Szinetár Miklós Tisztújítása görbe tükröt tart a mának. Nagy Ignác műve, a Petőfi Színház évadjának utolsó előadása bőséges humorral és nótával átszőve mutatja be a magyar politikát, ami nem őszinte, az embereket becsapja, kihasználja a hatalomért.
- Szinetár tanár úr a darabot bölcsen és jól megspékelte dalokkal - fogalmaz Eperjes Károly, a darab szereplője, a Petőfi Színház művészeti vezetője. - Így tette élvezhetőbbé és kicsit könnyebbé azokat a társadalmi igazságokat, amik ott vannak a darabban. Természetesen ahogy minden színpadi produkció, a valóság sűrítménye ez az előadás is, de azok a nóták, amelyek benne elhangzanak, az emberek többségében ott vannak. Legalábbis azokban, akik normális életet éltek gyerekkoruktól kezdve, és beépült az életükbe. Úgy látom azonban, hogy manapság egyre többen vannak, akik kimaradnak abból, ami a gyerekkoromban még evidencia volt.
- A nóta egy anyanyelvi közeg, emberek ebben élnek, ebben lelnek örömet és vigasztalást - fejti ki nekünk Szinetár Miklós. - A dupla fenekűsége az előadásnak, hogy szép és mulatságos, ugyanakkor az egésznek van egy ironikus látásmódja. A fő szándékom tulajdonképpen ez: hogy a sokarcusága érvényesüljön.
Kérdésünkre, hogy életében megvan-e az a "nóta", amely a mindennapokat megkönnyíti, egyértelmű igennel válaszol: - Zenében nőttem fel, azzal is foglalkoztam mindig. Emellett nagyon fontosnak tartottam azt, hogy a műfajokban nincsen arisztokratizmus vagy fajelmélet. Opera vagy operett, nóta vagy dzsessz, teljesen mindegy, a lényeg, hogy a maga műfajában kifejezze azt, amiről szó van. Én pedig mindig azt szerettem a legjobban, amit éppen csinálok - fejti ki mosolyogva.
Az előadás ebben a rendezésben a budapesti Új Színházban is látható még, de vannak finom különbségek a két előadás között: - Arra mindig vigyázok, hogy egyetlen színészre se húzzam rá egy másiknak az uniformisát - magyarázza a rendező. - Az előadást alkalmazom azokhoz a művészekhez, akik játszák, így sajátos íze van az egésznek. A veszprémi egy jó társulat, konstruktív emberekből és jó színészekből áll. De az a fajta színház, ami elterebélyesedett az utolsó harminc évben, nem tett jót a nagy személyiségeknek. Ma már inkább csapatjátékosok vannak, hogy futball-nyelven fejezzem ki magam. Az a színház, amelyet Sinkovitsok, Bessenyeik fémjeleznek, ez ma már a múlté, és Eperjes Károly is az utolsó mohikánok, nagy személyiségek egyike.
