2019. szeptember 17., kedd
Zsófia névnap

Gazdag programokkal várják az őslakos turistákat is

Ötödik alkalommal rendezik meg április 14-én a Tavaszi Tekergő nevű turisztikai évadnyitó rendezvényt Veszprémben.

A program az elmúlt öt évben önálló kulturális eseménnyé vált, amikor a városunkba látogató vendégek mellett a helyiek is lehetőséget kapnak arra, hogy turistaszemmel csodálkozzanak rá Veszprém értékeire – fogalmazott Porga Gyula polgármester a rendezvény keddi sajtótájékoztatóján.

A kínálat valóban sokszínű. A gasztronómia szerelmeseit helyi termelők vására várja majd a Veszprém Megyei Agrárkamara szervezésében. Sövényházi Balázs, a kamara elnöke hangsúlyozta, hogy céljuk a rövid ellátási lánc, vagyis hogy a termelőtől a fogyasztóig minél kevesebb idő és földrajzi távolság után jusson el a termék.

A kamara kezdeményezésére a kertszépítéshez is segítséget kaphatunk: vállalkozók felajánlásainak köszönhetően 650 csomag virágmagot osztanak majd ki a rendezvényen, amelyekkel kertjeinket, balkonunkat díszíthetjük.

Szintén megszokott eleme a tavaszi turisztikai évadnyitónak a pincérfutóverseny, amit ezúttal a Jendrassik-Venesz iskola szervez meg. A versenyző pincéreknek egy talpas pohár vízzel kell lefutniuk a távot úgy, hogy minél több folyadék maradjon a poharukban: a kihívás próbára teszi a vendéglátó tanulók képességeit.

A rendezvények egyik fő helyszíne az Óváros tér lesz, itt találjuk meg a kézműves vásárt és a kulturális programokat, de ismét megnyitják Veszprém titkos helyeit – például a Benedek-hegy gyomrában található óvóhelyet –, a várbeli kiállítóhelyek pedig ingyenesen vagy jelentős kedvezményekkel látogathatók. Az Óváros tér és a Séd-völgy között ingyenes kisvonat közlekedik majd.


PROGRAMOK

Óváros tér

  • 9:00 - 17:00 Helyi, kézműves termékek kirakodóvására és foodtruck-ok
  • 10:00 - 10:30 Megnyitó
  • 10:30 - 11:00 Kis-Bakony Táncegyüttes gyermek és ifjúsági csoportja
  • 11:00 - 11:30 Bemutatkozik a Rátonyi Róbert Operettfesztivál, Veszprém
  • 12:00 - 13:00 Nyilvános akasztás, avagy Sobri Jóska színre lép vásári vérfürdő - a Kajárpéci Vízirevü műsora
  • 14:00 - 15:00 Kabóca Bábszínház: Az aranyszőrű bárány című előadása
  • 15:00 - 15:40 Csenki Attila stand-up műsora
  • 16:00 - 17:00 Németh Kyra és Pingiczer Szilárd Duó jazz műsora

Városháza előtt

  • 10:00 - 17:00 Veszprémi Nyitott Műterem - B. Hegedűs Piros és a Zirci III.Béla gimnázium növendék művészei Baumann Béla fotóművész, Debreczeny Zoltán, P. Kovács Péter, és Zámbó Attila. Szívesen látunk hangosítás nélkül muzsikáló fiatalokat!
  • 10:00 - 17:00 MisztIQum - A titkok, rejtélyek és talányok birodalma - "Lépj be egy új világba!" - Virtuális Valóság (VR) élmény / "Keress, agyalj, szabadulj!" - Szabadulós Játék a szabadban+meglepetés játék
  • 10:00 - 17:00 Idegenvezetők Veszprém interaktív, bababarát standja – Játékos városismereti feladatokkal és apró nyereményekkel:
    • Idén is „Ismerd meg Veszprém ezer arcát!” - Játékos városfelfedező rejtvény épületdíszek nyomában
    • Milyen virág lenne? - Asszociációs játék Veszprém híres épületei mentén a Virágos Veszprém jegyében
  • 10:00 - 17:00 A Társasház Csapat kitelepülése többféle társasjátékkal
  • 10:00 - 12:00 és 16:00 - 17:00 Bárányos sátor - A Kabóca Bábszínház gyermekprogramja:
    • 1. Angyalbárányok farkasbőrben: átváltozós papírfigurák - papírszínház
    • 2. Guruló bárányműhely: előgyártott fa és karton elemekből gurulós - bicikliző bárány - verseny
    • 3. Báránynyírás – divatos bárány: bárányokat lehet öltöztetni - vetkőztetni, különböző divatos bárány fazonokat kipróbálni
    • 4. Barionett: marionett báránybáb – a mágneses bárányszájjal lehet eledelt felszedegetni
    • 5. Bárányterelgetés – bárány terelgetése a falú házai között
    • 6. Farkas etetés – célbadobós – a farkas nyitott szájába kell ételt dobálni és azzal jóllakatni, hogy ne fájjon a foga a bárányokra
  • 12:00 - 16:00 Gombrich Mester Művészeti tanodája - Táj Újratervezés Virágos Veszprém; közösségi festményszínező

Tourinform (Óváros tér 2)

