Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tollhullató vászon, festett madár a kalitkában

2009. május 21. 12:14
Deli Anett több évre nyúlt "tanulmányi kirándulása" után Angolkert című tárlatával tért vissza Budapestről szülővárosába.

A 28 éves veszprémi lány a hétköznapi tárgyak és a hagyományos festészet meglepő kombinálásával reagál a jelenre és a térre, így minden kiállítás egyedi a maga nemében.

- Már a diplomamunkámnál is szerepeltek az olajvászon képek mellett kis kiegészítők, apró tárgyak, aztán egyre-egyre jobban bekúsztak a festményeim közé ezek a kellékek - meséli Anett. - Volt olyan kiállításom is, ahol csak kellékekkel, ruhadarabokkal szerepeltem, de olyan is, ahol az olajvásznat ötvöztem a kiállítótérrel. Szeretem, ha extrémebb térben állíthatok ki, és ennek hangulatát idézhetem meg a munkáimban. Tehát ilyen értelemben helyspecifikus tárlatokat rendezek.

- Soha nem ugyanolyanok: más-más összefüggésekben, kontextusban jelennek meg a képeim és tárgyaim. Így mindig megújulnak, ahogyan én magam. Most biztosan szükségem van erre, és jól érzem magam így - mondja mosolyogva. - Jó, hogy Budapestről hazahívtak kiállítani. Meleg érzés, olyan "sweet home", édes otthon, ami talán a kiállításon is érezhető. Innen indultam, itt vannak a gyökereim. Többször jártam a Dubniczay-palotában is régebben, voltak elképzeléseim, de új inspirációt is adott a hely.

A kiállítás június 5-ig tekinthető meg a Várgalériában, a Dubniczay-palota földszintjén.

Galéria
Tollhullató vászon, festett madár a kalitkában
vehir.hu
további cikkek
Hollywood a Bakonyban: Oscar-díjas rendező forgatott Veszprém mellett kultúra Hollywood a Bakonyban: Oscar-díjas rendező forgatott Veszprém mellett Nem kell Budapestig menni, ha hollywoodi forgatási helyszínt keresünk. Veszprémtől alig néhány tíz kilométerre, Úrkúton is készültek jelenetek Barry Levinson The Survivor, magyarul Túlélő című filmjéhez. A Ben Foster főszereplésével készült dráma Harry Haft megrázó történetét dolgozza fel, aki Auschwitzot túlélve később profi ökölvívó lett. ma 11:09 A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.