2023. június 10.
//
Margit névnap

Elrajtolt a Kékszalag, 561 hajó versenyez

2019. július 18. 11:34
mti
Elrajtolt az 51. Kékszalag Nagydíj mezőnye csütörtök reggel Balatonfüredről, a szervezők tájékoztatása szerint 561 hajó nevezett a versenyre.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) főtitkára elmondta, harminc hajóosztályban versenyeznek a vitorlázók a tókerülő versenyen. Az induló hajók közül tizenegy legénysége csak külföldiekből áll, hat női kormányos is nevezett, valamint egy csak nőkből álló csapat is elindult az idei Kékszalagon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli előrejelzése szerint az éjszaka folyamán átvonult csapadékrendszer nyomán a Balaton keleti medencéjében gyenge, vagy mérsékelt keleti, északkeleti szél fúj, amelyet a nap folyamán változó irányú légmozgás vált fel. Napközben a gyakran felhős idő miatt a gyenge, változó irányú alapszelet legfeljebb a rövid ideig tartó záporok esetleg zivatarok okozta kifutószél válthatja fel átmenetileg. Amennyiben zivatar kialakul, abból a legerősebb széllökések 55-65 kilométer per óra körül alakulnak, majd gyorsan leáll a szél.

A hajósokra több mint 150 kilométeres út vár: a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével, majd pedig Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre. A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésükre ahhoz, hogy teljesítsék a távot. A verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7:13:57 óra alatt ért célba.

vehir.hu

További cikkek

Július 15-én tartják meg idén a Balaton-átevezést
Július 15-én tartják meg idén a Balaton-átevezést
Július 15-én, szombaton tartják meg a Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat.
Párbeszédet javasol a Balatonról Navracsics Tibor
Párbeszédet javasol a Balatonról Navracsics Tibor
A területfejlesztési miniszter szerint párbeszédet kellene indítani a Balatonról, amelyben az üzleti élet, a környezetvédelem, a kulturális élet szereplői, a helyiek, az itt üdülők és az alkalmi látogatók is részt vennének.
Július 6-án rajtol az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
Július 6-án rajtol az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj
Idén július 6-án rajtol Balatonfüredről az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny, amelyre mintegy 600 hajót várnak a szervezők.
Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon
Megkezdődött a balatoni vitorlásszezon
Az évadnyitó vitorlásversennyel, valamint a tó megkoszorúzásával szombaton kezdetét vette a vitorlázók versenyidénye a Balatonon. A versenyre idén 235-en neveztek, a távot leggyorsabban a Team Kaáli teljesítette.
Pályacsúcs a rekordmezőnyt felvonultató Ultrabalatonon
Pályacsúcs a rekordmezőnyt felvonultató Ultrabalatonon
Megdőlt a pályacsúcs a rekordmezőnyt felvonultató 17. NN Ultrabalatonon: Mihalik Norbert 16 óra 27 perc 54 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot.