Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eperjes a közönségkedvenc

2009. június 15. 8:41 // Forrás: MTI / Varga Róbert
Bujtor István: az évad beváltotta reményeinket, gazdaságilag stabil a színház, s jelentősen növekedett a nézőszám is

A Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén vasárnap délután elhangzott: Az előadások közül nagy siker volt a Hyppolit, a lakáj, Szulák Andrea és Balázs Péter főszereplésével, s a darabot az új évadban is játsszák majd. Ugyancsak rendkívüli siker volt és műsoron marad szeptembertől is a Kakukkfészek és a Tisztújítás című darab; előbbit Bujtor István, utóbbit Szinetár Miklós rendezte. A direktor hangsúlyozta, hogy a Kakukkfészek előadásai során öt alkalommal fordult elő „standing ovation”, azaz amikor a közönség felállva vastapssal köszönti a művészeket.

Bujtor István szerint a legértékesebb előadásuk Bulgakov Moliere-je volt, mert ezt a nehéz darabot is elfogadta a közönség, és nem volt foghíjas a nézőtér. Sikert hozott a másik nehezebben fogyasztható előadás, az Édes Anna is, sőt a vidéki színházak idei vándorfesztiválján Sopronban ez nyerte el a fődíjat – tette hozzá.

A társulat egységesebb, fegyelmezettebb lett az évad során – vélekedett az igazgató, külön is kiemelve Eperjes Károly játékát, aki négy darabban is főszerepet vállalt, s húzta magával a csapatot, és akitől nagyon sokat lehet tanulni. Bujtor István ugyanakkor elmondta azt is, hogy a gyermekdarabok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A direktor tájékoztatott arról is, hogy nyáron megkezdik a Latinovits Játékszín felújítását, s októberre tervezik a nyitását. Elsősorban országosan ismert művészek előadóestjeit rendezik meg, de felléphet egyórás önálló esttel a színházi társulat tagja is.

Bujtor István ismertetése szerint a jó pénzügyi gazdálkodás eredményeként – és a szakszervezetnek is köszönhetően – az évad végén a társulat minden tagjának tudtak jutalmat adni. Az igazgató közölte: a 28 tagú társulattól senki sem távozik, s jelenleg új tag felvételéről sincs szó.

A színidirektor tájékoztatott az új évad kezdő előadásairól is: első bemutatóként szeptemberben viszik színre Szabó Magda Régimódi történet című darabját Bereményi Géza rendezésében. Novemberben mutatják be Csíky Gergely Egy édes boldog pesti nyár című vígjátékát, Fényes Szabolcs és Szenes Iván szerzeményeivel, Pozsgay Zsolt rendezésében. Az egyik főszerepet Gáspár Sándor Kossuth-díjas művész játssza majd vendégként – tette hozzá. Ismertetése szerint még az év végén, decemberben bemutatják Arthur Miller Pillantás a hídról című drámáját is Eperjes Károllyal a főszerepben.

Eperjes Károly, a színház művészeti vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy „ne bízzuk el magunkat”, gazdaságilag ugyanis a következő évad még nehezebb lesz, s a „letargikus embereknek” szeptembertől szép estéket kell „varázsolni”. A társulatnak pedig „háromszoros köszönet” az évadért – tette hozzá.

Talabér Márta, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az évadról a fenntartó önkormányzat véleményét három szó fejezi ki a legjobban: öröm, megnyugvás és büszkeség. Ilyen kifejezéseket ugyanis régen mondhatott ki Veszprémben a fenntartó a színházzal kapcsolatban – tette hozzá, rámutatva, hogy a Bujtor-Eperjes páros alapvető szemléletváltást és művészi színvonaljavulást hozott a Petőfi Színháznál, de elismeréssel szólt a teátrum gazdasági vezetéséről is.

Porga Gyula, a város alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a veszprémiek ismét nagyon szeretik a színházukat.

Az évadzáró társulati ülés végén Bujtor István átadta a Petőfi-díjat – amelyet mindig a nézők szavazatai alapján ítélnek oda – Eperjes Károlynak, a Latinovits-díjat pedig (erre a színház dolgozói tesznek javaslatot), Horváth Lászlónénak, a Petőfi Színház gazdasági vezetőjének.

Galéria
Eperjes a közönségkedvenc
vehir.hu
további cikkek
Hollywood a Bakonyban: Oscar-díjas rendező forgatott Veszprém mellett kultúra Hollywood a Bakonyban: Oscar-díjas rendező forgatott Veszprém mellett Nem kell Budapestig menni, ha hollywoodi forgatási helyszínt keresünk. Veszprémtől alig néhány tíz kilométerre, Úrkúton is készültek jelenetek Barry Levinson The Survivor, magyarul Túlélő című filmjéhez. A Ben Foster főszereplésével készült dráma Harry Haft megrázó történetét dolgozza fel, aki Auschwitzot túlélve később profi ökölvívó lett. ma 11:09 A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról kultúra A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. tegnap 12:51 Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel kultúra Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? tegnap 12:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.