Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Közigazgatásban dolgozók találkoztak

2018. május 5. 3:00
Az MTA VEAB Gazdaság- Jog- és Társadalomtudomány Szakbizottság Közigazgatási Munkabizottsága Veszprém városának közreműködésével Közigazgatás és eljárás címmel munkaülést tartott pénteken a Városházán.

A munkaülésen köszöntőt mondott Porga Gyula polgármester, aki örömét fejezte ki a bizottság és a város együttműködése miatt. A pénteki fórum a területi és a helyi közigazgatásban dolgozók találkozása kapcsán esélyt teremtett arra, hogy új ismeretekkel, egymás tapasztalataival gazdagodjanak.

Kaiser Tamás, a munkabizottság elnökeKaiser Tamás, a munkabizottság elnöke

Kaiser Tamás, a munkabizottság elnöke elmondta: a tavalyi év dinamikus és gazdag év volt a munkabizottság életében, nemcsak azért, mert nőtt a munkabizottság létszáma, hanem azért is, mert három konferenciát szerveztek, amelyek az állami közigazgatással, az önkormányzatok életével foglalkoztak. Kiemelte, a továbbiakban cél lehet, hogy kisebb-nagyobb településeken is tartsanak hasonló fórumokat, ahol a helyi közigazgatásban dolgozók és a közigazgatás iránt érdeklődők is részt vehetnek. Erre az évre két konferenciát szerveznek, az egyik a mostani, a másikat novemberben rendezik meg. A konferencia előadásainak leiratát a Comitatus folyóiratban lehet olvasni.

Kaiser Tamás elmondása szerint ebben az évben olyan közigazgatási, állami és önkormányzati problémák kerülnek előtérbe és lesznek párbeszéd tárgyává, amelyek nagyban érintik az állampolgárok életét.

Tokos Bianka
Szalai Csaba
további cikkek
Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Európa Sportrégiója Az örömmel végzett mozgásnak nincs infrastruktúrafeltétele Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Dudar, Herend és Tapolca érintésével zajló roadshow tapasztalatairól Bonyhádi Szilvia, a VEB 2023 Zrt. projektmenedzsere mesélt. tegnap 13:23 A civileken is múlik az Európa Sportrégiója sikere - fórumsorozat indul a pályázati lehetőségek bemutatására Európa Sportrégiója A civileken is múlik az Európa Sportrégiója sikere - fórumsorozat indul a pályázati lehetőségek bemutatására A Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 cím elnyerésével új korszak kezdődik a térség sportéletében. A program célja, hogy a régió településein közösen valósuljanak meg olyan kezdeményezések és fejlesztések, amelyek az aktív életmódot, az egészséges életvitelt és az összetartó közösségeket erősítik. Mindezt egy, az EKF-ben már sikeresen vizsgázott pályázati rendszeren keresztül szeretnék megvalósítani, aminek részletes bemutatására fórumsorozatot indítanak a szervezők. 2025. november 6. 14:11 KÉSZ fórum: harmóniában Istennel, a hazával és a családdal KÉSZ fórum: harmóniában Istennel, a hazával és a családdal Isten, haza, család – Ezek voltak a hívószavak a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által szervezett fórumnak, aminek Veszprém adott otthont múlt héten, célja pedig, hogy világi témákat dolgozzanak fel keresztény szemüvegen keresztül. Az eseményen elsősorban világnézeti szempontból és nem szakrálisan képviseltette magát a kereszténység, így pedig számos gyakorlati jellegű vélemény és hétköznapi megoldás is elhangzott. 2023. április 17. 15:25

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.