Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

A vártnál több diák élt a nyári munka lehetőségével Veszprém megyében

2018. szeptember 5. 10:19 // Forrás: Veszprém Megyei Kormányhivatal
Az előre tervezettnél több diák vehetett részt idén a Nemzetgazdasági Minisztérium által támogatott nyári diákmunka-programban Veszprém megyében.

A „Nyári diákmunka 2018.” címen meghirdetett programra országosan 3 milliárd forintot biztosított a Kormány. A programba idén az önkormányzatokon illetve önkormányzati és egyházi intézményeken túl – a felmerült ágazati munkaerő-hiányt figyelembe véve – a mezőgazdaság és vendéglátás területén tevékenykedő munkáltatókat is bevonták.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal a rendelkezésére álló, 950 diák nyári foglalkoztatásához elegendő 125 millió forint keretösszeg növelését kérte, így ezen a nyáron a megyében összesen 1192 diák nyári foglalkoztatása valósulhatott meg, 165 millió forint állami támogatással. A programban 239 Veszprém megyei munkáltató vett részt. A diákok 80 százaléka önkormányzatoknál és azok intézményeiben, 20 százaléka a vendéglátás, kevesebb, mint 1 százaléka pedig a mezőgazdaság területén végzett nyári munkát. Az önkormányzati és egyházi intézmények legfeljebb 2 hónapig tartó, napi 6 órás foglalkoztatás esetén a munkabérekre fordítható 100 százalékos állami támogatást vehettek igénybe, míg a vendéglátás és mezőgazdaság területén a munkáltatók napi 8 órában is foglalkoztathattak diákokat, az utánuk járó bérre fordítható állami támogatás mértéke 75 % volt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium évente meghirdeti diákmunka-programját, amelynek keretében 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok foglalkoztatására van lehetőség a nyári időszakban, júniustól augusztus végéig. Idén a korábbi évekhez képest változást jelentett, hogy a diákmunkások után járó állami támogatást az önkormányzatokon, önkormányzati intézményeken és egyházakon túl a mezőgazdaság és vendéglátás munkaerőhiánytól szenvedő területein tevékenykedő munkaadók is igénybe vehették.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.