Tapasztalatai szerint mi az ismérve a 18-25 év közötti fiatal felnőtt korosztálynak pszichológiai szempontból?
Ha az elmúlt húsz évet tekintem, akkor azt látom, hogy kevésbé érettek, mint egy-két generációval ezelőtt, akár még kamasz korúaknak is nevezhetném őket. Mindig van kivétel, de általánosságban az a helyzet, hogy kiszolgálják őket a szülők, és nincs más dolguk, mint tanulni, avagy dolgozni – ami sajnos nem mindig elvárás a szülők részéről –, így eléggé önállótlanok az élet egyéb területein. Nagyon sokan laknak otthon, a „mama-hotelben”, és sokszor nincs önálló életük.
Miből fakad ez?
Egyrészt a gazdasági körülmények miatt alakul így, másrészt pedig az elején, 20 évesen rontják el a családokban. Úgy maradhat valaki otthon, hogy az anya nem erősíti benne az önálló élet igényét, lehetőségét, inkább magához köti. Természetesen találkozom olyanokkal is, akik meg tudják valósítani önmagukat, akik a korosztályuknál sokkal felnőttesebben, komolyabban gondolkoznak, de ők vannak kevesebben. Az biztos, hogy a szülői háttér nagy befolyással van a 18-25 éves fiatalokra, emellett meghatározó a személyiség, a környezet, a baráti kör, az internet, a közösségi oldalak hatása – már hogy azokon töltik-e az idejüket, vagy igazi társas kapcsolataik vannak.
Az elmúlt 20 évben lát változást a korábbi generációkhoz képest ebben a korosztályban?
Az internet előretörése, a számítógép, a közösségi oldalak használata tényleg meghatározó az életükben. Ezen túl manapság sokkal erősebb a saját korosztályuk befolyása, ami nem biztos, hogy pozitív irányba viszi őket. Emellett az alaptalanul túlzott önbizalom is problémát okoz. Azt szoktam mondani: a fiatalság lehet okosabb, szebb, jobb – csak tapasztaltabb nem. A mai fiatalok a szakmai tapasztalatot pedig egyre nehezebben tudják befogadni.
Mennyire jelenik meg a világukban a lázadás?
Érdekes, de talán kevésbé szembetűnő a lázadás. Hogy ez miből fakad? Azt látom, hogy a szülők már a kiskamasz gyermekeiktől is félnek, nem mernek velük konfrontálódni, így aztán számos szülő kiszolgálja a fiatal felnőtt korban lévő gyermekét, adott esetekben ráhagy mindent.
Ön szerint ez miért alakulhatott így?
Sokféle nevelési elvvel találkozhatunk, az egyik tévhit szerint nem merik a szülők korlátozni a gyermeküket, mert akkor szorongó lesz – pedig a gyermeknek a biztonságot az jelenti, ha határok, szabályok és következetesség veszi őket körül; mindez szeretettel, átölelve. Ha a szülő határozott, akkor a gyermek nem lesz bizonytalan. Ha a szülő bizonytalan, és nem mer nemet mondani, akkor a gyerek nem fogja biztonságban érezni magát, és ez kihat a felnőtt korra.
Mennyire jellemző a tudatosság a fiataloknál a továbbtanulásban, munkahelyválasztásban?
Sokszínű a kép: akad, aki tudatosan választ; mások megvárják, hogy a szüleik mondjanak valamit; vagy csak vannak, és lesz valami. Érdekes, de az anyagiasság komoly mozgatóerő, egyből sokat szeretnének keresni, és inkább nem vállalják a kevésbé jól fizető munkát.
A munka világában milyen nehézségekkel szembesülhet ez a korosztály?
Azt látom, hogy magukra utaltak. Sokszor úgy dobják be a fiatalokat a „mély vízbe”, hogy nem rendelkeznek gyakorlati tudással, és nincs mellettük gyakorlott ember, egy mester, aki utat tudna mutatni, biztatni tudná őket, rámutatna a hibáikra, aki segítené őket. Ez komoly szorongást válthat ki a fiatalokból.
Milyen pozitívumokat lát ebben a korosztályban?
Tájékozottak, nyitottak, merészek, rugalmasak, kevésbé röghöz kötöttek... megnyílt a világ előttük. Külföldre mennek, megnéznek, kipróbálnak más kultúrákat, de nem idealizálják azokat: vagy tetszik nekik, vagy nem.
A társadalomnak mit lehetne tenni, hogy a fiatalok jobban eligazodjanak, jobban megtalálják önmagukat?
Érdeklődéssel kellene fordulni feléjük, partnerként kellene őket kezelni, felvállalni a konfliktushelyzeteket, és a konszenzusra a meggyőzéssel kellene eljutni, nem erőből, hanem példákon keresztül (lett légyen ez a család vagy a munkahely vagy az iskola). A felnőtt társadalom sokat tehetne a fiatal felnőttekért, de ehhez idő, türelem és türelem szükséges. Sajnos azt mondják, hogy az időből van a legkevesebb, pedig amit rájuk fordítunk, az túlnyomó részben megtérül. Csak ezt nem esetenként, egyszer-egyszer kell megtenni, hanem folyamatosan.
