Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
16°C

Belső útgyűrű segítségével tehermentesítik a Házgyári utat és a belvárost

2018. november 13. 4:00
A kelet-nyugati közlekedési tengely megvalósításának elsődleges célja a túlterhelt Házgyári út, illetve a belvárosi útszakaszok tehermentesítése, lehetőséget teremtve a közösségi közlekedés bővítésére is. A kelet-nyugati közlekedési főtengely első szakasz (Pápai út - Kistó utca között) kialakításának kivitelezési költsége mintegy nettó 993,8 millió forint.

Az északi iparterületen jelentős gyártókapacitás található, a terület logisztikai, munkavállalói célú forgalmi igényeinek a kiszolgálása azonban nem megoldott. A terület jelenleg nem átjárható, csak kerülővel közelíthető meg.

„Jelentős infrastrukturális fejlesztésbe kezdtünk, ami a város gazdaságfejlesztésének markáns része. A Területi Operatív Programban (TOP) elnyert közel 3 milliárd forintból fejlesztjük az úthálózatot” – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón Porga Gyula polgármester.

Porga Gyula: 'Régi közlekedési anomáliára ad választ az új TOP beruházás'Porga Gyula: 'Régi közlekedési anomáliára ad választ az új TOP beruházás'

Ennek a beruházásnak az első üteme a Henger utcát és a Pápai utat összekötő szakasz megépítése, melynek munkálatai jelenleg is folynak, és tervek szerint ez évben befejeződnek.

A projekt második szakasza a Kistó utca és Pápai út közötti rész, a kelet-nyugati közlekedési főtengely kialakítása. A Modern Városok Program keretében a TOP fejlesztés folytatásaként a Kistó utca-Tüzér utca-Jutasi út szakasz, kb. 1,3 km hosszban épül. A Tüzér utca-Jutasi út közötti szakaszon, mintegy 340 méter hosszban egy új völgyhíd is épül.

I. ütem: Területi Operatív Program, II. ütem: Modern Városok ProgramI. ütem: Területi Operatív Program, II. ütem: Modern Városok Program

„Az úttervezés folyamán külön hangsúlyt fektettünk arra, hogy egy jelentősebb zöldövezet fogja elválasztani az utat a lakóházaktól, valamint ezzel párhuzamosan egy zajvédő falat is fogunk építeni” – nyilatkozta a polgármester.

Lamos Péter a projektbemutatás során kiemelte, hogy míg az útépítés a Kistó utcáig terjed, úgy a csapadékvíz elvezető rendszer egészen a Séd folyóig kiépül. A tervezett szakasz hossza 962 m, mely átadására előreláthatólag a következő év decemberében kerülhet sor. A kiépítendő csatorna a Pápai út és a Dózsaváros csapadékvizét tudja majd befogadni. Az utat új körforgalmi csomóponttal csatlakoztatják a Juhar utcánál. Az új út 2x1 forgalmi sávval, mellette kétoldali, irányhelyes, megemelt szintű, úgynevezett „koppenhágai” típusú kerékpársávval épül. A projekt részét képezik a szakági közműkiváltási és -építési munkálatok, illetve a kapcsolódó zöldfelületek rendezése is.

A sajtótájékoztatót követően lakossági fórumot tartottak a Vadvirág Körzeti Óvodában a Dózsavárosban élőknek. Brányi Mária alpolgármester és Lamos Péter bemutatták a hamarosan kezdődő építkezést, az azzal kapcsolatos teendőket, valamint, hogy az építkezést megelőzően, illetve az építkezés során mire kell figyelniük a lakosoknak.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. ma 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.