Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Átadták a múzeum felújított látványkönyvtárát

2019. május 10. 4:02
Átadták a Laczkó Dezső Múzeum felújított földszinti látványkönyvtárát csütörtök délután, a helyiségben rögtön egy kiállítást is rendeztek.

A Laczkó Dezső Múzeum főépületében végzett felújítások a földszinti és az alagsorbanlévő helyiségeket érintették. A munkálatokat részben pályázati, részben önkormányzati támogatásból, összesen mintegy 50 millió forint értékben.

A földszinti látványkönyvtár újranyitásakor Porga Gyula polgármester emlékeztetett: az elvégzett munka csak az első lépése annak a teljes kulturális negyedet érintő megújulás-sorozatnak, amit a városvezetés már jóval az Európa Kulturális Fővárosa pályázat előtt megálmodott. E fejlesztéssorozat részeként újul meg a Petőfi Színház, szépül meg a Színházkert és az Erzsébet-liget, és a múzeum főépületére is vár még egy újabb fejlesztési lépcső: az év második felében kezdődhet meg az energetikai megújítása, aminek részeként a nyílászárókat is kicserélik.

Porga rámutatott: a múzeum hat év múlva ünnepli századik születésnapját, az akkori ünnepségek majd egy teljesen felújított környezetben zajlanak. A polgármester szerint a múzeum közel áll az emberekhez, ami nem véletlen: hiszen maguk a veszprémiek adták össze a pénzt a felépítésére annak idején, ahogy abban a korszakban a már említett kulturális negyed többi épülete is közadakozásból készülhetett el, így a színház és a zeneiskola is.

A csütörtökön átadott földszinti helyiség egyelőre csak nevében látványkönyvtár: a korábban itt tárolt köteteket még nem teszik vissza a polcokra, hiszen a termet csak ideiglenesen nyitották meg a közönség előtt, a már említett energetikai felújítás idejére újra be kell majd zárni - mondta el S. dr. Perémi Ágota igazgató. Addig is azonban érdemes benézni, hiszen egy kiállítással mutatkozik be a konferenciateremként is használható szoba: a 150 éve született Nagy Sándor munkásságából láthatunk egy szeletet.

A festő-iparművész a Veszprém megyei Németbányán született, Veszprémben, Győrött és Budapesten tanult. 1890-től két évig volt ösztöndíjas Rómában, majd Párizsban beiratkozott a Julian Akadémiára. 1900-ban, hétévi párizsi tartózkodás után végleg hazatért, feleségével először Veszprémben telepedtek le.

Nagy Sándor szinte minden műfajban dolgozott. Hosszú élete során grafikával, freskófestéssel, plakettmintázással, üvegablak tervezéssel, bútor, bőrtárgyak és faliszőnyeg tervezésével egyaránt foglalkozott. Egyik legismertebb veszprémi munkája a színház Megyeház téri homlokzatán látható A csodaszarvas üldözése című alkotása. A várost 1907-ben hagyta el, amikor Gödöllőre költözött, és 1950-ben bekövetkezett haláláig itt élt.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.