Az idén nagykorúvá érett Olivát nem kell bemutatni a nagyközönségnek, és nekünk nem is ez a célunk most. A 18. születésnapját ünneplő étterem aktuális, nyári étlapja viszont megér egy misét, úgyhogy egy lazább délutánon leugrottunk, hogy megnézzük, mivel kecsegtetnek a séf, Tornyos Balázs által megálmodott szezonális ételek. Előre leszögezzük, nem vagyunk profi ételkritikusok, az észrevételeink egy teljesen hétköznapi, utcáról betérő ember véleményét tükrözik.
A kiszolgálásról elöljáróban egyébként annyit, hogy végig barátságos és figyelmes, abszolút tolakodásmentes volt, az esetleges kérdéseinkre pedig maradéktalanul választ kaptunk. Plusz pont továbbá, hogy egyik étellel se várakoztattak meg minket, mégsem volt semmi se túl forró, se kihűlt.
S hogy mi az, ami végül a tányérunkra került? Íme:
Leves
Levesnek mindketten ugyanazt választottuk, hideg sárgabarack krémlevest belga csokoládé fagylalttal, mandulával. Az első kanalazások után egyből rávágtuk, hogy olyan íze van, mint a nagyi baracklekvárjának. És nem rossz értelemben. A hideg levest előttünk öntötték a belga csokifagyira, ami már elég volt ahhoz, hogy nem kis étvágyat gerjesszen. A leves állaga sűrűbb, van benne gyümölcs rendesen. Jól esett a terasz kinti forróságában szürcsölgetni. Nekem már ez elég lett volna az élvezethez, de a belga csokifagyi még rátett egy lapáttal a hűsítő érzetre. Jól passzolt egymással a barack és a csoki enyhe fanyarsága. (G.Á)
Telis-tele barackkal
Csak egyetérteni tudok a kollégával, mert valóban egy olyan levest kaptunk nyitányként, ami remekül megalapozta a hangulatot, és hogy mire számítsunk. A házias ízeket vegyítette a fine dininggal, amitől az összkép egyszerre lett ismerős és különleges, a fagyira szórt apró manduladarabok pedig még egy kis pikantériát adtak az egésznek. (B.M.)
Főétel
Főételnek a leveshez hasonlóan az aktuális ajánlatról szúrtam ki magamnak egy szimpatikus fogást. Ez egy fogasból készült mentás borsóhabbal kínált fish&chips volt. Korábban sosem próbálkoztam az angolok rántotthús szintű streetfoodjával, de a borsóhab miatt muszáj volt megkóstolnom. Pláne mivel hazai halból készül, és ez az egyik legkevésbé szálkás halfaj. Azt mondják, hogy a sörtésztáján múlik minden. Nem vagyok egy halimádó, de laikusként azt mondhatom, hogy teljesen megfelelt az elvárásaimnak. Sőt, még pozitívan is csalódtam. Három nagy szeletet kaptam, egy kis citrommal, és egy klassz fémkosárkába helyezett sültburgonyával. Utóbbi nekem egy kicsit sok volt, de a trükk az lehet a sztoriban, hogy legalább van mit mártogatni a mentás borsóhabba. Hús sosem omlott még úgy a számban, mint ez a fogas. Dicséretes, hogy mind a levesnél és a főételnél nem bemutató adagokat kaptunk, és nem is eltúlzott menzás extra mennyiségeket. Pont annyit, amennyi kellemesen eltelít, de még nem feszít. (G.Á.)
halak betámasztva
Bár gyerekkoromban önmagában is úgy tudtam nyelni a sajtot, mint a közmondásos kacsa a nokedlit, az utóbbi időben nem igazán hozott lázba, aminek valószínűleg erősen köze lehet ahhoz, hogy a legutóbbi alkalommal akkora adag sikerült rántanom belőle, ami után egy évre elment az étvágyam az erre alapozó ételektől. A pisztáciás grillezett camembert, málna vinegrettes salátával és 7 perces tojással szókapcsolat viszont túlságosan felpiszkálta a fantáziámat, hogy csak úgy elmenjek mellette. Szerencsére, mert ami a camembert-et illeti, valószínűleg évek óta nem ettem ennyire jót. Puha, omlós, kellemes füstös ízű volt, és rögvest azt juttatta eszembe, amikor 9 évesen a parázs fölött, nyárson sütögettük a sajtot a Bakonyban, és először szerettem bele ebbe az ételbe.
Elég jó gasztronómiai találkozás volt ez számomra egyébként is, mert a séf mintha titokban sorra varázsolta volna elő az ételekhez fűződő legjobb emlékeimet, felidézve a vidék ízét és az azokhoz fűződő asszociációkat: a paradicsom éppen annyira volt lédús, amennyire kellett, és gyakorlatilag éreztem rajta, ahogy a nap tökéletesre érlelte, az pedig, hogy a fűszerek aromáját egyenként is felfedezhettem, külön bónuszként szolgált. Extra pont az elképesztően gusztusos látványért, és hogy salátát majszolva sem éreztem azt, hogy csak leveleket rágcsálnék. (B.M.)
az a bizonyos hétperces tojás
Desszert
Maradva a nyári ajánlatnál, desszertnek egy tiramisut választottam. Mi baj lehet? Hát kiderült, hogy semmi. Mivel általában mindenből a klasszikust szeretem, nem számítottam semmi cifrázásra. Képes vagyok a legegyszerűbb dolgoktól is elájulni, ha jól van elkészítve. A tiramisu pedig ilyen volt. Könnyen vágható, krémes édességet kaptam nem túl tolakodó ízzel, ahogy azt a legtöbb helyen megszokhattuk. Díszítésnek gyümölcspüréket, sárga,- és görögdinnye golyókat biggyesztettek a desszert köré. Kell ennél több egy meleg nyári napon? (G.Á.)
a tiramisut dinnyegolyók és gyümölcspürék vigyázzák
Mivel kis mennyiségtől is hamar jóllakom, bevallom őszintén, egy picit már eltompultak az érzékeim, mire választott édességként elém került a pisztáciával és sárgadinnyével megbolondított sajttorta, de a tájakon és időn át tartó gasztronómia utazás így is beindult. Könnyed, nem túl tömény, nekem egy picit semlegesebb, tejes alapú desszertet kaptam, aminek az igazi rafinériáját a tetejére kent sárgadinnye aroma adta. Mivel én inkább ízesítőként szeretem ezt a gyümölcsöt, mint önmagában, itt pont jól jött a visszafogottabb megjelenése, de ha valaki igazán bolondul a sárgadinnyéért, kis bogyókként és püréként is élvezheti. (B.M.)
itt is visszaköszönt a pisztácia
Összegzés
Összességében teljesen pozitív szájízzel távoztunk a nyári étlap „végigkóstolása” után. Szerettük, hogy semmi sincs túllihegve: a kiszolgálás kellemes, akkor és ott vannak ott a pincérek, amikor kellenek. Az ételek pedig nincsenek túlmisztifikálva, nem felesleges művészkedésről szólnak, hanem éppen azon a vonalon mozognak, amit szívesen ajánlunk egy vidékről érkezett barátunknak is, ha valami egyszerre hazait és különlegeset szeretne elfogadható áron.
A fotókat mobiltelefonnal készítettük.
