Bajban vagyok. Kedvelem az Ivan & the Parazol-t, de nem tudom, hogy mit kérdezzek tőlük, pedig most itt az alkalom, hogy összeüljek régi kedvenceimmel.
Mi motivál huszonéveseket arra, hogy a mai tucatzene mellett inkább a ’60-as, ’70-es évek műfajából merítsenek, amiért ráadásul még mindig megőrülnek? Miért sikeres még ez a stílus manapság, és mikor unják meg az emberek? Javában miért csak angolul énekelnek? Dolga-e politizálni egy zenésznek manapság? Miért pont a Syrius? Nem nagy falat az?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket tennék fel a 2010 óta töretlen népszerűségnek örvendő Ivan & the Parazol bandájának, akik március 30-án lépnek fel egy Syrius emlékest erejéig a Hangvillában. Teszik ezt oly módon, hogy feldolgozzák, átgyúrják, saját képükre formálják az 1968-1973 közötti időszak kislemezeit és persze az idén negyvenöt éves Az ördög álarcosbálja című örökérvényű klasszikus egyes szerzeményeit. A műsort egyébként a MÜPÁ-ban mutatták be először, amit a kritikusok rendkívül jól fogadtak.
Ja, hogy nem tudod, kik ők? Mutatok egy pár számot, valamelyiket biztos hallottad már a rádióban, tévében.
Remélem, így már tudtam valamicskét segíteni. Most viszont azt kérem, hogy segítsenek nekem a kedves olvasók.
Szólj bele!
Írjátok meg, hogy miket kérdeznétek ezektől a szemtelenül fiatal és nem kevésbé tehetséges úriemberektől. Ide a cikk alá kommenteljetek, vagy küldjétek el azokat a gesztesi.akos@vehir.hu e-mail címre KEDD ESTIG!
Az interjút a beérkezett kérdések alapján fogjuk alakítani. Előre is köszönjük!
