A farsangi időszak vízkereszttől, vagyis január 6-tól a nagyböjt kezdetéig, hamvazószerdáig tart, ami idén március 1-jére esik.
A magyar nyelvterületről a középkorra visszamenőleg vannak adataink a farsang megünnepléséről. A kifejezés a bajor-osztrák Fasching szóból ered; a német hatás a falusi lakosság és a városi polgárok körében volt jelentős; a főurak közt, a királyi udvarban inkább az olasz karnevál terjedt el – mondta el kérdésünkre dr. Pilipkó Erzsébet etnográfus, a Laczkó Dezső Múzeum főmuzeológusa.
Ehhez az időszakhoz számos szokás, köztük időjósló megfigyelés is tartozik. Február másodikához, Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kötődik az a közismert megfigyelés, miszerint a napsütéses idő hosszú telet vetít előre: ha a medve meglátja az árnyékát, visszabújik a barlangjába. Február 24-én, Mátyás napján is hasonló összefüggést figyeltek meg: ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál – vagyis az enyhe idő ezúttal is a közelgő hideg előjele.
Veszprém megyében is kialakultak a farsanghoz köthető helyi szokások. Városlődön például a vízkeresztet követő első vasárnap rendeztek bált a házasulandó fiatal lányok számára, aminek szervezésében jelentős szerepük volt a kerítőasszonyoknak – az ő feladatuk volt a fiatal lányok és legények összeboronálása. A hagyományos paraszti társadalomban ugyanis fontosnak tartották, hogy mindenki korán megtalálja a maga párját, ezért a farsangi időszakhoz is sok szimbolikus, termékenység-varázsló rituálé kapcsolódik. A lakodalmakat is ebben az időszakban tartották, hiszen télen szüneteltek a mezőgazdasági munkák, ekkor volt idő a szórakozásra.
Az igazán nagy mulatságok a „farsang farkára”, vagyis az időszak utolsó napjaira voltak jellemzőek. Farsangvasárnap szinte a megye összes településén bálokat rendeztek. Márkón a helyi legények szervezték a bált, ők fogadták fel a zenészeket – a lányok a délutáni litánia után érkeztek – a mulatság pedig hétfőn és kedden is folytatódott. A három napig tartó bálozásnak kedd este tizenegykor a bíró vetett véget, aki az egy órán belül beköszöntő böjtre való tekintettel beszüntette a mulatozást. Ilyen háromnapos bálokat rendeztek még Kislődön, Pulán is.
Monostorapátiban, illetve a Szent György-hegy lábánál fekvő Raposkán másfajta szokás, az asszonyfarsang is létezett még a nyolcvanas években is. Az asszonyok összegyűltek egyikük borospincéjében, ahova vittek magukkal ennivalót – kövesztett sonkát, hagymás-húsos fánkot. Férfiembert – a zenészeket kivéve – nem engedtek be ilyenkor. Az asszonyok táncoltak, ugráltak, meglovagolták a hordót – ezek szintén egyfajta termékenység-varázslásra vezethetők vissza.
A farsang utolsó napján, húshagyó kedden számos településen téltemető felvonulásokat rendeztek, több helyen a telet jelképező szalmabábut égettek. Megjelentek maszkos alakoskodók: Rátóton mesterségeket, sok helyütt állatokat jelenítettek meg.
Raposkai asszonyfarsang 1987-ben (Nagyvári Ildikó felvétele, Lackovits Emőke gyűjtése, Laczkó Dezső Múzeum)
A böjti időszak kezdetéhez kapcsolódó szokás volt Úrkúton, hogy a lányok összegyűltek egyikük házánál, a konyha földes padlójába az asztal alatt vájtak egy gödröt, és oda ástak el egy liter bort, amit majd húsvétkor táncoltak ki, fogyasztottak el. Köveskálon a legények megszórták a lányokat hamuval, amiért cserébe bort és cigarettát kaptak.
A nagyböjt második napja, torkos csütörtök praktikus okokból alakult ki: a farsang farkára készített rengeteg ételből ami megmaradt még a báli időszak végére, azt – hogy ne vésszen kárba – a böjtöt egy napra felfüggesztve, csütörtökön fogyasztották el.
