Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nőnap egy nő szemszögéből

2017. március 8. 11:45
Az év harmadik hónapjának nyolcadik napja, mely a nőknek, a nőkért van. Ez a nemzetközi nőnap. Nem engedték, hogy egy pillanatra is elfelejtsük, hogy ez tényleg a mi napunk lesz. De hölgyeim, valóban értünk van ez az elvárásokkal teli nap? Lássuk miért lett ez az ünnep és mivé vált a mai nők számára.

Vannak, akik fontos ünnepnek tartják március 8-át, azonban vannak olyanok is, akik tudomást sem vesznek ennek a napnak a különlegességéről. Mint minden ünnepnek, ennek is megvannak a történelmi gyökerei.

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet világszerte 1917 óta - Magyarországon 1948 óta - minden év március 8-án tartanak. A nőnap eredetileg a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt. A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.

Ezeket egy pillanatra sem felejthetjük el, ám ennek ellenére sem szabad egyik táborra sem megorrolni, hogy ha ünnepli ezt a napot, és akkor sem, ha tudomást sem vesz róla.

A nőnap lényege eredetileg az volt, hogy a nők egyenjogúságot kapjanak a politikai és társadalmi élet terén is, azonban mára eme ünnepnap elvesztette politikai tartalmát és már csak pár szál virágról, csokiról vagy esetleg egy éttermi vacsoráról szól. Amit vannak olyanok, akik el is várnak férfi társainktól, és amit a férfiak elvárnak tőlünk ezen a napon. Hogy örüljünk, és széles mosollyal fogadjuk azt, hogy gondolnak ránk egy nap. Sok nőnek lassan teherré válik a nők napja.

Kedves férfiak! Nem csak ezen a napon szeretnénk magunkat száz százalékosan nőnek érezni. Nem attól fogja valaki nőnek érezni magát, ha épp ezen a tavaszi napon kap egy szál virágot, hiszen ahogy egykor Weöres Sándor szólt : „A nő: tetőtől talpig élet”, ami számomra azt sugallja, hogy ha egy kis odafigyelést kapunk a napok többségében, élettel töltjük meg a mindennapokat. Igazi mosolyt ekkor láthattok arcunkon. Ezt nem csak nőnapon lehet megköszönni.

Minden nap nőnap kell, hogy legyen, és azt hiszem, ezzel együtt minden nap lehet a férfiak napja is!

Krónusz-Riskó Annamária
további cikkek
Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 1. 23:49 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.