Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az olvasás is lehet közösségi élmény

2017. január 30. 16:00
Az olvasás alkalmas arra, hogy a napi stresszt letéve kizárjuk a külvilágot – de lehet társas élmény is: a könyvmolyoknak saját közösségi oldaluk is van.

Ha azt mondom, hogy az olvasás kikapcsolódás, sokan nem értenek velem egyet. Ennek részben oka az az évszázados oktatási felfogás, ami már kisiskolás korban kötelező olvasmányokat ír elő, és ahelyett, hogy először az olvasás élményét mutatná meg a diákoknak, rögtön olyan könyveket kényszerít rá a gyerekekre, amik őket nem érdeklik.

Így már korán negatív képzettársítások kapcsolódnak az olvasáshoz – a fiatalok nem nyúlnak önként könyvekhez, és így kevésbé fejlődik a szókincsük, szövegértésük, gondolkodásmódjuk.

Ezen a téren nagyon sokat köszönhetünk J. K. Rowlingnak, és az idén húszéves Harry Potter sorozatnak azért, mert népszerűvé tette az olvasást, általuk a gyerekeknek pozitív élményeik kötődnek a könyvekhez. Aki a Harry Potter sorozaton átrágta magát, az képessé vált nagyobb terjedelmű szövegek befogadására, értelmezésére, és ezek olyan készségek, amiknek ténylegesen hasznát is vehetik a mindennapokban – akár például egy hitelszerződés aláírása előtt is.

Az olvasás azonban nemcsak az elme edzése, hanem szórakozás is, ami egyfelől segít letenni a napi stresszt és kizárni a külvilágot, ugyanakkor mégsem feltétlenül magányos tevékenység.

A könyvklubok már kimentek a divatból, de az olvasás közben szerzett élmények megosztása nem: csak ez is, mint oly sok más, az internetre költözött. Azoknak, akik szabadidejükben olvasnak, saját közösségi oldaluk is van, moly.hu címen.

A moly.hu interaktívvá teszi az olvasás élményét: megoszthatjuk kedvenc idézeteinket, értékelhetjük a könyveket, különböző feladatok megoldásával pedig kitüntetéseket szerezhetünk, amik megjelennek a profilunkon. Közzétehetjük a könyveink listáját, az adatlapunkon pedig azt is megoszthatjuk, hogy éppen melyiket olvassuk. Kereshetünk új ismerősöket az oldal tagjai között, de ha megkérjük rá, a moly.hu összegyűjti nekünk azokat a Facebook-ismerősöket, akik a könyves közösségi oldalon is jelen vannak. Ismerőseink aktivitását az üzenőfalon is követhetjük, így mindig láthatjuk, ki melyik könyvet olvassa éppen, és kommentelhetjük is a mások által megosztott tartalmakat, így eszmecserék is kialakulhatnak egy-egy kötethez kapcsolódóan.

A moly.hu abban is segít, hogy olvasnivalót találjunk magunknak: nyomon követhetjük a közelmúltban megjelent és a következő hónapokban várható könyveket, és válogathatunk a felhasználók értékelései alapján összeállított toplistákból is.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.