Megvalósították az álmukat, Veszprémnek pedig egy szeretett színházat és családi fesztivált adtak. Az alapítók most újra itt jártak a Kabóciádén, ami kapcsán emlékekről, hazatérésről és mai színházukról beszélgettünk.
– Mit jelentett színházi pályafutásukban a Kabóca létrehozása?
Végh Zsolt: Rettentő sokat, hiszen az volt az életünkben az első bábszínház. Lacival akkor már mindketten foglalkoztunk bábbal, de nem professzionális szinten. Mikor a rendszerváltás után minden kezdett felpezsdülni, mi is szerettünk volna létrehozni egy bábszínházat Veszprémben, illetve a megyében. Nagyon nagy elánnal és hittel álltunk neki 1992-ben, és rengeteget dolgoztunk rajta. Kilenc évig alapoztunk – létrehoztunk egy felnőtt csoportot, akikből kinőtt a szakember gárda, kiépítettük a rendszert, megismertettük a közönséggel a munkánkat, átjuttattuk mindezt az őrült bürokrácián –, hogy a stúdiós időszakot követően 2001. január 1-jével elindulhasson az önkormányzati fenntartású, minisztérium által támogatott, professzionális bábszínház.
Sarkadi Nagy László: Az ország többi pontján, ahol megalakultak a bábszínházak, többnyire működött egy amatőr bábcsoport, nekünk viszont a nulláról kellett felépítenünk mindent. Csináltunk egy kedvcsináló kiállítást az amatőr mozgalomban szereplő bábjainkból, tartottunk néhány bemutatót, és kértük, hogy aki kedvet érez, jöjjön el hozzánk. Így alakult ki az első stáb: lelkes fiatalokból, akik tőlünk tanulták meg a szakmát. Nagyon sokat dolgoztak, gyakorlatilag társadalmi munkában, mert az elején mindenki munka mellett végezte a dolgát, de komoly műhelymunka folyt, kiváló emberekkel kerültünk össze, és egy év múlva már el tudtuk indítani a bérletes rendszerünket. Tulajdonképpen egy úttörő mozgalom volt akkor a színház: el kellett fogadtatni mindenkivel, hogy erre van igény. Egy nagyon szép időszak volt, a célunkat pedig teljesítettünk: egy olyan bábszínházat létrehozni, amit szeret a közönség.
VZS: Hogy akkor miért jöttünk el? Csakis személyes okokból: egyszerűen elfáradtunk. Úgy gondoltuk, azzal, hogy útjára indítottuk a színházat, megtettük a dolgunk, és ideje átadni a stafétát. Emelt fővel, jó szívvel távoztunk, büszkén arra, amit magunk mögött hagytunk.
– Veszprémet viszont nem hagyták el, hiszen rendszeresen játszanak itt a Pegazus Színházzal, a Kabóciádén azonban most először léptek fel újra. Milyen érzés volt visszatérni?
VZS: Veszprémben valóban állandó résztvevők vagyunk, az elmúlt 13 év alatt nagyjából 2000 bérletesünk lett a Pegazus Színházzal, az intézmények kb. 90%-a jár hozzánk. Ilyen szempontból Veszprémbe hazamegyünk. A Kabóciádé viszont valóban különlegesség, hiszen 25 év gyönyörű jubileum egy fesztivál életében, és egy kicsit zsizseg az ember lelke, ha arra gondolok, hogy mi találtuk ki a rendezvényt, 12 alkalommal mi magunk rendeztük meg, és úgy tűnik, sikerült megteremteni egy olyan hagyományt, ami alapján az utánunk jövők folytathatták a munkát. Nagyon örültünk neki, hogy igazgató úr személyesen megkeresett minket Pápán, mert úgy gondolta, alapítókként ott a helyünk.
– 2005 óta a Pegazus Színházat működtetik. Milyen színházat álmodtak maguknak? Szellemiségében, műsorpolitikájában mennyire folytatása a Kabócának?
