Az este mintegy utazáson vehettek részt a közönség tagjai. Libabőrtől a könnyekig, oda-vissza, oda-vissza, és a végén természetesen a felszabadult taps. Az est két felvonásból állt, az elsőben hallhattuk Fejérvári Zoltánt.
A tavalyi Montréali Nemzetközi Zongoraverseny győztesét még a koncert előtt kérdeztük arról, hogy miképp készülne a koncertre testben és lélekben, ha mi most nem zavarnánk kérdéseinkkel…
A zongoraművész egyébként örömmel vette érdeklődésünket, és félbeszakítva próbáját így beszélt a koncert előtti ráhangolódás kérdéséről: „Ez egy örök próbálkozás, amire sajnos nincsen recept. Ügyesen kell beosztani a napot, hogy a gyakorlás és a pihenés szerencsés elegye létrejöhessen. Ami a napi rutint illeti, mindent ugyanúgy csinálunk koncertnapon is, mint egyébként. Én le szoktam játszani a fejemben a darabokat újra és újra.”
Próba közben
Képes minden hangot fejben lejátszani?
Igen. Az évek alatt kialakul egyfajta belső hallás, tehát nem feltétlenül kell nekem leülnöm a zongorához és eljátszani az adott művet. Úgy tudom, a sportolók is verseny előtt végigfutják a távot fejben.
Azzal, hogy zenész családban nőtt fel, megpecsételődött a sorsa?
Igen, tudtam, hogy zenész leszek, de nem igazán készültem rá. Például, amit már nagyon bánok, hogy nem gyakoroltam sokat kisgyerekként. Improvizálgattam, blattoltam, vagyis ismertlen zenedarabokat is el tudtam játszani a kotta első látására, de nem voltam valami csodagyerek, aki egész nap ott ül a hangszere előtt.
A családjában inkább a húros hangszerek dominálnak. Magának a zongora jutott?
Próbálkoztam én a vonós hangszerekkel is, de a zongorának megtetszett a harmonikussága és az azonnalisága. Egyből hangot lehet vele képezni, míg a hegedűnél például idő megy el addig, míg tiszta hangot tudunk létrehozni.
Hogy lehet egy koncerten kizárni mindent, és ott maradni fejben egész este?
Ez nehéz feladat, de talán elmondhatom, mindenki ki szokott zökkenni, ilyenkor gyorsan vissza kell találni. Igyekezni kell a létező összes körülményt kizárni, és csak a műre koncentrálni.
Az, hogy Vásáry Tamással van egy színpadon, fokozza az izgalmát, vagy már hozzászokott a „nagy találkozásokhoz”?
Szerencsére már rögtön az elején jó hangulatú, felszabadult kapcsolat alakult ki köztünk. Tapasztalatából, korából, és minőségéből adódóan maximálisan bízom benne, és tisztelem őt. Plusz stresszt nem okoz, hogy a színpadon van.
Meg tudja fogalmazni, milyen elvárásokkal áll színpadra estéről estére?
A koncertektől jó hangulatot várok, végtelen energiát, ha ezek megvannak, nagy baj nem lehet. Egyébként már tegnap a városban voltam, sétálgattam, imádom ezt a dimbes-dombos adottságát a helynek. A kétezres évek elején gyakran jártam ide kurzusokra, tehát a hely sem idegen.
