Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Akiket idén elvesztettünk

2016. december 29. 10:16
David Bowie, Somló Tamás, Esterházy Péter, Prince, George Michael, Gábor Zsazsa, legutóbb pedig Carrie Fisher és Debbie Reynolds- néhányan azok közül, akiket szinte mindenki ismert. De mi van a többiekkel?

Idén feltűnően sok celeb fejezte be földi pályafutását. Valljuk be, a korábbi évekhez képest idén tényleg sok híresség hunyt el.

A wikipedia külön oldalon vezeti a 2016-ban meghalt hírességek neveit, én csupán néhányat emelnék ki, köztük olyanokat is, amelyeknek hazai vonatkozása van:

Ők voltak azok, akik kétség kívül hozzátettek valamit a világhoz (oké, Castro és Biszku nem bizos). Volt bennük valami (kurázsi? tehetség?), ami kiemelte őket nagyátlagból. Ám mielőtt elkezdenénk siratni őket, jó emlékeztetni magunkat arra, hogy rajtuk kívül idén még több millióan jártak hasonlóan, akik nem mások, mint e sorok írója, vagy olvasója: emberek.

Emberi lények, akik elkerülhetetlenül találkoznak majd a halállal. Még akkor is, ha az elmúlással sokszor nem tudunk, vagy nem vagyunk hajlandóak szembe nézni, - pedig ez minden másodpercben megtörténik.

Az tuti, hogy 110 év múlva már senki sem fog a bolygón élni, aki ma megszületik. Így ahelyett, hogy megijednénk, inspirációt is gyűjthetünk a múlandóságból. Most tudjuk csak megtenni azokat a lépéseket, amikkel változtatni akarunk az életünkön. Persze csak akkor, ha akarjuk. Az újévi fogadalmak betartásával nem is kell január elsejéig várni.

Hajrá most, és 2017!

Ge. Á.
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.