Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az imádság a létezés állapota / Interjúkötet Korzenszky Richárdról

2009. június 6. 22:01
A Tihanyi Bencés Apátság vezetőjéről, dr. Korzenszky Richárd perjelről jelent meg a könyvhétre egy antológiának is beillő interjúkötet. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ritkán adatik meg valakinek, hogy még életében interjúkötet jelenjen meg róla. A tihanyi apátság perjele, dr. Korzenszky Richárd azonban kivétel. Mind pályája, mind személyisége, mind pedig az általa képviselt intézmények indokolják, hogy hallhassuk szavait.

Az ünnepi könyvhét egyik különlegessége így a "Ha kérdeznek..." című kötet, melyet az egykori iskolatárs, dr. Cs. Varga István professzor mutatott be az érdeklődő közönségnek a Hotel Silver Resortban szombaton.

A professzor részletesen elemezte az interjúkötet egyes alkotásait stiláris, nyelvi és egyéb szakmai szempontok szerint is, de felhívta hallgatóságának figyelmét arra is, hogy milyenek a válaszok. Azok a válaszok, melyeket a perjel adott a legkülönbözőbb politikai beállítottságú lapoknak, illetve újságíróknak.

Nem maradt ki az elemzésből a művelődés- és iskolapolitika, a hit és az ima kérdése sem. Korzenszky Richárd ez utóbbira ekképp reagált: "Az imádság egy állapot, a létezés egy állapota. Nem magamtól, s nem magamért létezem."

Az egyetemi szintű előadásnak (vagy inkább: kettős előadásnak) befejeztével dedikálásra is sor került. Korzenszky Richárd utoljára talán tanár korában írta le egy-egy ellenőrzőbe ilyen sokszor a nevét...

Zatkalik András
további cikkek
A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben közélet A 'repülő emberre' emlékeztek Veszprémben Koszorúzással emlékeztek meg pénteken Verancsics Faustusról a veszprémi várban, a polihisztort ábrázoló domborműves emléktáblánál. Az eseményen a Magyar Lélek Alapítvány képviselői mellett Porga Gyula polgármester is részt vett. A szervezők idén Verancsics sokoldalú életművét szeretnék közelebb hozni a veszprémiekhez, nemcsak történelmi alak, hanem olyan újító gondolkodóként is, akinek munkái évszázadokkal később is figyelemre méltók. tegnap 21:39 A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját Veszprémi Petőfi Színház A Veszprémi Petőfi Színház Budapesten is bemutatta példaértékű esélyegyenlőségi programját A kulturális élet csak akkor lehet valóban teljes, ha a fogyatékkal élő emberek is cselekvő szereplői lehetnek. A Veszprémi Petőfi Színház ennek érdekében dolgozta ki átfogó esélyegyenlőségi programját, amelyet szeptember 17-én Budapesten, szakmai minikonferencián mutatott be a fővárosi és vidéki színházak, kulturális intézmények, valamint a kormányzat képviselői számára. 2026. szeptember 18. 16:46 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön közélet 'A falak már nem hallgatnak' – Magyar Emlékpont lett a veszprémi Várbörtön Újabb országos jelentőségű elismerést kapott a veszprémi Várbörtön. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság Magyar Emlékponttá nyilvánította az egykori büntetés-végrehajtási intézetet, az ezt jelző emléktáblát pénteken avatták fel a Várbörtön Látogatóközpontban. Az ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter alpolgármester idézte fel, miért jóval több ez az épület egy régi börtönnél. 2026. szeptember 18. 16:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.