Velencei Karnevál (január 27. – február 13.)
Sokak szerint elviselhetetlen a tömeg, idegesítőek a galambok, sok a zsebtolvaj és amúgy is minden túlárazott, ugyanakkor felejtsük el a cinikus hangokat és élvezzük teljes szívvel, ha legalább egyszer az életben szeretnénk mi is ott ünnepelni a világ egyik leglátogatottabb farsangján. Velencében ilyenkor minden a középkori commedia dell’ arte színjátékokra emlékeztet: két héten keresztül színészek, artisták és mutatványosok csaknem ezer rövidebb és hosszabb előadást mutatnak be. Az idei karnevál egyébként a 700 éve elhunyt Marco Polo, a város egykori szülötte előtt tiszteleg többek között egy különleges vízi show-val, de egy extravagáns vacsorán és persze a felvonuláson is érdemes részt venni.
Fotó: Getty Images
Santa Cruz de Tenerife-i karnevál (január 12. – február 18.)
Nem kell Brazíliáig utazni, ha szeretnénk átélni az igazi karibi fesztiválok hangulatát: Santa Cruz de Tenerife nem véletlenül lett Rio de Janeiro testvérvárosa, itt rendezik meg ugyanis a világ második, és Európa legnagyobb karneválját, ahol az egész szigetcsoport együtt ünnepel egy hónapon keresztül pergő ritmusú latin zenével, felvonulásokkal, tánccal és a Karneválkirálynő megválasztásával. Utóbbi az egész eseménysorozat legnagyobb attrakciója: ez nem egy hagyományos szépségverseny, ahol a legmutatósabb jelölt nyer. Valójában a helyi tervezők jelmez-költeményeit díjazzák, amelyek akár 5 méter magasak és 4 méter szélesek, valamint 100 kilósak is lehetnek – szóval itt nagyon igaz a mondás, hogy a ruhát jelmezt tudni kell viselni. A nyertes karneválkirálynők kétszer is felvonulnak, közben pedig bohócjelmezbe öltözött ún. murga csoportok és comparsa tánccsoportok ropják színes, tollas, flitteres jelmezekben. Bónusz pont, hogy itt nem csak szájat tátani lehet: éjjel-nappal szól a zene és zajlik a buli, és bármikor megtáncoltathatnak bennünket is.
Fotó: hellokanariszigetek.com
Mohácsi busójárás (február 8-13.)
Mindenki ismeri a mondát: a Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült sokácok megelégelve a török rabigáját, ijesztő álarcokba öltöztek, az éj leple alatt átkeltek a Dunán és maguk készítette zajkeltő eszközökkel elűzték a törököket Mohácsról. Szép lenne, ha igaz lenne, a sokácság nagy arányú betelepítése azonban csak jó tíz évvel azután történt meg, hogy a város felszabadult 1687-ben, a busójárás megjelenése pedig a 18. század végére tehető az adatok szerint. A népszokás lényege sokáig a jókívánságok kifejezésében rejlett: a kolompoló, kereplő busók házról házra jártak, hogy elvégezzék varázslataikat és étel-ital adományokban részesüljenek. A turizmus ezt aztán alaposan átírta, a családias jelleg megkopott, de a fűzfából faragott, állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc, a szőrével kifordított bunda, a szalmával kitömött gatya, a cifra harisnya és a bocskor viselete nem változott. A busók a Koló téren találkoznak, innen indul ágyúszóra a menet a főtérre, ahol szabadon farsangolnak, majd este a környező utcákban járnak nagy zajt keltve, hogy estére ismét visszatérjenek a főtérre és a tűz mellett táncoljanak, dévajkodjanak.
Fotó: mohacsibusojaras.hu
Binche Karnevál (február 11-13.)
Az egykor jóval rangosabb Binche lakói már a 16. században is tudták, hogyan kell szórakozni. Németalföld egykori urai napokig tartó bálokat tartottak és hetekig dáridóztak a palotában egy-egy győztes csata után. Ekkoriból eredhet a Binche-i karnevál is: húshagyó kedden az ún. Gilles-ek, a farsangi bohócók már hajnalban felverik a várost; magukat púposnak tettetve, arcukat fehér maszkkal elfedve, dobszóval járják a kocsmákat, ahol osztrigával és kagylóval, valamint pezsgővel oltják éhüket-szomjukat. Hozzájuk csatlakoznak a „parasztok”, a kockás ruhás harlekinek, Pierrot-k, medvének, farkasnak öltözött fura alakok. A fő attrakció egy órakor a főtéren zajlik, ahol a Gilles-ek már 300 strucctollal díszített fejfedőket viselve, kosaraikból naranccsal – az egykori Eldorádó aranyával – dobálják a bámészkodókat és az ablakokat, amiből előbb egy vicces adok-kapok, majd egy hajnalig tartó utcabál kerekedik ki.
Fotó: Getty Images
Bázeli Karnevál (február 19-21.)
Van három nap az évben, amikor a híresen kiegyensúlyozott svájciak egy kicsit megőrülnek. A hamvazószerdát követő hétfőn, pontban hajnali négykor Bázelben kialszanak a fények, az utcákat pedig elözönlik a jelmezesek és a zenebona: fényt csak a zenéjüket előadó farsangi csoportok, az ún. clique-ek papírlámpásai adnak, amelyek akár három méter magasak is lehetnek. Ezeket a parádé után aztán a Münsterplatzon helyezik el, ahol esténként beragyogják a teret, miközben a buli sem áll le: a hagyományos commedia dell’ arte figurák, a különös bohócok és az egyedi jelmezbe öltözött bohócok három napon keresztül vonulnak fel a városban, miközben lehetőség nyílik megkóstolni a tradicionális helyi ételeket, a lisztlevest, a hagymás lepényt és a sajtos pitét is.
Fotó: Getty Images
Nizzai Karnevál (február 17. – március 3.)
Bár ma már tízezrek látogatják, 1294-ben, az első időkben még csak az arisztokrácia kiváltságai voltak a karneváli mulatságok: a gazdagok fényűző rezidenciáin rendezett exkluzív partik és álarcosbálok évszázadokon zárt körűen zajlottak. Aztán 1830-ban Szardínia királya, illetve Nápoly és Szicília királynője a karnevál idején Nizzába érkezett, amit a helyi hatóságok úgy gondoltak, illendő lenne valamilyen különleges módon megünnepelni. Ekkora szervezték meg az első nyilvános felvonulást, majd 1876-tól már hivatalosan is az események része lett a Virágparádé, a mi debreceni virágkarneválunk távoli rokona. A Promenade des Anglais sétányon húsz különböző, pompásan feldíszített kocsi vonul végig, amelyeket egyenként négy-ötezer tő virág borít: a legalább 7×2×6 méteres építményeket tetőtől talpig be kell borítaniuk a virágoknak. A dübörgő kamionok ritmusát közel 1000 zenész alakítja, itt-ott pedig még él a virágcsata hagyománya, amikor a résztvevők mimózával dobálják meg egymást.
Fotó: nicecarnaval.com
