Az utóbbi időben többször találkozhattak a veszprémiek a Paradigma Ariadné névvel. Honnan ered és mit takar pontosan ez a furcsa elnevezés?
A Paradigma Ariadné egy építész stúdió, amely lassan 3 éve született: Csóka Attila Róberttel és Molnár Szabolccsal együtt, közösen hoztuk létre. Korábban építész szakkollégisták voltunk a Budapesti Műszaki Egyetemen és gyakorlatilag azt a tevékenységet formáltuk át egy piaci irodává, amit a szakkollégium idején csináltunk: nemcsak építészeti tervezéssel foglalkozunk, nemcsak megtervezzük a házakat, hanem gondolkodunk is az épített környezetről.
Paradigma Ariadné: Smiló Dávid, Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs
Fontos alapvetésünk, hogy az építészetről sokat kéne beszélgetni, így választottuk a nevünket is: ha valaki megkérdezi, hogy miért Paradigma Ariadné, elmesélve a név eredetét lesz egy téma, amely mentén elindul a társalgás.
Az elnevezés egy építész eredettörténethez kötődik, ami alapján Daidalosz volt az első építész, hiszen ő tervezte a krétai labirintust, azonban Beatriz Colominának, a Princeton Egyetem teoretikusának van egy ellenvéleménye erről: nagyon szép dolog, hogy Daidalosz, aki megtervezte a labirintust az első építész, de miután Daidaloszt a fiával, Ikarosszal bezárták a labirintusba, nem találtak ki, csak kirepülve szabadultak. Colomina felteszi a kérdést, hogy miféle építész az, aki nem talál ki abból a házból, amit ő tervezett és ebben a kontextusban rávilágít arra, hogy van egy másik főszereplő a történetben, Ariadné, aki a fonalat, mint egy eszközt kitalálta, amivel értelmezni tudta a labirintust: be és ki is lehetett jutni. Úgy gondoltuk, ha van egy ilyen építész szerep, hogy nemcsak megépítjük a házakat, hanem értjük is, amit csinálunk és segíteni is tudjuk a partnereinket, ügyfeleinket, akkor mi inkább ehhez az irányhoz szeretnénk közelíteni.
Úgy tudom, hogy Budapesten tevékenykedtek elsősorban. Hogy kerültetek kapcsolatba Veszprémmel?
Kapcsolat mindig volt, hiszen vannak veszprémi felmenőim: a nagymamám a veszprémi Kossuth iskola tanárnője volt, nagyapám a veszprémi tröszt technikusa, édesanyám is a városban nőtt fel, dédapám pedig pont ebben az épületben tanulta a szabómesterséget. Rengeteg barátom volt itt gyerekkoromban, Veszprém egy zseniális bulis helyként él az emlékeimben: a fiatalkori kocsmázások, a „találkozunk az óránál” és az Utcazene Fesztiválok nyüzsgése mind felejthetetlen, igazi, a városhoz kötődő momentumok számomra. Nagyon izgalmas váltás volt, amikor építész lettem és építészként sikerült visszakerülnöm a városba, és találkoztam egy teljesen másik Veszprémmel már a szakmán keresztül: a sok régi élmény után a korábban jól ismert helyek múltját és történetét szemlélve.
A képen: Smiló Dávid fotó: Danyi Balázs
Tehát közös a múlt, régi a kötődés. Hogyan lett mégis „közös a jelen” az iroda és a város között?
