Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átalakulóban az USA kongresszusa

2019. január 7. 4:00 // Forrás: Magyari Idők, Wall Street Journal
Megalakult csütörtökön az új amerikai törvényhozás, amely elég színesre sikerült: rekordszámú LMBT-tag és a Biblia helyett a Koránra felesküdő képviselő jutott be.

Január 3-án alakult meg az új amerikai törvényhozás, melynek alsóházába 2011 után először kerültek többségbe a demokraták. A novemberi félidős választásokon 40 fővel sikerült növelniük befolyásukat, így már 235-en vannak.

Érdekesség, hogy csütörtökön minden eddiginél sokszínűbb amerikai törvényhozás tette le az esküt

Az új törvényhozók közt 42 nő és 23 színesbőrű foglal helyet, az amerikai média pedig kiemeli, hogy 5 LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok, Transzneműek) közösséghez tartozó, genderlobbit támogató politikus is bejutott. Az új demokrata házelnök, Nancy Pelosi első beszédében kijelentette, meg fogják szavazni az úgynevezett Egyenlőség Törvényt, amelyet a republikánusok eddig blokkoltak.

További érdekesség, hogy a szokásokkal ellentétben ketten (Ilhan Omar és Rashida Tlaib) nem a Bibliára, hanem a Koránra tettek esküt. Így a képviselőháznak már két muszlim tagja van, mindketten demokraták. Mellettük két indián gyökerű politikus jutott a képviselők közé.

A 12 éves kora óta amerikában élő Ilhan Omar csütörtökön lett a kongresszus tagja. Fotó: AFPA 12 éves kora óta amerikában élő Ilhan Omar csütörtökön lett a kongresszus tagja. Fotó: AFP

A Wall Street Journal szerint a Trumpnak mostantól egy olyan demokrata párti többségű képviselőházzal kell együttműködnie, amelynek azon kívül, hogy tönkretegyék Trumpot, nincs más beazonosítható politikája. Ismerős?

Ge. Á.
további cikkek
Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni közélet Az erős politikus az, aki a saját pártját is képes megverni Valamit elfelejtenek azok a tiszások és fideszesek, akik, mint az idegesítő cirkuszi bohóc, unos-untalan elárasztják a kommentmezőt a „jó vergődést-el” és „poloskázással”, mint egy központi kommunikációs panel papagájszerű ismételgetésével. Azt, hogy a parlamenti patkó 199 helyéből 106-ot azok a képviselők foglalnak el, akik egyénileg viszik vásárra a bőrüket az ország különböző választókerületeiben. Amikor pedig szembe kell nézni az emberekkel (már akinek szabad), ott nem sokat érnek ezek a lózungok és nem lehet Orbán Viktor és Magyar Péter szoknyája mögé bújni. 2026. január 12. 11:46 Az időtlen tenger Hétvezér Az időtlen tenger Mi mindenre ébresztheti az embert egy kiruccanás, méghozzá egy nem is túl távoli vidékre, egészen pontosan Opatijába. Lévén, hogy asztmával élek, évek óta téli kirándulásként is a tengert választom, a jó sós, szeles tengert. A tiszta levegő és a könnyebb lélegzetvétel mellett egyéb csodákra is bukkantam. 2026. január 4. 20:59 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. 2025. december 21. 19:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.