Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Utak újulnak meg a megyében

2018. április 11. 15:58 // Forrás: Magyar Közút
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 2018-ban országosan több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indulhat el. Ebből idén Veszprém megyében 23 kilométernyi út felújítása valósulhat majd meg európai uniós forrásból - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A TOP-1.3.1-15-VE1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Veszprém megyében I.” elnevezésű projekt összesen 2,400 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósul meg, a közútkezelő tájékoztatása szerint pedig már több útszakasz felújítása is elkezdődött. E szerint első körben a Nagyvázsony-Vigántpetend, Devecser-Sümeg, Dudar-Bakonyszentkirály és Jánosháza-Pápa összekötő utak állapota javulhat.

Az összekötő utak teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, az új tartós burkolati jelek felfestéséről, valamint a KRESZ táblák igény szerinti cseréjéről és pótlásáról is gondoskodnak. A munkálatok ideje alatt félpályás útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.

A fejlesztések ideje és a felújítandó útszakaszok hossza a következőképpen alakul:

  • Nagyvázsony-Vigántpetend (7311-es jelű út): pályahossz: 1, 2 km, megvalósítási idő: előreláthatóan 90 nap
  • Devecser-Sümeg (7324-es jelű út): pályahossz: 1 km, megvalósítási idő: előreláthatóan 60 nap
  • Dudar-Bakonyszentkirály (8219-es jelű út): pályahossz: 1,5 km, megvalósítási idő: előreláthatóan 90 nap
  • Jánosháza-Pápa (8403-as jelű út): pályahossz: közel 5 km, megvalósítási idő: előreláthatóan 120 nap

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

vehir.hu
további cikkek
Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Karbantartás miatt a mostani és a következő hétvégén lezárják a Déli pályaudvart Két áprilisi hétvégén, 6-án és 7-én, valamint 13-án és 14-én a Déli pályaudvaron komplex karbantartást végeznek, ezért akkor az állomás nem indít és nem fogad vonatokat, ugyanakkor a pénztárcsarnok a lezárás ideje alatt is megközelíthető marad - közölte a Mávinform szerdán a vasúttársaság honlapján. 2024. április 3. 15:32 Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Több mint duplájára emelkedett a tanuló bérletesek száma a V-Busznál Hatalmas sikert aratott a 350 forintos tanuló bérlet Veszprémben, már az első hónapban több ezer új fiatalt sikerült megnyerni a közösségi közlekedésnek. 2024. március 7. 13:17 A GTA-ban érezte magát a sofőr közélet A GTA-ban érezte magát a sofőr A valószínűleg ittas állapotú férfi a lépcsőn át szeretett volna távozni autójával, ám az érdekes manőver nem sikerült. 2024. március 2. 9:13 Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között közlekedés Gyorsan és biztonságosan lehet suhanni Nemesvámos és Veszprémfajsz között Befejeződött a Nemesvámost és Veszprémfajszot összekötő 1,35 km-es útszakasz teljes felújítása, így az utazási élmény mellett a biztonság szempontjából is sokat javult a helyzet. Sőt, Nemesvámoson már egy fix traffipax is figyeli az autósokat. 2024. március 1. 9:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.