelei idén is ingyen mobilinternetezhettek december 24-én, 25-én és 26-án. Az adatforgalmi korlátok nélkül elérhető hálózaton közel kétmillió felhasználó mintegy 700 terabájtos adatforgalmat generált, ami a tavalyi ingyenes karácsonyi forgalomhoz viszonyítva 30 százalékos emelkedés, egy átlagos időszakhoz képest pedig kétszer nagyobb forgalom. A napi adatforgalmi rekord is megdőlt, a Telenor ügyfelei által beállított új rekord 234 terabájt adatforgalom 24 óra alatt, ami körülbelül 152 ezer DVD adatmennyiségének felel meg.

Az ünnepi SMS-ek mennyiségében a korábbi évek trendjének megfelelő mértékű csökkenést tapasztalt a szolgáltató, ami szerinte az online üzenetküldő alkalmazások térnyerésével indokolható. Ugyanakkor az idei ünnepi időszakban a hanghívásokkal töltött idő növekedett a korábbi évhez képest - közölte a Telenor.

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. ma 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.