2019. augusztus 18., vasárnap
Ilona névnap

Rendhagyó piknik egy Mi-24es tövében

Kockás abrosz, kis kosár, otthon elkészített szendvicsek: a hagyományos piknik képei. A Laczkó Dezső Múzeum munkatársai ezúttal úgy gondolták, megcsavarják ezt egy helikopterrel.

A szezon nyitásaként szombat délután különleges, helikopteres piknikre invitálták a veszprémieket, egy Mi-24 harcihelikopterrel a középpontban. A nem mindennapi járgány ezúttal nemcsak a Magyar Honvédségnek állt rendelkezésére: bárki beülhetett a pilótafülkébe.

Persze felszállni a magasba nem lehetett vele, de felfedezni minden kis csavarját igen.

Aki szeretett volna, egyenesen a felújítóktól kérhetett információkat a technikai eszközökről, de a szakemberek a repülésről is elmondtak mindent az érdeklődőknek.

Ahogy az várható volt, a gyerkőcök, no meg az apukáik imádták a programot, szinte tolongás alakult ki a Török Ignác utcában leszállt gép előtt, hogy ki kerüljön előbb az irányítópulthoz.

Persze a piknik nem csupán a harci csodajárgány megszemléléséből állt: aki szeretett volna, hozhatott magával egy kis harapnivalót, pogácsát, süteményt is, amiket aztán a legvagányabb díszletek között fogyaszthatott el.