2020. május 28. // Emil, Csanád névnap

Veszprém nem kér a Soros-tervből

2018. február 22. 12:30
A „veszprémi civil szervezetek helyi identitásának megóvása érdekében” fogadott el nyilatkozatot a közgyűlés csütörtökön.

"Veszprém Megyei Jogú Város egy olyan gazdag civil élettel büszkélkedhet, amely példaértékű. Büszkék vagyunk a helyi civilek közösségformáló, hiánypótló tevékenységére. Az önkormányzat évről évre költségvetési és erkölcsi támogatásával fejezi ki a civil szerveződések munkájának elismerését, erősíti azokat. Veszprémben közfeladat ellátására is kötöttünk civil partnerekkel szerződéseket. Megbecsüléssel és komoly együttműködéssel szervezi a városi életet a civil szféra az önkormányzattal közösen is" - érvelt előterjesztésében Porga Gyula polgármester.

Hozzátette: az elmúlt időszakban több városban is elindultak olyan kezdeményezések, amelyek Soros György nevéhez kapcsolódóan ezeket az önkéntességen alapuló civil szervezeteket kívánják felhasználni a Soros-terv megvalósításához.

"A közgyűlés meg kívánja védeni a veszprémi civil szervezeteket attól, hogy Soros György felvásárolja őket és rájuk kényszerítse betelepítés párti ideológiáját, pénzügyi támogatásaival manipulálja a szervezetek által eddig megalapozott irányelveket, működést. Mi Veszprémiek, nem kérünk ebből. Akaratunkat népszavazáson és nemzeti konzultáción egyaránt kinyilvánítottuk" - írta a polgármester.

Veszprém város közgyűlése tiltakozik az ellen, hogy a Soros György által korábban megjelentett terv végrehajtása érdekében bevándorlás-szervező irodákat nyisson magyar városokban és vidéki hálózatot építsen.

"A legfontosabbnak Veszprém békéjét, nyugalmát tartjuk, továbbá a jelenleg is sokszínű, gazdag, pezsgő közösségi és civil életet. Feladatunk, hogy ezt az értéket hosszútávon is fenntartsuk."

Az előterjesztés vitájában a Demokraták Veszprémért frakciója azt kérte, hogy az előterjesztők adják át nekik a Soros-terv egy példányát, hogy arról felelős döntést hozhassanak. Némedi Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester szerint viszont aki a veszprémi nyilvánosságot megóvó előterjesztést elutasítja, az magáról állít ki bizonyítványt. Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) jelezte: támogatja a kezdeményezést, ahogy pártja a parlamentben is a hasonló témájú előterjesztés mellé állt, egyúttal felháborodását fejezte ki, hogy a Jobbikot a kerítés lebontásával vádolják. Porga Gyula polgármester megjegyezte: a veszprémi polgárok aláírásgyűjtésen, népszavazáson nyilvánították ki véleményüket a migrációval kapcsolatban. Hartmann Ferenc (Demokraták Veszprémért) megemlítette, hogy ő sem szeretne bevándorlókat, bár orvosokra azért szükség lenne. Felhozta a kormány betelepítési kötvényeit ellenpéldaként. Hegedűs Barbara (Fidesz-KDNP) a Soros-terv kétlőinek figyelmébe az üzletember saját weboldalát ajánlotta. Gerstmár Ferenc (LMP) szerint a vita nem a migráció válság kezeléséről szól, ezért módosító javaslatot fogalmazott meg, amivel a kormányzati propaganda ellen tiltakozott. Javaslatát 13-5 arányban elutsították. Katanics Sándor (Demokraták Veszprémért) azt követelte, hogy nevezzék meg azokat a veszprémi civil szervezeteket, amelyekről tudható, hogy Soros megvásárolta őket. Úgy gondolja, hogy a bizonyíték nélküli gyanúsítgatás a veszprémi civil szervezetek ellen fordíthatja a lakosságot.

Az előterjesztést 14 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a közgyűlés.

vehir.hu

További cikkek

A közösség immunrendszere is vizsgázik
A közösség immunrendszere is vizsgázik
Rendkívüli közgyűlést tartottak péntek reggel a Városházán, amelyen több technikai jellegű döntés is született, valamint a polgármester új adatokat is közölt a Veszprémben elrendelt hatósági karanténokról.
Két embercsempészt és hét illegális bevándorlót fogtak a nyolcason
Két embercsempészt és hét illegális bevándorlót fogtak a nyolcason
Két szír állampolgár illegális migránsokat akart jogellenesen Ausztriába szállítani. A Veszprém megyei rendőrök elfogták őket.
Nem vitázott a költségvetésről az ellenzék
Nem vitázott a költségvetésről az ellenzék
Távol maradt a költségvetés vitájától az ellenzék két frakciója, a Fidesz-KDNP képviselői mellett csak a jobbikos Kovács Rajmund szólt hozzá a témához.
Napirend előtt: koronavírus és alacsonypadlós vonatok
Napirend előtt: koronavírus és alacsonypadlós vonatok
A koronavírus, a Budapest-Veszprém közötti alacsonypadlós vonatszerelvények, és litéri elágazóba tervezett elkerülő út sürgetése is téma volt a februári közgyűlésen csütörtök délelőtt a Városházán.
Sportcsarnok és tornaterem felújításra pályázik az önkormányzat
Sportcsarnok és tornaterem felújításra pályázik az önkormányzat
A veszprémi stadion területén található sportcsarnok belső felújítására nyújt be pályázatot az önkormányzat- erről döntöttek többek között a január 30-i közgyűlésen.
2020. május 28. // Emil, Csanád névnap