2020. július 10. // Amália névnap

Mi a helyzet az útfejlesztésekkel?

2017. október 26. 3:00
Az önkormányzat által tervezett útfejlesztések állapotáról tájékoztatta a közgyűlést csütörtökön a polgármester.

A képviselő-testületnek döntést is kellett hoznia egy fejlesztéssel kapcsolatban, időszerűvé vált ugyanis benyújtani a pályázatot a Felsőörs felé haladó kerékpárútra.

A kerékpárutat Szabadságpusztáig más forrásból építik majd ki 2018. október 31-ig, az önkormányzat azonban innen még tovább is vezetné az aszfaltcsíkot: Felsőörs irányába egészen Veszprém közigazgatási határáig. Így lehetővé tennék, hogy a felső- és alsóörsiek erre rácsatlakozva vigyék tovább a nyomvonalat egészen a Balaton partjáig. Az említett pályázatban a Szabadságpuszta és a közigazgatási határ közötti szakaszhoz szükséges forrást igényli meg az önkormányzat. A másfél kilométeres szakaszt – az előkészítéssel, tervezéssel, szoft elemekkel, mindennel együtt – 240 millió forintból hoznák létre, a tényleges kivitelezésre 192,8 millió forintot terveznek.

A fent említett pályázat a kékkel jelölt 3. szakaszra vonatkozik.

A folyamatban lévő útfejlesztések jelenlegi helyzetét igyekeztünk röviden összefoglalni:

  • A belső körgyűrű Pápai és Kistó utcák közötti részére benyújtották a pályázatot, van jogerős építési engedély, a közműkiváltási engedélyek beszerzése és a szükséges ingatlanrendezés van folyamatban.
  • Magának a Pápai és a Kistó utcának a fejlesztésére beadták a pályázatot, van jogerős építési engedély, a közműkiváltási engedélyek beszerzése és a szükséges ingatlanrendezés folyamatban van.
  • A Henger utca fejlesztésére beadták a pályázatot, van jogerős építési engedély, a közműkiváltási engedélyek beszerzése és a szükséges ingatlanrendezés folyamatban van.
  • Az OTP és a kórház előtti dupla körforgalom már jobb helyzetben van: aláírt támogatási szerződéssel rendelkeznek, megvan a jogerős építési engedély is, már csak a folyamatban lévő közbeszerzésnek kell lezárulnia.
  • A belváros és a vasútállomás közötti kerékpárútra is megkapta a támogatást az önkormányzat, az építési engedély is rendelkezésre áll, itt is a közműkiváltási engedélyek beszerzése és a szükséges ingatlanrendezés van folyamatban.
  • Ugyanez a helyzet a már említett felsőörsi kerékpárút Szabadságpusztáig tartó szakaszával.
  • A Cholnoky- és a Dózsavárosban összesen 5510 méter hosszan jelölnek ki kerékpáros nyomvonalakat, ezekre megkapta a támogatást a város, és engedélyek beszerzésére sincs szükség, a kivitelezéssel azonban megvárják a Jutasi úti kerékpáros fejlesztést.
  • Jelenleg is zajlik a Petőfi utca rekonstrukciója
  • És már lezárult a Kőbánya utca felújítása, erről múlt héten számoltunk be.
  • Októberben adják át a munkaterületet a Vörösmarty tér 12. előtti murvás területen
  • Jelenleg is dolgoznak a Stromfeld Aurél utca akadálymentesítésén
  • Az Erdész utcai parkolót még a nyáron adták át
  • A gyulafirátóti Német utca tervezése folyamatban van
  • A Cholnoky J. u.- Almádi u. csomópontban kialakítandó buszöbölre a kivitelező kiválasztása folyamatban van
  • A Stadion u. 13,15,17. számú épületek előtti járdaépítés jelenleg ajánlatkérési fázisban tart.

Nemcsak az önkormányzat dolgozik az utak megújításán: a Magyar Közút "várhatóan november elején, de legkésőbb jövő év elején" megkezdi a Veszprém és Balatonalmádi közötti út burkolatának megújítását egy két kilométeres szakaszon, és tervezik a 77-es út felújítását is egy több mint négy kilométeres szakaszon, itt még készülnek a tervdokumentációk. Ugyanakkor azt a Közút is egyértelművé tette tájékoztatásában, hogy a 8-as út déli elkerülőjének 2x2 sávossá alakítása és a különszintű csomópontok létrehozása "2020-ig nem szerepel a közlekedés-fejlesztési programokban".

vehir.hu

További cikkek

Hamarosan összeérnek az elmúlt évek útfejlesztései
Hamarosan összeérnek az elmúlt évek útfejlesztései
Utolsó fázisához érkezett az északi iparterület úthálózatának fejlesztése: az összesen 3,3 milliárd forintos projekt keretében a Pápai úton és a Kistó utcán folynak munkálatok jövő tavaszig.
A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV
A vasút melletti játék veszélyeire figyelmeztet a MÁV
A vasúttársaság szombati közleménye szerint nyáron előfordul, hogy a fiatalok a vasút mellett, a töltésen vagy a tárolóvágányokon pihenő szerelvényeken játszanak, köveket raknak a sínre vagy azokkal dobálják a szerelvényeket.
Száll a füst, sípol a gőzös
Száll a füst, sípol a gőzös
Nosztalgiavonatokat közlekedtet a Balaton északi partján a MÁV a nyári hónapok első hétvégéin.
Ironikus, de a fizetős parkolás miatt lehet újra megállni a belvárosban
Ironikus, de a fizetős parkolás miatt lehet újra megállni a belvárosban
Július elsejétől ismét fizetős lett a parkolás, a belvárosban pedig már az első nap érzékelhetően csökkent a forgalom a parkolókban. Fotóriportunkban összehasonlítjuk a két héttel ezelőtti állapottal.
Több rendőrt a városba!
Több rendőrt a városba!
Hajléktalanhelyzet, V-Busz, EKF és egyházi kérdés is felmerült Kovács Rajmund, a Jobbik önkormányzati képviselőjének sajtótájékoztatóján, aki a közgyűlés legfontosabb témáit foglalta össze és osztotta meg a saját álláspontját kedd reggeli sajtótájékoztatóján.
2020. július 10. // Amália névnap