2019. december 13. // Luca névnap

Az utánozhatatlanság művészete

2019. március 17. 3:00
Mindenkinek az életében létezik legalább egy olyan művész, alkotó, sportoló, vagy hétköznapi – akár nem is híres – ember, akinek munkásságára, pályájára, gondolkodásmódjára valamiért felnéz. Általában ezekre az emberekre utánozhatatlan és elérhetetlen példaként tekintünk. Engedjék meg, hogy saját példaképemről, és az ő műsoráról írjak…

Vámos Miklós József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, műsorvezető az én „kiszemeltem”, akinek Lehetetlen című műsorát – bár élőben nem láthattam soha – szerencsére online formában legtöbbjét utolérhettem. Hogy mitől gondolom azt, hogy ez egy tökéletes sorozat volt? Mert minden benne volt, ami kell: értelem, érzelem, történetek, családok, és mindez a

régimódi történetmesélés hagyományaira építve.

data.hudata.hu

A műsor elején az író rögtön egy „rövid bevezetővel” kezdte, – fogalmazta meg a műsorról írt könyvének borítójára a szerző, noha egy öt-hat perces felvezetés ma már talán elképzelhetetlen lenne egy műsor elején, mert a közönség megunja, talál jobb dolgot, mint például az e-mailekre történő válaszolás. Ott a közönség beült a színházba – ahol felvették az adást – és ezzel együtt felszálltak egy hajóra is. Ott az lesz, amit Vámos Miklós kitalált. Azt kell hallgatni, amit Vámos Miklós mond: már az ötperces felvezetőkből is rengeteget tanulhatott az ember úgy, hogy mellette a szórakozás is garantált volt. Az ember hátradőlhetett a színházi székébe,

és engedte, hogy a kultúra a hatalmába kerítse.

A felvezető után bejött a várva-várt vendég, egy népszerű művész, aki emlékezetes történeteket mesélt magáról, Vámos Miklós „vezetése” alatt. Egyszerű, akár mulatságos történeteket, de soha nem maradhattak el a megható pillanatok sem, vagy az olyan mély kitárulkozások, amelyek a mai napig könnyeket csalnak az ember szemébe.

Vámos Miklós kérdezési technikája kezdetben furcsa volt számomra, komornak és kedvetlennek tűnt. Majd kis idő elteltével egyre szimpatikusabb lett: a kérdéseket egyszerűen és nem köntörfalazva teszi fel. Amire kíváncsi, azt megkérdezi. A bizalmasabb kérdéseknél sincsen zavarban, egyszerűen kimondja.

index.huindex.hu

A műsor végén a művészek valami olyan ajándékot kaptak, amire tényleg vágytak: Vámos a műsorra készülve kideríthette, hogy mi az, amire nagy szüksége lehet az adott hírességnek, és ő megszerezte. Hogy egy példát mondjak: Eszenyi Enikő egy számítógépet kapott, ami abban az időben nem volt a legtöbb háztartásban. És ne feledkezzünk meg Daniról – Szabó Dani –, aki a műsor „kisfiúja” volt, a színpad jobb szélén ült, és ha a művésznek segítség kellett, ő rögtön ugrott. Egy hihetetlenül jól kitalált és megszervezett műsor, a maga egyéni kis vonásival, mint például a gyerekkori képek levetítése a művészekről…

Az értelmiségi rétegműsorként indult Lehetetlennek hatalmas sikere volt, a nézettségi statisztikák szerint néhány amerikai akciófilmet is maga mögé utasított.

Szabó Eszter

További cikkek

Ötödik karácsonyát tölti a veszprémi menhelyen Gézu
Ötödik karácsonyát tölti a veszprémi menhelyen Gézu
A nehéz sorsú állatoknak is legyen szép a karácsonya!
1473 nap alatt bringával a Föld körül
1473 nap alatt bringával a Föld körül
Képzeld el, hogy egy nap lámpa gyúl a fejedben és kitalálod, hogy Jules Verne nyomán megkerülöd a Földet – mondjuk nem 80 nap alatt és nem vonattal meg teherhajóval, hanem biciklivel és kb. 1500 nap alatt. Aztán képzeld el, hogy ez a gondolat nemcsak átsuhan az agyadon, hogy a következő pillanatban frontálisan ütközzön egy „Á, lehetetlen” felkiáltással, hanem az elképzelésed meg is valósítod. Illés Adorján így tett.
Hogy állunk a 2019-es év fogadalmaival?
Hogy állunk a 2019-es év fogadalmaival?
Egy felmérés szerint minden második ember megfogad valamit az újév beköszöntével. Lassan ismét új évbe fordulunk, de érdemes megállni egy pillanatra, és az újabb célkitűzések előtt végig venni, hogy milyen mértékben sikerült tartani magunkat a 2019-es év fogadalmaihoz.
KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból
KVÍZ: 20 éve várjuk a levelünket a Roxfortból
20 éve jelent meg Magyarországon a varázsos univerzumba bevezető első Harry Potter kötet. Ünnepi kvízünkben tíz kérdésre válaszolva tesztelhetjük, hogy mennyire mozgunk otthonosan a kvi(z)ddics pályán.
Mi van a (tök)fejekben?
Mi van a (tök)fejekben?
Ártatlan móka, vagy az ördöggel való cimborálás? Miért lepik el a töklámpások a házak ablakait, miközben a temetőkben a mécsesek csonkig égnek? Túl vagyunk a halloween-on, de jövőre újra jön, ezért ideje lenne megbékélni.
2019. december 13. // Luca névnap