2021. március 9.
//
Franciska névnap

Fiatal doktoranduszok is bemutatkoznak a műszaki Kémiai Napokon

2017. április 25. 14:24
Április 25. és 27. között zajlik a Műszaki Kémia Napok elnevezésű, évente megrendezésre kerülő konferenciasorozat a Pannon Egyetemen.

A kedd délelőtti megnyitón Abonyi János veszprémi egyetemi tanár, a Tudományos Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: a különböző egyetemekről, az iparból és akadémiai szférából érkezett szakemberek több mint 90 tudományos kutatási eredményt, és írást „hoztak magukkal.” Az intenzív három nap alatt érdemes lesz figyelni arra a 49 fiatal doktoranduszra, akik közül néhányan bemutatják majd kutatási eredményeiket.

Némedi Lajos alpolgármester szintén beszédet mondott, melyben kifejtette, Veszprém városa büszke arra, hogy már közel ötvenedik alkalommal adhat otthont Műszaki Kémiai Napoknak. „A városban különösen nagy jelentősége van a kémiai tudományos konferenciának, hisz a Pannon Egyetem bölcsője valamikor a kémiai tudományokban ringott, ez nagy jelentőséget ad a jövőnek is” –mondta.

Gelencsér András, a PE rektora szerint az egyetem a mai napig a kémiai hagyományokból táplálkozik. A konferencia a közel 50 év alatt megváltozott, már nem csak kémiai előadásokat hallhatnak az érdeklődők, interdiszciplináris programmá vált. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a Pannon Egyetem a pályázatok elnyerését tekintve a 2.-3. legjobb felsőoktatási intézmény az országban, mely a kémiai szakmák tudományos munkásságának is köszönhető.

Szalai István, a rendezvény házigazdája köszöntőjében a Műszaki Kémiai Napokról és a kémia helyzetéről beszélt. „Amíg a kémiai alaptudományok területén az utóbbi 50 év lendületes fejlődést hozott, addig az alkalmazott kémia a rendszerváltás és a kétezres évek alatt megtorpant. Ez a rosszul értelmezett környezetvédelmi tudományproblémákra vezethető vissza. Napjainkban a gazdaság fejlődése a kormányzat támogatása miatt egyre több vegyipari céget alapítanak, reméljük, hogy ez a fellendülés visszahat az alkalmazott kémiai tudományok fejlődésére is”- fogalmazott.

Az idei konferencia témakörei a vegyészmérnöki és biomérnöki tudományok hagyományos területein kívül felölelik a funkcionális nano- és mikroszerkezetű anyagok kutatását, a bioanalitikát és a bionanotechnológiát is. Mindezek mellett a fenntartható mobilitás, olajipar, petrolkémia valamint folyamatrendszerek tervezése, - irányítása és rendszermérnökség témakörökben is tartanak többnyelvű előadásokat.

Ge. Á.

További cikkek

Most először indult képzés távoktatási tagozaton a Pannon Egyetemen
Most először indult képzés távoktatási tagozaton a Pannon Egyetemen
A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar most februárban induló szemeszterében már távoktatási formában is elkezdhettek képzést a hallgatók.
Tornateremmel bővül a bakonynánai iskola
Tornateremmel bővül a bakonynánai iskola
245 millió forintos kormányzati támogatásból épül új tornaterem Bakonynánán. A hírt pénteken jelentették be.
2023-tól megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei
2023-tól megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei
Megújulnak az érettségi általános vizsgakövetelményei 2023-tól: még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden
Várja leendő diákjai jelentkezését a Snétberger Központ
Várja leendő diákjai jelentkezését a Snétberger Központ
Elindult a jelentkezés a Snétberger Zenei Tehetség Központ 11. évfolyamára. Az idén jubileumát ünneplő Snétberger Program keretén belül hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi központjában. A járványhelyzetre való tekintettel idén online formában várják a bemutatkozó videókat a www.meghallgatunk.hu oldalon 2021. április 30-ig.
Jelentősen nőtt a mesterképzésre jelentkezők száma a Pannon Egyetemen
Jelentősen nőtt a mesterképzésre jelentkezők száma a Pannon Egyetemen
A 2021. évi keresztféléves felvételi adatok alapján látható, hogy nő az érdeklődés a mesterképzések iránt a Pannon Egyetemen.