Az persze kétségtelen, hogy egy fesztiválnak jól áll, ha a zenén túl is fel tud mutatni valamit és látványban, társművészetekben is bátran odateszi magát. Nem véletlenül nyeri el a Sziget évek óta a legjobb európai fesztivál díját, pedig a zenei felhozatal frissességét illetően néhány társa időnként simán kenterbe verte, az elképesztő művészeti installációktól és a megszámlálhatatlanul sok extra programtól mégis úgy érzi magát a fesztiválozó, hogy Csodaországba csöppent.
The Electric Swing Circus
És ez még akkor is igaz, ha történetesen az Utcazenéről beszélünk, ahol önmagában a műfaj – flaszter és hangszer találkozása – annyira különleges atmoszférát teremt, hogy extra kellékek nélkül is képes város-és országhatárokon túl idecsalogatni és felszabadítani a jónépet. Mert a fesztivál másik legnagyobb vonzerejét épp ez adja: ilyenkor minden és mindenki egy kicsit szebb, izgalmasabb és kreatívabb énjét mutatja. Nem kivagyiságból, csupán bizonyítva, hogy sokkal több lehetőség rejlik bennünk.
Elképesztően jó volt látni például, ahogy a sokat átkozott húszas két napra színes ünneplő ruhába bújt, végigsétálni a fény áztatta hősök kapuja alatt vagy két koncert között figyelni, ahogy minden találkozás – legyen szó vadidegenről vagy ismerősről – közösségi élménnyé vált és az emberek boldogan ölelték meg egymást.
Szép látvány volt
De még ennél is nagyobb élmény volt megélni a cinkos összekacsintásokat, amikor csak a fülünk után menve ráleltünk egy-egy ismeretlen banda koncertjére, aztán másfél órára ott ragadtunk, mert minden egyes dal szerelem volt. (Egyébként ez a Shake Shake Go volt. Hallgassátok!)
Felismerni, hogy nem kellenek ide nagy, ismert nevek, mert épp ettől jó az egész: hogy minden sarkon meglepetés vár. Hogy csak sétálsz végig a Kossuth utcán és hirtelen valami furcsa NECC party és big band keverékébe csöppensz, ahol a frontember hangosbemondón énekli a Wellhello meg a 90-es, 2000-es évek diszkó slágereit és trombitás fújja az alapot, és te csak nevetsz és örömködsz az odasereglett ismeretlenekkel együtt ezen a nem mindennapi fúzión.
Miért ne táncolhatnánk az utcán? / Fotó: Hölvényi Kristóf - Veszprémi Utcazene Fesztivál FB
Látni, ahogy mindenki: idős, fiatal, középkorú, kisgyerek gátlások nélkül együtt táncol és tombol az Electric Swing Circus koncertjén – úgy igazán, felszabadultan, nem csak lazán lötyögve, végre nem arra gondolva, hogy ez itt az utca, ahol nem szokás táncolni – pedig hát ugyan hol van ez előírva, hogy ne lehetne végigswingelni a belvároson? Vagy ugyanezt megtapasztalni a Gizella udvarban, ahol olyan felpörgött népünnepély fogta közre pénteken az OPSA DEHËLI tagjait, mintha a horvát focidrukkerek vonultak volna ki bulizni a vébé döntőbe kerülés örömére, a zenekar pedig vagy ötször jött vissza egy last, last, last one songra.
Szóval úgy tűnik, idén nem sokáig szomorkodtak a fesztiválozók, hogy nincs óriáskerék: utca, zene és nyitott emberek nyüzsgése így is felejthetetlen bulit produkál. Bizonyítsuk be az utolsó napon is!