  • 10:00 - 17:00 Ingyenes kisvonat közlekedik a Veszprémvölgy és az Óváros tér között
  • 10:00- 17:00 Pecsételő játék - Keresse a 6 pecsételő pontot éttermi kedvezményekért, játéklap átvehető a Tourinform irodában
    • Gyűjtse össze mind a hat pecsétet az ingyenesen látogatható helyszíneken és váltsa kedvezményre a Veszprémi Turisztikai Egyesület vendéglátóhely partnereinél! (Egységesen 15% az éttermi fogyasztás végösszegéből.)
      • Nosztalgia Garden (18.00 óráig érvényes a kedvezmény) – Veszprém, Kittenberger K. u. 11., tel.: 88 590 073
      • Gizella Hotel*** és Étterem - Veszprém, Jókai u. 48., tel.: 88 579 490
      • Gusto 13 - Veszprém, Csermák Antal u. 13., tel.: 88 410 385
      • Fricska Bisztro - Veszprém, Miklós u. 10., tel.: 88 794 331
      • Oliva Hotel és Étterem - Veszprém, Buhim utca 14-16., tel.: 88 561 900
      • Betekints Wellness és Konferencia Hotel**** és Étterem (a kedvezmény max. 2 felnőtt és 2 gyermek fogyasztása esetén érvényes) - Veszprém, Veszprémvölgyi utca 4., tel.: 88 579 280
      • Hotel Historia Malomkert - Veszprém, Fenyves utca 15., tel.: 88 579 230
      • Historia Hangvilla Kávézó - Veszprém, Brusznyai u. 2., tel.: 88 889 186
      • Hungária Étterem: Menü ára április 14-én 1000 Ft/fő. Kétféléből lehet választani és ajándék egy pohár 3 dl gépi üdítő (cola, fanta, gyömbér, sprite, tonik).
    • A kedvezmények kizárólag április 14-én, szombaton érvényesek.
  • 11:00 - 12:00 Pincérfutó verseny - a VSZC Jendrassik-Venesz Szakgimnázium és Szakiskola szervezésében
  • 13:30 - 15:00 Rendhagyó idegenvezetés Ferenczik Brigitta idegenvezetővel, interaktív játékkal; indulás a Tourinform irodától
  • 15:00 - 16:30 Baba-mama városnéző séta Kilár Borókával és Stenszky Cecília mesemondóval, indulás a Tourinform irodától. A baba-mama városnéző séta babakocsisoknak, kis- és nagy-gyermekes családoknak szól. A séta során mesék segítségével ismerkednek a Veszprémi Vár látnivalóival.

Vár és belváros

  • 9:00 - 14:00 A Várbörtön (Vár u.19.) 50 %-os kedvezménnyel látogatható* Induló turnusok időpontja: 9:00-14:00 óra között minden egész órakor. (Gyülekező és jegyvásárlás a Hősök Kapuja Információs pultjánál a turnus indulása előtt 15 perccel.) Maximális létszám turnusonként 40 fő.
  • 9:00 - 17:00 A Tűztorony (Vár u. 9.) 50 %-os kedvezménnyel tekinthető meg*
  • 9:00 - 17:00 A Hősök Kapuja (Vár u. 2.) ingyenesen látogatható
  • 9:00 - 17:00 A Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központ (Vár u. 31.) 50%-os kedvezménnyel látogatható. Garantált tárlatvezetések 10, 14 és 16 órakor. A kávézóban a 20% kedvezmény a forró italok árából.
  • 13.00-16.00 Kézműves foglalkozás: virágos ajtódísz és Veszprémes kulcstartó készítése (ingyenes)
  • 10:00 - 17:00 Kalandtúrával a Veszprémi Várban! Pihenés Alkotás Kaland, ingyenes program a Művészetek Háza Veszprém galériáiban (Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény, Csikász Galéria, Dubniczay-palota/Várgaléria/Tegulárium)
  • 10:00-18:00 A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény Tejfalussy kanonoki épülete (Vár u. 35.), a Gizella-kápolna (Vár u. 16.) és a Szent György-kápolna (Vár u. 20.) 50%-os kedvezménnyel látogatható.
  • 10:00 - 18:00 Laczkó Dezső Múzeum (Veszprém, Erzsébet sétány 1.) és a Bakonyi Ház (Veszprém, Erzsébet sétány 3.) ingyenesen látogatható (kivéve Chagall kiállítás)

Titkos helyek

  • 9:00 - 12:00 A Víziközmű Múzeum (Kittenberger K. u. 5-6.) ingyenesen látogatható
  • 11:00 - 15:00 Veszprém Aréna: ingyenes bejárás! Előzetes regisztrációhoz kötött! 5 turnus indul maximum 15-20 fős csoportok részére (létszám minimum 2 fő). A túrákat Varga András József ügyvezető vezeti, gyülekező a Veszprém Aréna Portánál. A túrák időtartama: kb. 30-40 perc, indulások időpontja: 11.00, 11.50, 12.40, 13.30, 14.20 órától (50 percenkénti indítással)
    • Regisztrációs e-mail: veszpremarena@veszpremarena.hu
  • 11:00 és 11:45 Veszprémi Petőfi Színház - a kulisszák mögött... (Óvári F. u. 2.) Gyülekező a Művészbejárónál, vezeti: Főző Ditta, értékesítési munkatárs (két turnus, a vezetés időtartama 45 perc)
  • 10:00 - 17:00 Óvóhely a Benedek-hegy gyomrában, ReZeG a szikla - Hajagi Természetvédő egyesület programjai:
    • 10.45 ReZeDa Citeraduett- Tavaszköszöntő népdalcsokor-bunkerkoncert (Erős Anna és Jákói Betty)
    • Előadás a bombázásokról és objektumról, közben légitámadás, sebesültek ellátása, kiállítás
    • Térképes kincskereső a Benedek-hegy környékén
    • Tavaszi Tekergő krétarajzok a Tobak utcai aszfaltbetyároknak
    • 11:00 és 15:00 ingyenes Benedek-hegy kívül-belül séta Raffai Csillával. Indulás a Benedek-hegyi Óvóhely bejáratától
  • 10:00 - 17:00 Hova vezet a Művészetek Háza Titkos Lépcsője (Vár u. 3.)?