Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Állásbörzét tartott a veszprémi Kormányhivatal

2017. május 9. 11:39
Több, mint 400 állas közül válogathattak az érdeklődők a kedden megrendezett állásbörzén. A rendezvénynek a Városi Művelődési Központ adott otthont.

Takács Szabolcs Veszprém megyei kormánymegbízott köszöntötte az állásbörzén megjelenteket. Elmondta, hogy a megyei kormányhivatal minden évben megrendezi állásbörzéjét, melynek idén Veszprém a 4. helyszíne.

A szervezők úgy gondolják, hogy az álláskereső rendezvényeknek mindenkor helye van. Igaz, hogy a 2015-ös adatokhoz képest 690.000-rel többen dolgoznak, de nem csak a munkavállalók száma növekszik, hanem a cégek igénye is a munkaerő iránt.

2,8% a veszprémi munkanélküliségi ráta. Ez a szám az ország átlagához képest jelentősen alacsony. A megyében regisztrált vállalkozók száma több mint 13.000, ez is növeli a munkalehetőségek számát.

Kedden alkalommal 24 kiállító volt jelen, akik több, mint 400 állás lehetőséget kínáltak a rendezvényre érkezőknek. Az állásbörzék arra hivatottak, hogy személyes kapcsolatot biztosítsanak az álláskeresők és az álláskínálók között, hiszen nagyon fontos a párbeszédből és a személyes találkozásból kialakított kép mind a két fél részéről.

A Kormányhivatal dolgozói is jelen voltak és segítették az álláskeresőket önéletrajzuk megírásában, vagy azok nyomtatásában, sokszorosításában.

Brányi Mária, Veszprém Város alpolgármestere köszöntő beszédében elmondta, fontos, hogy a térségben a munkát vállalók és kínálók egymásra találjanak. Ezért is rendezték meg a mai állásbörze. Az alpolgármester reménykedik a rendezvény és az érdeklődők sikerében, hiszen a munkaerő növekedése a város és a térség életminőségében egy előrelépést jelentene.

A munkaadók közvetlenül feltérképezhették a hiánypozíciókra jelentkezők adottságait, a munkát keresők, a váltani szándékozók, és a frissen a végzettek pedig egy helyszínen ismerhették meg a helyi, az ajkai, a pápai, továbbá a várpalotai járásból megjelent cégek, valamint a Magyar Honvédség és a Rendőrség által felkínált állásajánlatokat. Az érdeklődők tájékozódhattak az állás-, és képzési, valamint az EURES adta lehetőségekről, a hazai és uniós forrásból nyújtható támogatási formákról, továbbá jogi tanácsadást vehettek igénybe.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Kihívások Napja Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. tegnap 20:11 Több ezer ember már megmozdult Veszprémben közélet Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. tegnap 15:48 CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk közélet CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. tegnap 13:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.