Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
12°C

„Tanúskodom a napról, hogy ragyog” – őszi depresszió…

2018. október 29. 4:01
És ezt a sort is kezdhetném versidézettel, ahogy kezdem is: „Itt van az ősz, itt van újra”. Igen, most is itt van, eljött, és ennek a legtöbb ember nem örül. Hideg van, nyirkos idő, falevelek hullanak, és ti magatokba fordultok…

Csak ezen a héten másodszorra hallom – szinte sportot űzve a dologból –, hogy „még fel kell dolgoznom ezt az egészet”. Nem is értettem, mire gondolnak, később megtudtam, az őszre. Erre a színes kis évszakra, amit aztán a még hidegebb tél követ. Faggattam őket, mi bajuk van vele, az egyik így felelt: „nem tudom, magamba fordulok”.

Én meg nem tudom, hogy az ősz eljövetele, miért egyenlő azzal, hogy otthon bezárkózunk a kis szobánkba és szomorúan azon búslakodunk, hogy odakint milyen hideg van. Mert ha így történik, az tényleg elég hervasztó.

Az október-novemberi napokban még számos kinti programot lehet szervezni. Az őszi napokon ugyan már csökken a napsütéses órák száma, amely a szervezet szerotonin termelésének csökkenéséhet vezet – melyről tudjuk, hogy a közérzetünkért felelős –, éppen ezért tudatosan többet kell a levegőre menni, nagyokat túrázni, fényben lenni! Egy erdei séta a jó levegőn felfrissíti a szervezetet, arról nem is beszélve, hogy a természet szépsége is jó hatással van ránk: a táj színes, a levelek is ezer színben pompáznak a földön, egy nagyobb szellőtől szinte életre kelnek. Egy tartalmas kinti nap után pedig felüdülés begubózni a szobába egy teával, és mondjuk összekötni a teázgatást egy könyv olvasásával.

megaport.humegaport.hu

De a kinti sportot sem kell elfelejteni az ősz beköszöntével. Egy nagy futás, vagy egy focimeccs a barátokkal, és sorolhatnám. Persze, tény, hogy ebben az évszakban több a borongós nap, de talán tudatosan tehetnénk a negatív hozzáállás ellen, hogy könnyebbek legyenek a hétköznapok. Tehát, míg a kesergő nyársiratók szoktatják a szívüket a csendhez és temetik a boldog hétköznapokat, addig te legyél az, aki elindul, és túltengve a motiváltságtól csinál is valamit ezekben a fáradtabb napokban.

Szabó Eszter
további cikkek
Maholnap úgyis elfogyunk, szaladjunk, amíg itt vagyunk! Hétvezér Maholnap úgyis elfogyunk, szaladjunk, amíg itt vagyunk! Akik eddig nem merészkedtek ki az elmúlt időszakban terepre futni, végre megtehetik. Úgy tűnik, tényleg itt van a tavasz, a fagypontoknak vége, az út sem csúszik már, a friss, nyíló természet ébredését pedig a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg. De vajon hogyan fussunk? Egyedül vagy közösségben? Vagy ez a kettő ugyanazt is jelentheti? 2026. március 2. 1:27 Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Hétvezér Egy benzinkúti legális és szabályos átvágás esete Még most leszögezem, hogy nem történt semmi olyan, ami ne történhetett volna meg. Nem történt szabálysértés, átvágás, semmi olyan, ami továbblépést igényelne. Mégsem tudok csak úgy elmenni a történet mellett. Attól, hogy valami jogilag rendben van, vajon erkölcsileg is rendben van-e? Kell-e mindig a legapróbb betűig kihasználni a lehetőségeinket, vagy létezik egy csendes belső mérce, amely azt súgja: ezt még megtehetném, de nem teszem meg? Véleménycikk. 2026. február 4. 4:00 Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.