Az idei programhoz közel hetven nevezés érkezett, ezekből választották ki azt a tizenhat rövidfilmet, amelyek végül a közönség elé kerültek. A szervezők szerint a mezőny évről évre professzionálisabb. Míg a korai években a lelkes amatőrfilmesek domináltak, mára a felsőoktatási filmes képzések vizsgafilmjei határozzák meg a felhozatalt.
„A technikai minőség, a képi világ és a történetmesélés is sokat fejlődött. Látszik az egyetemi háttér, a tanári segítség és az igényes szakmai munka” – mondta Németh Csaba. Ugyanakkor nosztalgiával beszélt a korai fesztiválokról is, amikor a minimális költségvetés kreatív megoldásokra kényszerítette az alkotókat, és ez különleges ízt adott a filmeknek.
A zsűri tagjai között idén szerepet kapott, Ladányi István irodalmár is, akit a vetítések szünetében sikerült megszólaltatnunk. Ő elmondta, már az első néhány vetített alkotás is jól mutatta, milyen problémák foglalkoztatják a fiatal filmkészítőket. „Meglepően sok a tematikus átfedés: családon belüli viszonyok, az egyén helykeresése, az a kérdés, hogyan találjuk meg a saját utunkat a világban. Ezek mind nagyon személyes, mai problémák, és szépen kirajzolódnak a filmekben.”
Ladányi istván szerint a rövidfilmes műfaj legnagyobb kihívása a tömörség, az, hogy hogyan lehet néhány percben teljes világot felépíteni. „A novella műfaja jut eszembe, hiszen ott is, egy regényhez képest csak egyetlen villanásban kell megteremteni az élményt. Egy rövidfilm akkor működik, ha pontosan olyan hosszú, amennyit a történet indokol.”
A Pannonfíling azonban nemcsak a versenyről szól, a közösségi ereje legalább ilyen fontos. Ez a rendezvény évek óta találkozási pontja a belföldi és a határon túli filmes közegnek. Az idei program is azt mutatta, hogy a rövidfilmes műfaj még mindig képes újítani, vitázni, kérdéseket feltenni, mindezt sűrítve, lényegre törően tenni.