Veszprémmel az együttműködésünket az Európa Kulturális Fővárosa pályázat kapcsán tudtuk megkezdeni. Van egy irodán belüli tevékenységünk, hogy foglalkozunk a háború utáni modern építészettel, amely Veszprém esetében is kiemelkedően meghatározó, ha például a húszemeletest vagy akár a modern belváros képét tekintjük. Ennek kapcsán az EKF pályázatot támogattuk olyan projekt javaslatokkal, amiben a kulturális évad során vagy a kulturális évadra készülve be lehet mutatni ezt az örökséget és nem úgy tekinteni rá, mint valami csúnya dologra, amit el kéne felejteni, hanem egy szerves részére a város történetének. Később Jan Gehl városépítész veszprémi látogatása kapcsán segíthettük a várost egy szakmai konferencia szervezésével az urbanista világsztár érkezésére. Ezt követően jött a 12 fal projekt ötlete, lehetősége, ekkor már olajozottan tudtunk együttműködni az önkormányzattal és létrehozni közösen ezt az egyébként számunkra is nagyon izgalmas kiállítást.
A képen: Smiló Dávid, Csóka Attila Róbert, Csendes Bernadett, Árkovics Lilla, Molnár Szabolcs, Cseresznyés László és Rácz Noémi Fotó: Danyi Balázs
Kihez fűződik a 12 fal kiállítás ötlete?
A város részéről jött az ötlet, hogy szükség lenne egy kiállításra, amely onnan eredt, hogy újra az Önkormányzat tulajdonába került az ingatlan, ami több mint 20 éve üresen állt. Tervezték az épület megnyitását a közönség előtt, de kinyitni önmagában nem túl izgalmas, kellett valamiféle „attrakció”. A kiállítás tervével léptünk be a képbe és segítettünk egy olyan tárlatot létrehozni, ami izgalmas, de közben nem alakítja át az épületet radikálisan, tehát a terei megmaradhatnak ugyanolyannak, de mégis a falakon valami teljesen új jön létre, ami egészen máshova mutat, mint eddig: nemzetközi területekre.
Alapvetően szerettük volna bemutatni az épület történetét, de a múltjával kapcsolatban nagyon kevés információ állt rendelkezésünkre. Így azt mondtuk, hogy fordítsunk a dolgon és kezdjünk el az épület jövőjére koncentrálni, hiszen a Petőfi Színháznak lesz majd egy fontos épülete. Így került a középpontba Medgyaszay István, a színház tervezője, és úgy döntöttünk, hogy építsük fel az ő személye köré ezt a kiállítást, vagy legalábbis reflektáljunk rá: motívumgyűjtésére, a motívumok világára. Medgyaszay számára ez a két fogalom meghatározó volt pályája során - a kiállítás arra világít rá, mit gondolnak ugyanerről a fogalomról kortárs feltörekvő építészek.
Szerintem nagyon pozitív, ha így működik egy város, hogy a polgármester, illetve a Városfejlesztési Iroda vezetője, valamint az EKF pályázatot kezelő Veszprém-Balaton 2023 Zrt. ilyen projekteket indítanak: egy épület éledhetett újra, ami mellett nap mint nap emberek tömegei mentek el és már „meg sem látták”.
Van egy objektív térképe a városnak, és van az emberek saját mentális térképe. Mindkettő azt mutatja, hogy mi merre található, de míg az objektív térképen minden mindig rajta van, a mentális térképünk gyakran vak bizonyos dolgok kapcsán: amikor nem mehetünk be egy épületbe, nem történik ott semmi, akkor gyakorlatilag kiesik a látószögünkből, többé nem érzékeljük.
Fotó: Danyi Balázs
Tekintsünk egy kicsit túl a jelenen, mit gondolsz a város jövőjéről?
A mai napig úgy gondolom, hogy a városban nagyon jó potenciálok vannak, és úgy látom, hogy egy olyan városvezetés van, aki jól használja ki ezeket. Bárhogy is alakul az EKF pályázat, attól függetlenül elindult egy olyan irány Veszprémen belül, ami kulturális és városélmény szempontból fel fogja pörgetni Veszprémet a jövőben. Azt tapasztalom, hogy az EKF jelenleg egy eszköz a városnak, de ezek a folyamatok már elindultak, mennek, működnek és ez egyértelműen jó jel.
fotó: Kovács Bálint