SNL: Valószínűleg sokban hasonlítanak, hiszen mindkettőt mi találtuk ki. A különbség az, hogy ez egy magánszínház – itt nincsenek kötelezvények. A mai napig annyit tudunk felhasználni, amennyit keresünk. Képi világában egy nagyon újszerű, értékrendjében viszont egy polgári és keresztény értékeket közvetítő színházról van szó. Szakmánk szerint mindketten pedagógusok is vagyunk, ezért azt valljuk, a színháznak tanítania kell. Ennek megfelelően alakítjuk a darabokat.
Mi nem akarunk kísérletezni a közönséggel, mert nem az a fontos, hogy rettentő érdekfeszítő előadásokat hozzunk létre – nekünk üzeneteink vannak, amiket át akarunk adni. Persze képzőművészetben, írásban mi is kísérletezünk, hiszen így tudunk fejlődni. Gyakran készítünk zenés interaktív játékokat – ilyen volt az Öcsém, Facsiga! is a Kabóciádén –, felnőtt előadásokat, gyerekdarabokat, az oktatásban is részt veszünk, sok területen mozgunk, a közönség pedig tudja, mit várhat tőlünk. Egy nagyon speciális, karakteres arculattal rendelkezünk – részben ez volt az oka, hogy eljöttünk Veszprémből: nem akartunk beleoldódni az aktuális színházpolitikába. Most azt csináljuk szabadon, amit akarunk. A stáb minden tagja totális feladatokat lát el, nincsenek specializáltan leosztott feladatkörök. Nyilván ez sokkal fárasztóbb, de a végeredményt jobban magunkénak érezzük, és szerencsére sokan mellénk állnak.
– Úgy tudom, repertoárjukban saját darabok is szerepelnek.
VZS: Az összes mesének Laci a dramaturgja, ő a színház szellemiségének megfelelően készíti el a szövegkönyvet, ahhoz alkalmazva visszük színpadra a klasszikusokat is, de vannak teljes mértékben saját darabjaink is. Minden évben feldolgozunk egy klasszikust, egy magyar népmesét és mindig van egy modern mese Laci tollából, ami az aktuális stábra, pillanatokra íródik.
SNL: Külföldön a kisebb bábszínházak egyre inkább a saját arcukat próbálják megtalálni. Ma itthon nagyjából ugyanaz a vonulat jön szembe az ország minden táján, ami nem minőségi kérdés, mert nagyon jó előadások születnek. De mi saját arculat létrehozására törekedünk. A közönségszámaink alapján úgy tűnik jó, amit csinálunk – és nekünk mindig is ők voltak és lesznek az igazi fokmérő.
– Pápán tehát minden szempontból megtalálták a számításukat?
SNL: Minden szempontból soha nem fogjuk, de utakat, lehetőséget találtunk. Folyamatosan alakulunk, lassan három megyében vagyunk otthon, elfogadtak minket. Ennél többre nem vágyunk, csak hogy mindenkinek hasznos színházat adjunk.
– A Pegazus Színház 25 éves jubileumára mivel lennének elégedettek?
SNL: Szeretnénk bővülni, mert a mostani létszámmal már nem sokáig bírjuk: nagyon sokfelé keresnek minket, minden évben kb. 270 előadást tartunk, 7-8000 bérletesünk van, egy-egy előadás 60-70-szer megy egy sorozatban. Ezek nagyon jó számok, de elég feszített a tempó.
VZS: Remélem, hogy 12 év múlva is ugyanazzal a lelkülettel tudunk előre menni és ugyanazt az értékrendet tudjuk közvetíteni, mint most. Ez mindig nagy kihívást jelent, hiszen a világ közben változik, egy színháznak viszont muszáj az aznapi közönséghez szólnia.
SNL: A feladataink nyilván naprakészen fognak változni, de a színházról és a világról, erkölcsi normákról alkotott szilárd hitünk nem, ugyanezt fogjuk képviselni. Persze látjuk mi is, hogy a világ nem mindig a mi normáink szerint működik, de egy színháznak mégis csak fényt kell mutatnia.
KAPCSOLÓDÓ CIKK
A Kabóca Bábszínház alapítóit díjazták - vehir.hu
A hétvégén rendezték meg a 25. Kabóciádé családos fesztivált, ahol Pro Meritis díjjal jutalmazták a bábszínház alapítóit.