Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magas színvonalon szolgáltattunk

2017. január 10. 10:14
Büszkék vagyunk arra a munkára, amit az elmúlt évben végzünk, a mi kezünk nyoma mindenhol ott van a város életében – értékelte az évet dr. Temesvári Balázs, a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Milyen évet zárt a VKSZ Zrt. 2016-ban, hogyan látta el alaptevékenységét?

– Meglátásom szerint ebben az évben jobb színvonalon végeztük a szolgáltatásainkat Veszprém város érdekében. Ezt abból szűrtem le, hogy az előző évekhez képest a hozzám befutó bejelentések száma tavaly azok töredéke volt csupán. Egyre kevesebb az észrevétel, a panasz. Szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket az a stratégiánk, hogy a VKSZ Zrt. minél inkább saját forrásaira hagyatkozva működjön: ne a külsősöket kelljen ösztökélni, hanem saját munkavállalóinkkal végezzük el a ránk bízott feladatokat. A lehetőségeinkhez mérten próbáljuk az eszköz- és gépparkunkat is folyamatosan fejleszteni.

dr. Temesvári Balázsdr. Temesvári Balázs

A hulladék-gazdálkodás terén pozitív fogadtatásra talált a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés bevezetése, és a beérkezett hulladék mennyiségéből megállapítható, hogy a lakosság komolyan veszi és szívesen él ezzel a lehetőséggel. Új parkolóautomatákat helyeztünk üzembe, melynek során jelentősen javult a parkolás üzembiztonsága, ill. a távhő területén is több beruházást fejeztünk be. Megvalósítottunk egy nagy projektet, ahol régi kazánokat cseréltünk le újra, korszerűekre és ezzel együtt azok vezérlését is modernizáltuk, most pedig egy ún. füstgázhasznosító rendszer beépítésével kívánjuk folytatni a fejlesztéseinket, javítva a városban élők életminőségén.

Jelentős jogszabályi változásokat is megéltünk ebben az évben: a hulladék-gazdálkodás terén új struktúra alakult ki, létrejött a Nemzeti Hulladék Közszolgáltató, nekünk ebben a rendszerben is meg kellett találnunk azt a formát, amiben hosszú távon is színvonalas szolgáltatást tudunk nyújtani. Nagy változást jelentett még a kéményseprés átadása, ami júliustól a katasztrófavédelemhez került.

– Milyen együttműködéseket, partneri kapcsolatokat alakítottak ki az elmúlt évben?

– Elindultunk abba az irányba, hogy a helyi civil szervezetekkel minél jobb és intenzívebb kapcsolatot építsünk ki. Több ilyen kezdeményezésünk volt a temetői lombsöpréstől kezdve, az iskolai rendhagyó környezet órákon át, a városrészek parkgondozási feladatáig, amikbe sikerült bevonnunk a diákokat, a honvédséget és a városlakókat is. Ezt azért tartom nagyon fontosnak, mert azok az emberek, akik nap mint nap használják ezeket a köztereket, nagyobb odafigyeléssel viselkednek majd a jövőben, ha az ő kezük munkája is benne van a környezet szebbé, jobbá tételében.

Helyi civilekkel is együttműködnekHelyi civilekkel is együttműködnek

Büszkék lehetünk arra, hogy partnerek vagyunk olyan együttműködésekben a felsőoktatási-egyetemi közeggel, ami számukra fontos kutatást, számunkra pedig új megoldások megismerését biztosítja. Gondolok itt a zöldfelület-gazdálkodásban elindult közös projektünkre a Szent István Egyetemmel, amit a jövőben is folytatunk majd.

– Milyen fejlesztések várnak a VKSZ Zrt-re az előttünk álló évben?

– Két jelentős projektünk is megjelenik a Modern Városok programban: a Házgyári útra tervezett Szakipark és az Aranyos-völgyi tudáspark. A Szakiparkban, egy modern és jó színvonalú képzési központban a helyi vállalkozásokkal próbálunk közösen tenni a feszítő munkaerőhiány mérsékléséért. Az Aranyos-völgyi tudásparkban pedig a mai kor kihívásaira reflektáló, nemzetközi szinten is releváns kutatások minőségi környezetét kívánjuk kiépíteni, mely hozzájárul a magasan képzett munkaerő Veszprémbe történő vonzásához és hosszú távú megtartásához.

Együttműködési megállapodások kötésével zárták az évet (fotó:VKSZ Zrt)Együttműködési megállapodások kötésével zárták az évet (fotó:VKSZ Zrt)

Nagyot léptünk előre az okos város megoldásokban is. A Városháza egyetértésével a VKSZ Zrt. jelentős szerepet vállal olyan megoldások megvalósításában, amelyekkel a munkavégzés hatékonysága, a rendszer strukturáltsága javulni fog, és így a városlakók mindennapi élete is gyorsabb, hatékonyabb, jobb színvonalon kiszolgálható lesz. A saját feladataink mellett itt bekapcsolódhatunk a közvilágítás vagy akár a közlekedés területére is.

Mindezek jegyében az év végén pedig partneri megállapodást írtunk alá az MVM Partner Zrt.-vel és az IBM Magyarország Kft.-vel, melyek célja a közművek optimálisabb működtetése és Veszprém környezeti fejlődésének elősegítése. A tervek szerint a hosszú távú együttműködésnek köszönhetően az innovatív megoldások segítségével a város környezeti teljesítménye javulhat, és egészségesebb lakókörnyezetben élhetnek a veszprémiek.

vehir.hu
további cikkek
A szélsőjobb és a szélsőbal is behúzott egy-egy tartományt Németországban közélet A szélsőjobb és a szélsőbal is behúzott egy-egy tartományt Németországban Vasárnap két német tartományban is az urnákhoz járultak a választók. Mecklenburg-Elő-Pomerániában a radikális jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) arathatott történelmi győzelmet, míg Berlinben a szélsőbaloldali Die Linke került az élre. A hagyományos kormánypártok, különösen a CDU, megsemmisítő pofonba szaladtak bele. ma 7:06 A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. tegnap 21:39 Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szumó Európa-bajnokság Hatalmas küzdelmek, ősi tradíciók: Megmutatjuk a veszprémi szumó Eb első napját! Szombaton megkezdődött, és vasárnap is izgalmas összecsapásokkal várja az érdeklődőket az U15-U18-as szumó Európa-bajnokság a One Veszprém Arénában. A nagyszabású nemzetközi sporteseményen közel egytucat ország képviseli magát, a mérkőzések mellett pedig remek kísérőprogramok várják a családokat. Cikkünkben megmutatjuk az első nap képeit! tegnap 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.